Zuhanás szabadsága D.R

Második fejezet

Charlotte Wells

Március 17. szerda

Esőcseppek futottak végig az üvegen és elmosódtak az épületek. Sosem jártam még Londonban, de mint mindenki jól tudtam, hogy itt általában esik az eső és ezen most nem is voltam meglepődve. A repülő út nem volt valami izgalmas. Az elején Danielnek felolvastam minden fontos e-mailt, majd mindketten zenével ütöttük el az időt. Nem szóltunk egymáshoz, míg le nem szállt a gép. Sőt akkor is csak az időjárást állapítottuk meg.
- Na és Charlotte, milyen asszisztensnek lenni? –érdeklődött Daniel Ricciardo trénere, Michael Italiano.
- Eddig jó –biccentettem mosolyogva.
- Még nem sok időt dolgoztunk együtt –szólalt meg a mellettem ülő főnököm, lila pulcsiban. Tetszett a stílusa, mivel a korától kicsit eltérőbben öltözködött.
- Ez igaz –bólintottam egyetértően. Az autóban Michael szemben ült velünk és középen, így mindkettőnkre felváltva nézett.
- Amúgy felkészülhetsz, hogy ha akar valamit csak hívni fog, szinte sose ír üzenetet –vigyorgott Michael és úgy tett, mintha Daniel nem ülne mellettünk.
- Még is miért nem?
- Miért kellene üzenetet írnom, ha fel is hívhatom az adott személyt? –kérdezte teljesen jogosan, de egyértelműen haverjának szánta a szavakat, nem pedig nekem.
- Azért, hogy ne idegesítsd a másikat –kontrázott Michael.
A főnököm erre már nem reagált, csak az ablak felé fordította a fejét és én is ezt tettem volna, amikor a tréner újra felém intézte a szavait.
- Mesélsz magadról, kislány?
Felvontam a szemöldököm, majd nyeltem egyet.
- Nem vagyok kislány, és nincs mit mesélnem.
Michaelt meglepte a válaszom, de úgy tűnt a Danielt is, mert felém fordította a fejét.
- Szóval mindenkivel ilyen rideg vagy? –a főnököm kérdése meglepett és egy pillanatra el is bátortalanított.

- Nem vagyok rideg, csak nincs semmi, amit megoszthatnék –válaszoltam egyszerűen.

- Szóval unalmas vagy –állapította meg Daniel, és kellett pár pillanat, mire felfogtam, hogy húzni akarja az agyam.

- Azt hittem nem tegezzük egymást –jegyeztem meg elengedve a fülem mellett a megjegyzését. A főnökömmel összeakadt a tekintetünk, és kínos csend telepedett ránk. Elképesztően barna szemeiből, nem tudtam semmit kiolvasni.

- Nézzétek esik! –törte meg a csendet Michael, mintha ezzel menthetné a helyzetet, pedig ezen már semmi nem segített. Mellesleg, mióta ide értünk Angliába esik.

- Ügyes megállapítás –oltotta le Daniel, majd visszafordult az ablak felé.

A hotelhez érve, azonnal kedves fogadtatásba részesítettek minket, és az eső ellenére is hatalmas rajongó tábor állt a Hilton előtt. A csomagjainkat kivették hátulról, majd beindultunk az épületbe. A fotocellás ajtón belépve, egy velem egy magaságban lévő barnahajú nő állt elénk.

- Üdvözöljük Önöket a Hiltonban! Nagy megtiszteltetés, hogy ismét nálunk szállnak meg, és a legjobb három személyes lakosztályt készítettük elő Önöknek!

A nő úgy tűnt egyszerre ideges és izgatott, amin igazából nem lepődtem meg. Hisz egy híres forma1-es pilóta állt előtte, aki nagy mosollyal hallgatta őt. Egyértelműen a főnököm kedves ember volt, de valahogy veszélyesnek találtam jobban megismerni őt.

- Köszönjük szépen –biccentett, majd átvette a szobakártyát. Miközben Daniel elindult előttünk a nő mellett, én Michael-lel hallattam, magam után húzva a bőröndömet.

- Mit jelent a három személyes lakosztály? –érdeklődtem Michaeltől, aki lenézett rám.

- Van egy közös konyha, nappali és három elkülönített szoba, plusz egy-egy fürdőszoba –avatott be, és próbáltam nem meglepettnek tűnni.

- Értem.

- Tetszeni fog –mondta, ahogy megálltunk a lift előtt. Daniel és nő, még mindig csevegtek előttünk.

Amint felértünk a hotel tizedik emeletére, érdekes módon sok ajtó nem volt és amik mellett elhaladtunk, azok is kétszárnyasak voltak.

- Ez lesz az Önöké –állt meg a nő, a harmincas számú szobánál.

- Köszönjük –lépett oda Daniel és lehúzta a kártyát, majd lenyomta a kilincset. Kedvesen arrébb állt, majd engem engedtek előre. Beléptem a helyiségbe, ahol rögtön a nappali állt, fehér bútorok és tengerkék színű falak vettek körbe, és közvetlen a sarokban, egy kisebb konyha helyezkedett el.

- Válassz szobát –mondta Daniel, ahogy megállt mellettem.

- Rendben –biccentettem, majd elindultam a jobb oldalt elhelyezkedő ajtó felé. Amint beléptem a szobába, megcsapott a vanília gyertya kellemes illata. A franciaágy előtt megállítottam a szürke bőröndömet, majd visszamentem a nappaliba, ahol már senki nem állt. A konyha felé vettem az irányt, majd keresztül mentem rajta és a hatalmas üvegablakhoz léptem. Mintha egész Londonra rá lehetett volna látni, pedig sajnos nem így volt. Az idő kezdett javulni, de a szürke felhők még mindig beterítették az eget.

- Lemegyünk enni –szólalt meg mögöttem a főnököm, és egyúttal felé is fordultam. Míg a szobában tartózkodott átöltözött, így most egy fekete farmerben és kék rövidujjú pólóban állt előttem.

- Rendben, vigyem a tabletet? Átnézzük a borászat papírjait? –érdeklődtem.

- Téged csak a munka izgat fel? –kérdezte, de szinte azonnal látszott rajta, hogy megbánta a szóhasználatot. Zavartan lehajtottam a fejem, majd úgy feleltem.

- Azért vagyok itt mert dolgozom... Elvileg –léptem el az ablaktól, majd ahogy az ajtóhoz értem, Michael is előbukkant.

- Olyan éhes vagyok, mint az állat –közölte és mellém sétált.

- Akkor menjünk –mondta Daniel, és lehúzta a kártyát, majd ismét előre engedve, én léptem ki elsőnek. Lementünk a szálloda éttermébe és amint beléptünk, valaki Daniel nevét kiáltotta.

- Ricciardo! Gyertek ide! –a hang irányába néztem, ahol egy fiatal srác ült kék pulcsiban. A tekintetünk összetalálkozott, és ismeretlen bizsergés keletkezett a mellkasomban. Zavartan elkaptam a tekintetem, majd Daniel és Michael után elindultam. A kerek asztalhoz leültem az idegen sráccal szemben, Michael pedig mellém. Daniel pedig a kékszemű pasi mellé.

- Te vagy a személyi asszisztens?

- Igen –válaszoltam zavartan a srác kérdésére.

- George Russell –nyújtott kezet az asztalon át.

- Charlotte Wells –mosolyodtam el, és ahogy visszahúztam a kezem, összeakadt a tekintetem a főnökömével, aki vigyorogva hátra dőlt.

- Mi vitt rá, hogy ennek legyél a személyi asszisztense? –kérdezte, ezzel cukkolva a mellette ülő McLaren pilótát.

- A tökéletességem –vigyorgott Daniel.

- Egyébként, a kérdésedre a válaszom az, hogy kezdetnek jó munka –feleltem most őszintén.

- Két hónap múlva lehet máshogy gondolod majd –nevetett, és ettől csak még helyesebbnek tűnt.

Instagram: dkamilla_iroioldal

Tiktok: dkamilla