Zuhanás szabadsága D.R

Harmadik fejezet

Charlotte Wells

Március 17. szerda

Miközben az ételeinket fogyasztottuk, én többször is George Russell arcát vizslattam titokban. Olyan kedvesnek és jóképűnek látszott. És a mosolya valami fenomenális volt. Miután végeztünk, az asztaltól csak én és Daniel álltunk fel. A többiek pedig közölték, hogy ők még maradnak. Én elképesztően fáradtnak éreztem magam, így vágytam már egy forró zuhanyra és egy puha takaróra.

- Felmegyek –motyogtam, még ha nem is érdekelt senkit se ez az információ.

- Én is –tette hozzá Daniel.

- Sziasztok –köszöntem el, majd megkerültem az asztalt és a főnökömmel egyszerre elindultunk az asztalok között.

- Káprázott a szemem vagy tényleg oda vagy Russellért? –szólalt meg ahogy kiléptünk a hotel előterébe. Az arcomat elöntötte a pír és azonnali tagadásba kezdtem.

- Szerintem valamit nagyon félrenézett –közöltem, mire elfintorodott.

- Tegezz már könyörgőm –morogta.

- Jó.

- Szóval beindulsz Russell látványára? –kezdett el cukkolni.

- Azt hittem egy felnőtt ember asszisztense vagyok –jegyeztem meg csípősen, és szinte azonnal megbántam, mivel a főnökömmel nem beszélhetnék így. De szerencsére Daniel szinte élvezte, hogy beszóltam neki.

- Ha szeretnéd, összehozhatlak vele –mondta, ahogy megálltunk a lift előtt.

- Ez kedves felajánlás, de miért is szeretnél te összehozni a haveroddal?

- Hát reménykedek abban, hogy ha megkapod amire vágysz, nem leszel ilyen... –gondolkodott el, keresve a helyes kifejezést, majd így fejezte be:

- Morci.

- Nem kell nekem senki és nem vagyok morcos –válaszoltam ahogy beléptünk a liftbe.

- Ja, akkor feszült, az lehet jobb kifejezés a viselkedésedre –javította ki magát.

- Befejezed a piszkálásomat vagy kényszerítesz arra, hogy felmondjak? –néztem a főnökömre, akinek az arcán szórakozott mosoly húzódott szét.

- Most mi a probléma azzal, hogy segítenék megkaparintani a tökéletes George Russellt? –az utolsó három szót, kicsit gúnyosabb hangvételben ejtette ki.

- Félre értetted a helyzetet, nem érdekel a srác –közöltem egyszerűen.

- Nem most jöttem le a falvédőről, Charlotte.

- Pedig úgy tűnik –morogtam az orrom alatt, és hálát adtam az égnek, amikor végre megállt a lift, és kiléphettünk a folyosóra. Eközben Daniel telefonja szerencsére megcsörrent, így a George Russell témát ejtettük.

- Szia, anya! –szólt bele a telefonba.

- Igen, most vacsoráztunk.

- Igen, eszek rendesen –erre már elmosolyodtam, mivel a harminckét éves pilóta most olyan volt, mint egy kisgyerek, akit még ellenőrizni kell.

- Nem, anya!

- Jól van, tudom –a telefonbeszélgetés közbe, megérkeztünk a lakosztályhoz és Daniel lehúzta a kártyát, majd előre engedett. Azonnal a szobám felé vettem az irányt és egyedül hagytam a főnökömet.

A bőröndömből kivettem a pizsamámat, ami két részes volt és mályvaszínű. Selyem anyag csúszkált a kezemben, ahogy elindultam a szobámhoz tartozó fürdőszobába. Szürke csempével vonták be az egész helységet, a bútorok pedig fehérek voltak. Ahogy megálltam a kocka alakú tükör előtt, elszörnyedtem. Elképesztően rosszul festettem és inkább meg is fordultam. Hosszasan lezuhanyoztam, majd sminklemosóval eltüntettem a szempillaspirál maradékát. Kilépve a fürdőből, az ágyhoz lépkedtem és bebújtam a fehér paplan alá. Leírhatatlan érzés volt végre ágyban lenni.

Daniel Ricciardo

Március 18. csütörtök

Michaellel, a legjobb barátommal, már hétkor kikeltünk az ágyból és hely hiány miatt, a nappalit használva kezdtünk neki a napi edzésnek. Álmosan leültem a polifoamra, majd a haveromra néztem, aki a telefonját nyomkodta az helyett, hogy az edzésünkre figyelt volna.

- Azt néztem, hogy van a hotel alagsorában egy edzőterem –nézett fel a készülékből.

- Igen? Akkor menjünk oda –álltam is fel.

- Nem tudom nyitva van-e már –tette hozzá.

- Mi van nyitva? –a törékeny hang irányába fordultam. Charlotte a konyha felé csoszogott, egy rózsaszín mamuszban és pizsamában.

- Az edzőterem –válaszolt helyettem Michael.

- Ja az nem érdekel –lépett a kapszulás kávéfőzőhöz, majd a mellette lévő tálban kezdett turkálni, amiben különféle kávé fajták voltak.

- Nem szoktál edzeni? –kérdeztem most én is, és akaratom ellenére is végig mértem hátulról.

- Úgy nézek ki, mint aki edzéssel tölti a szabadidejét? –nézett hátra félmosollyal, ami nem csak engem, de Michaelt is meglepte.

- Most komolyan mosolygott? –kérdezte halkan a haverom, de elengedtem a fülem mellett.

- Mivel töltöd? –érdeklődtem és elindultam a konyhába.

- Szóval ma nem edzünk, értem –morogta Michael, majd leültem a pulthoz.

- Miért fontos neked, hogy én mit csinálok a munkaidőmön kívül?

- Csak, hogy tudjam nem valami dílert vettem fel asszisztensnek.

- Gyermekotthonban szoktam önkénteskedni, ezen kívül a szüleimmel élek Monacoban egy kertesházban, ez elég információ? –fordult felém most már egy bögre kávéval a kezében.

- Hát majdnem.

- Tényleg gyerekotthonban önkéteskedsz? –kérdeztem, mire bólintott és beleivott a kávéjába.

- Több mindent nem árulok el magamról, mert az én dolgom –jelentette ki és visszament a szobába. Már éppen beállt a csend, amikor Michael megszólalt.

- Bírom a csajt, ha idősebb lenne pont hozzád illene –jegyezte meg.

Elfintorodtam majd elengedtem a fülem mellett a megjegyzését. Még, ha igaza is van, ennek a csajnak a George Russell félék jönnek be.

Instagram: dkamilla_iroioldal
Tiktok: dkamilla