Zuhanás szabadsága D.R

Kilencedik fejezet

Charlotte Wells

Március 24. szerda

Hétfő óta nem beszéltem a főnökömmel, így csak találomra jelentem meg a reptéren, ahol szerencsére Michael is várakozott. Furcsáltam, hogy Daniel még nincs itt, és bevallom egy kicsit csalódott is lettem.

- Daniel? –érdeklődtem, amikor mellé értem.

- Későbbi géppel akar menni –válaszolta, mire elhúztam az ajkam. Szerettem volna vele beszélni, mert úgy éreztem hétfőn megbántottam és ez zavart. Jó volt vele lenni és jó is volt hozzám.

- Értem –sóhajtottam, majd éppen húztam elő a telefonomat a zsebemből, amikor az rezegni kezdett. Anya neve jelent meg, így azonnal felvettem.

- Haza jött –mondta, ahogy a fülemhez emeltem a készüléket.

- Mi? –a mellkasomon éles fájdalom suhant át.

- Miután elmentél, szinte azonnal verte az ajtót –anya hangján érződött, hogy milyen ideges és egyben szomorú is.

- Haza menjek? –kérdeztem, anya pedig hezitálva, de válaszolt.

- Nem kell, majd mi megoldjuk apáddal –sóhajtotta.

- Sam profi abban, hogy manipuláljon titeket!

- Nem fogjuk engedni neki! –közölte, mintha nem ismerném.

- Anya, legutóbb is az összes pénzetekkel lelépett! Ne engedjétek be!

- Édesem, ne aggódj! Menj, végezd a munkádat és mi ezt elintézzük –nyugtatott, de én csak idegesebb lettem. De a gyávaságom hirtelen feltört bennem és végül úgy döntöttem, hogy ráhagyom anyuékra a helyzetet.

Daniel Ricciardo

Szerda este érkeztem meg Ausztráliába és a szálloda éttermébe mentem a kipakolás után, mivel elképesztően éhes voltam. Ahogy befordultam az asztalok közé, a tekintetemmel keresni kezdtem egy ismerős alakot, de egyedül Charlotte-ot pillantottam meg. Nem akartam gyerekesen viselkedni, így elindultam felé. Amikor mellé értem, nem vett észre és egyértelművé vált, hogy nagyon el van kenődve.

- Szia –ültem le vele szembe, mire felkapta a fejét.

- Szia –biccentett felém egy félmosollyal.

- Minden oké?

- Persze –mondhatta volna ez ellenkezőjét is, mert teljesen nyilvánvaló volt, hogy valami baja van.

- Rendeltél már? –kérdeztem, miközben az étlapot a kezembe vettem.

- Még nem, az előbb jöttem le én is –válaszolta.

- Akkor legalább együtt kajálunk –futottam végig a szememmel a kínálatot.

- Daniel, sajnálom, hogy ha megbántottalak hétfőn –szólalt meg, mire rá emeltem a tekintetem ismét. A mély kék szemeivel nézett rám, és kényszeredetten elmosolyodtam.

- Nem bántottál meg –hazudtam, mivel igazán szarul esett, hogy még haverjának se tart. Csak főnöke vagyok, csak a főnöke.

- De igen, és sajnálom –sóhajtotta, majd a telefonjának a képernyője felvillant és villámgyorsan felkapta a készüléket.

- Minden rendben otthon?

- Miért nem küldtétek el?

- Anya! –ahogy a hangját felemelte, meg is szakították a hívást.

- Ezt nem hiszem el –morogta, és letörölt egy könnycseppet az arcáról.

- Akarsz róla beszélni? –érdeklődtem, mire rám emelte a tekintetét.

- Nem.

- Rendben –bólintottam, és végül az egész vacsora alatt csend vette körül az asztalunkat.

Charlotte Wells

Március 25. csütörtök

Szinte egész éjszaka nem aludtam semmit mivel az, hogy a testvérem, akit nem tekintek testvéremnek, haza ment a szüleimet újra zaklatni, teljesen kezdett felemészteni. Örültem amikor végre ott tartottunk, hogy a pályára indulunk, de érdekes módon, Daniel nem McLaren-es ruhában jelent meg a szálloda előterében. Egy fekete farmerben és rózsaszín Ricciardo feliratú póló volt rajta. Tökéletes mosolyát rám villantotta ahogy megállt mellettem.

- Lemondták a szabadedzést, valami pálya hiba miatt, szóval meglátogatjuk a szüleimet –közölte a tervét, mire egy pillanatra lefagytam.

- Várjunk, nekem miért kellene mennem a szüleidhez? –vontam fel a szemöldököm.

- Van jobb dolgod? –kérdezte, majd gyorsan meg is válaszolta helyettem: - Nincs.

- Szóval... Értem –hagytam rá végül, majd együtt kiindultunk az autóhoz, ami ránk várt a hotel előtt.

- Adok pár aláírást, rögtön jövök –mondta, ahogy az szürke autóhoz értünk. Daniel a kordonokhoz sietett, majd adott pár aláírást és fényképezkedett is a rajongókkal. Pár percig figyeltem őt, aztán beszálltam az autóba. Nemsokára Daniel is így tett és elindultunk a szüleihez.

- Út közben vennem kell anyunak virágot –közölte és a sofőr megszólalt.

- Tudok egy jó virágárust oda viszem, rendben?

- Rendben, köszönöm! –biccentett a főnököm.

A sofőr apuval egy idős lehetett, és szinte azonnal eszembe jutottak az otthoni problémák. Idegesen elővettem a telefonomat, majd írtam egy üzenetet anyának.

Charlotte: Minden rendben otthon?

Mivel pár perc elteltével sem kaptam választ, így eltettem a mobilt és az ablak felé fordulva nézelődtem.

- A szüleim néha túl pörögnek, főleg anyu... Szóval, ha megkérdezi mikor lesz még egy unokája, kérlek ne válaszolj neki –kérte Daniel, mire szórakozottan rá néztem.

- Szóval nem szeretnéd elmondani, hogy az asszisztensed vagyok? –ráncoltam a homlokom.

- Még jó, hogy elmondom... De ők nem egyszerű esetek –nevette el magát.

- Értem –kuncogtam, majd megérkeztünk a virágbolthoz.

- Segítesz választani? –kért Daniel, mire bólintottam és vele együtt kiszálltam az autóból. A boltba belépve megcsapott a jellegzetes virágüzlet illat, amit imádtam. Az illatok csak úgy keveredtek össze, ami ebben az esetben elképesztően jó volt. A virágárus egy idősebb hölgy volt, így ő rögtön közölte mit ajánlana Daniel anyukájának. Ahogy a csokrot megkötötte a pultnál, Daniel rám nézett.

- Neked mi a kedvenc virágod? –kérdezte, mire azonnal választ tudtam adni.

- A piros rózsa.

- Nem is hittem volna, hogy mást mondasz –mosolyodott el.

- Még is miért?

- Mert pont olyan szúrós, kimért és gyönyörű, mint te –úgy bókolt, hogy szinte észre sem vette. A fejem pedig pont olyan vörös lett, mint a bolt ajtaja. Elfordítottam a fejem, és úgy tettem mintha nézelődnék.

Instagram: dkamilla_iroioldal

Tiktok: dkamilla