Zuhanás szabadsága D.R

👻Tizenkilencedik fejezet👻

Charlotte Wells

Május 24. hétfő

Mély álmomból egy apró érintés keltett fel. Lassan kinyitottam a szemem és ahogy az ablakra néztem, a világosodó égboltot pillantottam meg.

- Charlotte –a hang irányába megfordultam és Daniel ült az ágy szélén.

- Szia! –néztem rá, de félig még aludtam.

- Előbb érkeztem meg –suttogta, én pedig ahogy a fejem mellől leejtettem magam mellé a kezemet, egyenesen Daniel combjára érkezett. De az álmosságtól ezt sem igazán fogtam fel.

- Csak szólni akartam, hogy megjöttem...

- Rendben –motyogtam, majd ismét lehunytam a szemem és csak annyit éreztem, hogy feljebb húzta rajtam a takarót.

Amikor legközelebb kinyitottam a szemem, már a napfény szűrődött be az ablakon és szinte rögtön eltűnt a szememből az álmosság. Kibújtam a takaró alól, felöltöztem egy joga nadrágba és egy fehér pólóba, majd elindultam a nappaliba. Ahogy oda értem, már hallottam is a konyhából kiszűrődő hangokat. Daniel sütött valamit, miközben mellette a pulton Lucas csücsült pizsamában.

- Jó reggelt! –köszöntem mosolyogva nekik.

- Nézd Char, Danny apu haza jött! –fordult felém izgatottan a kisfiú.

- Igen, látom –mosolyogtam rá, majd leültem a pulthoz.

- Szóval, mit csinálsz? –néztem a serpenyőre.

- Reggelit, de Lucasnak nem tetszik a tojás, szóval pirítóst is csináltam –ahogy ezt kimondta, az orromat megcsapta az égett szag.

- Ohh basszus! --lépett oda a pirítóhoz, ami a másik oldalon állt.

- Először is ne beszélj csúnyán! –szóltam Danielre, aki kivette a kenyereket a pirítóból.

- Másodszor pedig veszélyes, ha egyedül hagyod a pulton ülve –mondtam, mire Lucas lekéredzkedett.

- Még tanulom, jó? –sziszegte és közben Lucas elszaladt a konyhából.

- Mellesleg hallottad, hogy nevezett? –vigyorgott, mire én is elmosolyodtam.

- Igen, pár napja így hív –biccentettem.

- Na és mesélj milyen volt ez a pár nap? –érdeklődött.

- Hát jó –bólintottamm és eszemben sem volt Sam látogatását megemlíteni. De persze azzal nem számoltam, hogy Lucas esetleg mesél neki a történtekről.

- Tényleg nem akarod elmondani a vendégedet? –felszaladt a szemöldököm és gombóc nőtt a torkomban.

- Mi?

- Lucas mesélt valami ijesztő bácsiról, aki bántott téged –Daniel arca egyszerre volt aggódó, dühös és zavarodott.

- Hagyjuk –legyintettem.

- Nem, ki volt az? És jól vagy? –nézett rám komolyan.

- A testvérem volt az... Pénzt akart, nem akartam adni neki és ezzel sikerült pár zúzódást szereznem, de jól vagyok –hadartam és visszapislogtam a könnyeimet.

- Megütött? –nézett rám hitetlenkedve.

- Nem, csak ellökött...

- Hol vannak a zúzódások?

- A derekamon, de nem vészes!

- Szeretném megnézni –kerülte meg a pultot.

- Nem! Nem vészes mondom! –fordultam a széken, ahogy Daniel mögém lépett.

- Ha nem annyira vészes, akkor miért nem mered megmutatni? –nézett rám felvont szemöldökkel.

- Idegesítő vagy –forgattam meg a szemem. Majd megfordultam és hagytam, hogy a pólómat felhúzza a hátamon.

- Ez szörnyen néz ki, Charlotte! –mordult fel.

- Azért ne essük túlzásba –motyogtam, pedig én is jól tudtam milyen csúnya és még fájt is.

- Tiszta sárga a hátad, Charlotte! Orvoshoz kell menned! –jelentette ki.

- Dehogy megyek! Majd elmúlik –néztem főnökömre ahogy visszament a pult mögé.

- Rohadt makacs vagy! De, mint főnököd elrendelem, hogy megjelenj az orvosnál –vette le a serpenyőt a tűzhelyről.

- Ne csináld már, nincs erre szükség –sóhajtottam mérgesen.

- De van, Charlotte! Mellesleg a testvéred ezt kurvára megfogja bánni –hallottam a kiejtett szavakat, de nem vettem komolyan. Pedig igen is volt jelentősége annak, amit Daniel mondott, de erre csak nem sokkal később jöttem rá.

Május 25. kedd

Lucas bölcsődében volt, míg én és Daniel intéztük az ügyeit. Egy kávézóban ültünk, miközben én e-maileket írtam, ő szintén gépelt a telefonján. Először biztos voltam benne, hogy ő is ugyanazt csinálja, amit én, de egy idő után rájöttem, hogy egyáltalán nem.

- Te mit csinálsz? –érdeklődtem a laptop mögül. Daniel félmosollyal felnézett, majd elkomolyodott ahogy összetalálkozott a tekintetünk.

- Semmit –vont vállat.

- Azt mondtad, hogy segítesz a saját ügyeidet elintézni –néztem a főnökömre.

- Azt is csinálom –hazudta, mire felvontam a szemöldököm.

- Igazán?

- Jól van, Charles-al és a többiekkel beszélek a csoportban –vallotta be.

- És ez foglal le? Ha nem lenne asszisztensed, nem sokra vinnéd –közöltem, majd tovább foglalkoztam a levelek megírásával.

- Ezért vagy te itt –mutatott rám.

- Jól van –forgattam meg a szemem, majd pont ebben a pillanatban a laptop mellett, a telefonom képernyője felvillant. Anya képe jelent meg a kijelzőn. Azonnal felvettem, mert aggódtam értük.

- Szia, anya! Minden rendben? –szóltam bele a telefonba azonnal.

- Nincs semmi sem rendben! Éppen a kórház folyosóján ülök –szipogta. Egész testemet végig járta az ijedtség és minden szörnyűség felvillant előttem.

- Mi történt?

- Ma hajnalban Sam-et megverték és agyrázkódása lett –ahogy ezt kimondta, egy picit megkönnyebbültem, hogy nem a szüleimnek esett bajuk. Majd hirtelen felvillant, hogy tegnap reggel Daniel mit mondott a konyhában ,, Mellesleg a testvéred kurvára megfogja bánni". A főnökömre néztem, aki ezt észlelte és felnézett a telefonjából. Láttam rajta, hogy ő volt.

- Mindjárt visszahívlak, anya –nyomtam ki.

- Te teljesen meghibbantál?! –néztem rá dühösen.

- Mi? Nem értem mi a baj –nézett rám értetlenül, de persze látszott rajta, hogy sejti. Tudtam, hogy ma hajnalban otthon volt velünk, így biztosra vettem, hogy valakit ráküldött a testvéremre.

- Komolyan megveretetted a testvéremet? –Daniel arca egy pillanatra eltorzult, majd megszólalt.

- Megérdemelte! Bántott téged, Charlotte! –hihetetlennek tartottam, hogy felnőtt ember létére ilyesmire volt képes.

- Ha ez kiderül, fel is jelenthetnek, Daniel! Nem kell értem ilyesmit csinálnod! –néztem rá dühösen.

- Nem fog kiderülni, hidd el! És igen is megakarlak védeni!

Instagram: dkamilla_iroioldal

TikTok: dkamilla