Zuhanás szabadsága D.R

Harmincadik fejezet

Daniel Ricciardo

Május 3. kedd

Leszálltam a magángépről Spanyolországban és éppen, hogy a csomagjaimat is megkaptam, amikor a telefonom rezegni kezdett. Nagy bűntudattal hagytam otthon Charlotte-ot, de ő erősködött, hogy nyugodtan menjek a futamra. Május hatodikára volt kiírva, így bíztam benne, hogy megvárja a pocaklakó, hogy haza érjek. De ahogy felvettem a telefont Mrs. Wellsnek rögtön rájöttem, hogy a kislányom nem akarja megvárni a kijelölt dátumot se.

- Most vitték be a kórházba? –a gyomrom összerándult az idegességtől.

- Igen, fájásai voltak miután elmentél, aztán egy órára rá a magzatvíz is elfojt.

- Azonnal haza indulok –jelentettem ki, és pont ekkor lépett mellém Michael a trénerem.

- Mi az? –nézett rám, de én csak Mrs. Wellsre koncentráltam.

- Rendben, a Monacói kórházba szállították már én is itt vagyok –mondta, majd valaki szólt neki a háttérben és azonnal kinyomott.

- Mi történt, haver? –kérdezte Michael, miközben visszafordultam a gép felé.

- Charlotte szül, szóval megyünk haza –jelentettem ki.

- Ohh basszus! Oké, akkor ejtek pár telefont –sóhajtotta, majd pötyögni kezdett a készüléken.

Hosszú másfél óra után, leszállt a gép Monacóban és egyre idegesebb lettem. Aggódtam Charlottért és a kislányukért. Nem voltak rosszullétei, de még is a félelem végig járta a testemet. Ahogy beszálltam az autóba, már teljesen mértékben biztos voltam abban, hogy még időben oda érek és Charlotte mellett lehetek. De a kórházba érve, vagy is a szülészeti osztályra felérve Mr. és Mrs. Wells könnyes szemekkel öleltek meg.

- Megszületett a kislányod –súgta Mrs. Wells, mire könnybe lábadt az én szemem is.

- Jól vannak mind a ketten? –kérdeztem azonnal.

- Minden teljesen rendben van, de még nem mehettünk be –felelte Mr. Wells.

- Lucas? –néztem körbe.

- Még a bölcsiben van, ha láttunk az unokánkat elmegyünk érte és ide hozzuk!

- Rendben –mosolyodtam el megkönnyebbültem.

Negyedóra múlva, megállt előttünk egy kék ruhás nővér majd ahogy közölte, hogy bemehetünk én azonnal elindultam és ahogy beléptem a szobába, megpillantottam az ágyon félig ülő pozícióban életem szerelmét és a másikat, akit a kezében tartott.

- Hát itt vagy! –nézett rám könnyes tekintettel Charlotte.

- Még szép! Azonnal jöttem ahogy anyud hívott –léptem közelebb, majd csókot nyomtam a homlokára és a kisbabánkra néztem, aki egyértelműen Charlotte bőrszínét örökölte. A szemei olyanok voltak, mint az enyéim és a pufi arcába egyszerűen beleszerettem.

- Olyan tökéletes, mint te –ültem le melléjük, majd megsimogattam az apró kiskezét.

- Hol a kis unokánk? –jöttek be a Wells szülők, majd Charlotte anyukája könnyes szemekkel nézett Mayre.

- Gratulálok, kicsikéim! –nézett ránk, majd Charlotte arcára puszit nyomott.

- A kezembe vehetem? –érdeklődtem, mire Charlotte bólintott. Lassan és gyengéden átvettem a kezembe a kisbabánkat, aki nagy szemekkel nézett rám.

- Lucas? –kérdezte Charlotte, ahogy feleszmélt a mámorból.

- Mindjárt megyünk érte a bölcsibe!

- Jó, rendben –nyugodott meg Charlotte, majd rám nézett.

- Nem akart már várni –kuncogta, mire én is elnevettem magam.

- Igen, azt látom –pusziltam meg a homlokát, és ezt követően tüsszentett egyet, ami valami elképesztően aranyos volt.

Május 5. csütörtök

A hordozót én fogtam, míg felmentünk a házba, Lucas közben Charlotte kezét fogta. A lehető legboldogabb embernek mondhattam magam és az leginkább boldoggá tett, hogy Charlotte-ot is annak láttam. Tartottam attól, hogy kényszernek fogja érezni ezt az egészet, de teljesen máshogy alakult a helyzet.

- Játszhatok May-el? –kérdezte Lucas, ahogy beléptünk a házba.

- Édesem, ő még kisbaba –simogatta meg a haját Charlotte, majd hirtelen előbukkant a családunk ötödik tagja, River. A Golden kutyust Lucas kapta karácsonyra, aki azóta már elég nagyra nőtt. Ez volt a vágya, én pedig amint lehetett teljesítettem.

- Szia, River! –köszöntem a zsemleszínű kutyának, aki boldogan csóválta a farkát ahogy körbe-körbe járkált minket. May-el a kezembe elindultuk a nappaliba, majd ott Charlotte kivette a hordozóból, a csöppséget és a kanapéra fektette, ahol levette róla a kiskabátot.

- River! Gyere autózni –kiabált Lucas a kutyának, majd a szobájában eltűntek.

- Csak szerintem érti a kutya, hogy mit beszél neki? –kérdeztem Charlotte-ot, aki elmosolyodva a kezébe vette a kisbabánkat.

- Szerintem nem érti, csak szimplán rajong Lucasért –vont vállat, majd mellé bújva fogta May-t.

- Elképesztően boldoggá teszel, ugye tudod? –öleltem át és csókot nyomtam az ajkaira.

- Hmm tudom –mosolyodott el szórakozottan.

- Szeretlek –simogattam meg az arcát.

- Én is téged –döntötte a vállamnak a fejét, majd együtt néztük ahogy May csendesen alszik.

Vége

Köszönöm a rengeteg visszajelzést és támogatást! Hamarosan érkezem az új könyvek részeivel is! 

Instagram: dkamilla_iroioldal

TikTok: dkamilla