Zuhanás szabadsága D.R

Hatodik fejezet

Charlotte Wells

Március 22. hétfő

Egy hatalmas épület előtt állt meg Daniel. Az épület bejáratánál táblák voltak kihelyezve, és pár perccel később, azt is megtudtam, hogy azok mind névtáblák.

- Dr. Cherryhez jöttünk? –érdeklődtem, ahogy vártam a táblák előtt arra, hogy kinyíljon az aranyszínnel bevont ajtó.

- Szép, hogy az asszisztensem vagy és nem tudod –nézett rám Daniel rosszallóan.

- Már ne is haragudj, de ezt nem is én intéztem neked –mutattam az ajtó irányába, ami pont abban a pillanatban kinyílt. Daniel belökte, majd be is ment, én pedig követtem őt. Ahogy a helyiségbe beléptünk, azonnal egy lépcsővel találtuk magunkat szembe, az mellett pedig közvetlen egy lift is volt. A főnököm egyértelműen a liftet választotta, és megnyomta a hívó gombot. Amint megérkezett a mini lift, feszengve beléptem Daniel mellé és annyira közvetlen állt hozzám, hogy a kellemes és lassan ismerős illata, megcsapta az orromat.

- Amúgy miért akartál ennyire sietni a gyermekotthonba? Hiszen önkéntes vagy, nem? –felnéztem a főnökömre, aki pár centire állt csak tőlem, és most közvetlen lehajtott fejjel beszélt hozzám.

- Mert szeretek oda járni és kész –vontam vállat, és eszemben sem volt mesélni neki Lucasról.

- Ez nem valami kielégítő válasz –jegyezte meg, de szerencsémre megérkeztünk a tizenharmadik emeletre, és kiszabadultam a liftből.

Daniel nem erőltette a témát Dr. Cherry rendelőjéig, és ennek örültem is, mert nem volt kedvem a magánéletemről beszélni vele vagy bármiről. Amint megérkeztük a kilencvenes ajtóhoz, a szemben lévő székekhez léptem és le is ültem. Daniel már éppen kopogott volna, amikor megállt a keze a levegőben és felém fordult.

- Nem jössz be velem?

- Nem szoktak senkit bekísérni a pszichológushoz –néztem rá értetlenül.

- Azért van olyan eset –szerettem volna még ellenkezni, de úgy tűnt neki tényleg fontos lenne, ha bemennék vele.

- Rendben –álltam fel egy nagy sóhaj kíséretében, és a főnököm mellé léptem. Daniel bekopogott, majd pár pillanattal később, nagy meglepetésemre egy vöröshajú nő nyitott ajtót. Valamiért férfi pszichológusra számítottam a név alapján.

- Mindketten jönnek? –érdeklődött, mire Daniel bólintott.

- Rendben, jöjjenek –állt arrébb az ajtóból, hogy betudjuk lépni a rendelőbe. A pastel zöldszínű falakon és a fehér bútorokon, elidőzött a tekintetem és ezt Daniel is észrevette, mivel oldalba bökött amikor nem mozdultam meg a kanapé előtt állva.

- Örülök, hogy így sokadik alkalomra a barátnőjét is magával hozta –kezdte Dr. Cherry, mire kizökkentett a gondolataimból.

- Nem a barátnőm, csak egy barátom –javította ki Daniel, bár a barát szó is túl erős jelző volt ránk. Még normális munkakapcsolatot se tudtunk kialakítani magunk között, nemhogy barátok legyünk.

- Értem és ön, mint barát milyen szerepet tölt be Daniel életében? –kérdezte a pszichológus. Összenéztem Daniellel, és rádöbbenem, hogy mire ment ki a játék. Minden hónapban legalább egyszer, minden pilótának megkell jelennie a sportpszichológusnál, és valószínűleg, Daniel már elképesztően unja, így én vagyok az a személy, aki eltereli róla a figyelmet. Remek.

- Igazából –mosolyodtam el ravaszul, ha már ilyen helyzetbe hozott Daniel.

- Remekül kijövünk, rengeteg ajándékkal elhalmoz és... Igazán remek az ágyban is –mondtam szemérmetlenül, mire Daniel félrenyelte a vizet, amivel a pszichológus imént megkínálta.

- Ohh szóval Önök, nem csak baráti viszonyban vannak –látszott a nőn, hogy igazán meglepte, amit mondtam.

- Hát nem teljesen, szeret letagadni, ugye macikám? –néztem a főnökömre, majd a borostásarcát megpaskoltam.

- Azt hiszem négyszemközt kellene folytatnunk a mai órát, Daniel –mondta a nő végül.

- Mi? Hisz jót beszélgetünk így hárman, nem? –meglepett, hogy milyen nyugodtan, de közben dühösen ejti ki a szavakat. Lehet kifog rúgni?

- Igen, de most jobb lenne, ha csak mi ketten maradnánk itt –mutatott körbe a szobán Dr. Cherry.

- Jól van, kint megvárlak –pattantam fel, és elköszönve a pszichológustól visszamentem a folyosóra.

Félórával később, a főnököm egyedül lépett ki az ajtón, és elképesztően dühösen nézett rám. Felálltam a székekről, és mielőtt bármit is kérdezhettem volna, megszólalt.

- Azt hiszi, hogy olyan sugar daddy féle kapcsolatba vagyunk mi –akadt ki, mire belőlem kitört a nevetés.

- Hát ez igazán remek!

- Most komolyan nevetsz? Tudod milyen gáz lenne, ha ez a sajtó fülébe jutna? –háborodott fel.

- Jézusom, innen úgyse kerül ki!

- És ha még is? Mellesleg miért mondtál ilyeneket? –tért a lényegre.

- Mert nem vagyok hülye, Daniel! Azért hívtál be, mert unod ezt az egészet, és jó elterelésnek vittél be! De ez az egész sportpszichológus dolog a te egészséged miatt van, nem a vicc kedvéért! –hurrogtam le.

- Jó, igazad van –hajtotta le a fejét, mint egy kisgyerek.

- Ahh, most mehetek a dolgomra? –érdeklődtem.

- Igen, elviszlek –indult el.

Az autóban nem kommunikáltunk, de úgy éreztem most jobb is, ha nem beszélünk a történtekről. Amikor végre megérkeztünk a gyermekotthonhoz, már alig vártam, hogy Lucast magamhoz ölelhessem.

- Köszi, hogy elhoztál –kötöttem ki magam, és nagy meglepetésemre, ő is így tett.

- Mit csinálsz?

- Bemegyek veled, szabad nem?

- Hát az udvaron vannak, gondolom nem nagy baj –kicsit akadozva ejtettem ki a mondatot, aztán inkább kiszálltam. Amint ezt megtettem, az udvaron rohangáló gyerekek közül, meghallottam Lucas sikítását és pár pillanattal később a kerítésnél állt.

- Char!! Azt hittem nem jössz! –kiabálta, én pedig elmosolyodva siettem a kapuhoz. Daniel is követett, majd belépett velem együtt az udvarra. Lucas azonnal neki rohant a lábamnak, én pedig felkaptam őt és puszit nyomtam az arcára. Ahogy Danielre néztem, meglepődve vettem észre, hogy a kisfiúnak pont ugyan olyan nagy szemei vannak, mint a főnökömnek.

- Szia, bácsi –integetett Danielnek, aki szokásos nagy mosolyával visszaintett neki.

- Daniel, ő Lucas a kisbarátom –mosolyogtam.

- Lucas, ő pedig Daniel –mutattam a főnökömre.

- Danny bácsi?

- Öhm igen –biccentettem.

- Nem kell bácsizni –ellenkezett azonnal.

- Neki az vagy és kész –morogtam.

Instagram: dkamilla_iroioldal

Tiktok:dkamilla