Zuhanás szabadsága D.R

Tizenhetedik fejezet

Charlotte Wells

Március 31. szerda

Daniel és Lucas kézen fogva sétáltak előttem Monte-Carloban. Miközben ők elbeszélgettek, addig én anyával kezdeményeztem hívást. Körülbelül az ötödik csengésre vette fel a készüléket és általában az első szava alapján megtudtam állapítani milyen kedve van, de most egyáltalán nem így volt.

- Minden oké? -kérdeztem, miközben Daniel egy pillanatra hátra nézett rám.

- Igen, te hol vagy? -kérdezte azonnal.

- Egy barátomnál vagyok -feleltem.

- Mondtam, hogy addig nem megyek haza míg Sam ott van -válaszoltam, mire anya fújtatott egyet.

- Most rendben van, adhatnál neki egy esélyt!

- Anya, adtunk neki már rengeteg "új esélyt" mindig elcseszte! Nekem ebből elegem van! -akadtam ki.

- Jó, akkor maradj a barátodnál! -mordult rám, majd kinyomott. Megilletődve emeltem el a készüléket a fülemtől, könnyekkel telt meg a szemem. Ismét Sam-et választotta!

- Charlotte! -szólalt meg Daniel, aki szintén megállt Lucassal együtt, ahogy észrevették én lemaradtam tőlük.

- Jól vagy?

- Aha, menjünk enni -léptem hozzájuk és megsimogattam Lucas fejét.

- Mit szeretnél enni? -érdeklődött Daniel, mire Lucas megfogta az én kezemet is és felváltva nézett rám meg Danielre.

- Sültkrumplit -válaszolta.

- Menjünk burgerezni -nézett rám Daniel.

- Nekem jó -bólintottam, majd elindultunk a főtéren és az egyik hamburgerező teraszára ültünk ki. A négyfős asztalnál Lucas mellettem ült, Daniel pedig velem szemben. Mi Daniellel hamburgert kértünk, Lucasnak pedig sültkrumplit.

- Egyébként sok idő? -kérdezte Daniel ahogy vártuk az ételeinket.

- Micsoda? -vontam fel a szemöldökömet értetlenül.

- Hát az, hogy hozzám kerüljön -örültem amiért Daniel tud úgy kommunikálni, hogy Lucas ne értsen az egészből semmit.

- Hát nem rövid folyamat...

- De van olyan eset, ahol kihelyezik hozzád és körülbelül tizenegy hónap biztos kell mire hivatalos lesz.

- Ez most komoly? -döbbent le Daniel.

- Igen, de tényleg szeretnéd? -kérdeztem hevesen dobogó szívvel. Mielőtt megkaphattam volna a választ, megérkeztek az ételeink. Lucast az ölembe húztam, mivel még túl picike volt a nagy asztalhoz, így az ölemben kanalázta a sültkrumplit.

- Igen, nagyon is szeretném -összetalálkozott a tekintetünk, és tényleg őszintén gondolta.

- Akkor minél hamarabb kell cselekedni -mondtam, mire bólintott.

- Ha visszamegyünk kérvényezem is -bólintott.

- Mrs. Rosberg biztosan segíteni fog -bólogattam.

Miután megebédeltünk, úgy döntöttünk, hogy visszamegyünk az intézetbe még, ha Lucas nem is akart. Daniel elvonult Mrs. Rosberggel az irodájában, én pedig a gyerekekkel maradtam. Lucas szinte lecövekelt mellettem és eszében sem volt elmozdulni mellőlem.

- Char -szólított meg a kisfiú, közben a térdemet simogatta apró kezével.

- Igen?

- Ugye nem hagysz el megint? -szipogta.

- Ígérem holnap is eljövök -simogattam meg a kisfiú arcát.

- De az még soká lesz -kezdett el sírni, mire magamhoz húzva próbáltam megnyugtatni.

Félórával később jöttek be a csoportszobába Daniel és Mrs. Rosberg. Mindketten jó kedvűek voltak és ez valahogy megnyugtatott.

- Mi a helyzet? -kérdeztem a főnökömet, amikor megállt mellettem és Lucas a kezébe kéredzkedett.

- Mrs. Rosberg benyújtja a nevemben a kérelmet, és majd egy elbeszélgetésen kell részt vennem. Ellenőrzik a lakhelyemet és ha minden jól megy, kihelyezik hozzám, de a hivatalos örökbefogadás akár hónapokig is elhúzódhat -húzta el az ajkát, miközben leült mellém és Lucas a mellkasának döntötte a fejét.

- Viszont azt beszéltük, hogy jobb lenne valakivel közösen meglépni ezt -mondta, de ekkor már nem nézett rám.

- Mire gondolsz?

- Nem csinálnád ezt velem végig?

- Ezt még is, hogy gondoltad?

- Szerinted nem lenne könnyebb a felügyeletet megszerezni úgy, hogy a barátnőmmel közös akarjuk őt? -kérdezte.

- Hisz nem vagyok a barátnőd -néztem rá kiakadva.

- De lehetnél.

- Mármint addig míg nem sikerül az örökbefogadás -tette hozzá.

- Nem tudom, nem lenne elég nekik annyi, hogy a barátnőd vagyok -ingattam a fejem.

- Jó, akkor veszek neked egy gyűrűt -sóhajtotta.

- Ja persze -forgattam a szemem.

- Charlotte...

- Jó, legyen! De csak Lucas miatt -néztem a főnökömre.

Charlotte Wells

Május 18. kedd

Lucas két napja Daniel Monacoi házába költözött. Minden vizsgálaton megfeleltünk, és bár a hivatalos papírokat még soká fogjuk megkapni, de legalább a kisfiú kikerülhetett az otthonból. Daniellel közösen rendeztük be neki az egyik földszinti szobát, hogy a lépcső ne legyen neki veszélyes. Még volt mivel tele pakolni, de már két doboz játék és jó pár plüss várta őt. Meg persze egy csomó mese könyvet vettem neki.

- Mi lesz, ha versenyre megyünk? -érdeklődött Daniel a konyhába lépve. Éppen egy emailt írtam meg a nevében, miközben Lucas a nappaliban mesét nézett.

- Hát visszük magunkkal -vontam vállat.

- Szerinted azt engedélyezni fogják?

- Basszus -kaptam a homlokomhoz.

- Hivatalos gyámságig nem...

- Baszki -mordult fel Daniel.

- Mindegy, akkor maradok vele aztán majd anyáékat megkérem... Míg Sam ott van, nem akarom oda vinni -sóhajtottam. Egyébként kezdett zavarni, hogy már másfél hónapja Danielnél laktam, és Sam teljesen haza költözött. Hihetetlennek találtam, hogy így kitúrt otthonról.

- Anyudék tudnak egyáltalán arról, hogy örökbe fogadsz a főnököddel egy gyereket? -érdeklődött.

- Nem, de tudtommal a te családod se tud róla -néztem a főnökömre.

- Ez igaz, de a két helyzet akkor is más...