Zuhanás szabadsága D.R

Tizenegyedik fejezet

Charlotte Wells

Március 25. csütörtök

Délután felé Daniel anyukája megbékélt, és egyértelműen megkedvelt, a medence melletti kertibútoroknál teáztunk, amikor egy vékony, magas nő, szintén gyönyörű barnabőrrel megjelent a házból kivezető üvegajtónál. Egy szőke kisfiú pedig kirohant mellette, és azonnal Danielhez rohant, aki apukájának segített valamiben a kert másik felében.

- Sziasztok! -köszönt a nő, és egy pillanatig elidőzött rajtam. Azonnal felálltam, mert illőnek találtam, hogy bemutatkozzak.

- Édesem! Nézd, Daniel haza hozott egy lányt -mondta még mindig túl izgatottan Mrs. Ricciardo.

- Michelle Ricciardo -nyújtott kezet mosolyogva a nő.

- Charlotte Wells -fogadtam el a kézfogást.

- Szóval te vagy Danny asszisztense -ült le velünk szembe.

- Igen -bólintottam mosolyogva.

- "Asszisztense" -legyezett mindkét kezével Grace.

- Anya, az idézőjelet nem így kell mutatni -nevette el magát Michelle.

- Jól van, értetted nem? Az a lényeg -morogta Mrs. Ricciardo.

Nem telt bele pár percbe, és Daniel mellénk lépett, a karján lógó kisfiúval.

- Ő a kisfiam, Isaac -mondta Michelle és közben mosolyogva nézett a kisgyerekre.

- Igen, hallottam már róla -mosolyogtam Isaacra, aki zavartan Daniel lábát átölelte és úgy nézett rám. Eközben láttam ahogy Michelle és Grace összenéznek. Nem igazán értettem, hogy ez most mit jelent, de már nem is érdekelt.

- Nem sétálunk egyet? -lépett hozzánk Mr. Ricciardo is.

- De! Elmegyünk a játszótérre? -csillant fel Isaac szeme.

- Most nem arra megyünk, hanem az erdő felé -felelte Joe.

- De papa! -nézett mérgesen Isaac, mire Mr. Ricciardo elnevette magát és inkább felkapta az unokáját, majd megcsikizte. A kisfiú morcos tekintete azonnal eltűnt és nevetésbe tört ki. Elmosolyodtam rajtuk, majd eszembe jutott Lucas és összerándult a gyomrom. Daniellel pont ekkor összetalálkozott a tekintetem, és olyan volt mintha tudná kire gondolok éppen.

- Na akkor menjünk, legalább Charlotte látja milyen szép helyen lakunk és többször haza rángatja a kedves fiúnkat -indult el kertajtó felé Mr. Ricciardo, az unokájával a kezében. Daniel megforgatta a szemét majd előre engedte az anyukáját és a testvérét, engem pedig bevárt.

- Sajnálom -szólalt meg ahogy lemaradtunk a családtagjaitól.

- Mit?

- Azt, hogy állandóan célozgatnak -túrt a hajába kínosan.

- Szimplán aranyosak és viccesek -nevettem el magam.

- Inkább idegesítőek -morogta az orra alatt.

Danielnek lehet tényleg idegesítő volt, de én nem vettem annyira komolyan őket. Valahol megértettem a családtagjait, hogy szeretnének a főnököm mellé egy biztos pontot. Ki ne akarna egy társat? Aki nem csak a szerelme, de a legjobb barátja is egyben. Nekem ez a kapcsolat tűnik a legszebbnek és azt hiszem Daniel is pont erre vágyik, és azért nincs még senkije. Miközben a gondolataimba voltam elmélyedve, a telefonom megrezzent a zsebemben. Előhúztam a készüléket, majd anya nevét pillantottam meg. Szinte azonnal megálltam és fogadtam a hívást.

- Minden rendben? -kérdeztem azonnal. Anya mély levegőt vett, ezt tisztán hallottam a vonal másik végén. Majd megszólalt.

- Itthon van, és itthon is marad egy ideig -a torkomban lévő gombóc hatalmasra nőtt. Nem tudtam elképzelni, hogy annyi év után egy fedél alatt éljek újra Sam-mel. A testvérem egy dologhoz ért, hogy tönkre tegyen másokat. Úgy éreztem ismét egy ördögi körbe fogunk belekeveredni és ismét lerombol mindent, amit anyuékkal felépítettünk az évek alatt. Sam tőlem két évvel idősebb és soha, de soha nem volt közöttünk jó kapcsolat. Ellentétek voltunk, és míg ő tizenhat évesen otthagyta a sulit és drogozni kezdett, addig én próbáltam megfelelni a szüleimnek, én akartam az lenni, akikre büszkék lehetnek. Sam sok elvonón már túl esett, de sosem sikerrel, és egy idő után a balhéjai is kárt okoztak a családunknak. Amikor egy évvel ezelőtt lelépett, megkönnyebbültem és bár borzasztó testvérnek tűnhetek, de reménykedtem benne, hogy soha többé nem látom.

- Küldjétek el! -nyögtem ki végül, és a kétségbe esés teljesen átjárta a testemet.

- Ez nem így megy, Charlotte! -láttam magam előtt ahogy anyu ingatja a fejét.

- Nem megyek addig haza, míg ő ott van! -jelentettem ki makacsul.

- Ne légy gyerekes, Charlotte! Ugyan hova mennél? -nem akartam anyát bántani, eszemben sem volt, de megkellett húznom a határokat.

- Majd megoldom -nyomtam ki ingerülten, és letöröltem a könnyeimet.

- Minden rendben? -lépett mögém Daniel.

- Igen -fordultam felé lehajtotta fejjel. A következő pillanatban pedig az állam alá nyúlt a mutatóujjával, hogy ránézzek. A mogyoróbarna tekintetében elvesztem, és ez a pillanat olyan bensőségesnek tűnt, hogy az egész testemben bizsergés szerű érzés futott végig. Lefagytam, szinte kővé dermedtem a közelségétől. Tetszett ahogy felém magasodik a testével, az érintése pedig a szívemig hatolt. A pillanatot Isaac szakította meg, amikor közénk ugrott. Daniel elhúzta a kezét és egy hatalmasat lépett hátra. De nem is bántam, mert ennek a szituációnak nem kellett volna megtörténnie.

Instagram: dkamilla_iroioldal

TikTok: dkamilla