Zuhanás szabadsága D.R

Tizenkettedik fejezet

Charlotte Wells

Március 25. csütörtök

Egy gyönyörű erdőbe sétáltunk be, és a közeledő tavasz miatt, a madarak csiripelése töltötte be a teret. Daniellel és Isaac-el sétáltam hátul, közben a kisfiú feloldódott, így rengeteget beszélt, mint a kedves nagybácsikája. Daniel kezébe kapaszkodva mesélt, és mindeközben hadonászott a szabad kezével. Mosolyogva figyeltem és örültem, hogy kicsit elterelődött a figyelmem az otthoni dolgokról. Mire visszaértünk a házhoz, már kezdett kora este lenni és már teljesen abban a hitben voltam, hogy ahogy visszaérünk már indulunk is, de Daniel anyukája ezt mindenáron megakarta akadályozni.

- Maradjatok vacsorára! –dobta fel az ötletet Grace, ahogy beléptünk az üvegajtón a házba.

- Nem tudom, mennünk kellene –mondta Daniel.

- Biztos Charlotte is még szívesen maradna!

Zavartan Grace-re néztem, aki szinte könyörögve nézett rám, hogy értsek vele egyet. Mivel eltudtam képzelni mennyire hiányozhat neki a fia, így ezt válaszoltam: - Igen. Én maradnék még, ha neked nem gond.

Daniel rám emelte a barna szemeit majd anyukájára.

- Jól van, legyen –vont vállat.

- Míg elkészítem a vacsorát mutasd meg Charlottenak a szobád –mosolygott Grace.

- Anya, tudod hány éves vagyok? –érdeklődött Daniel felháborodottan.

- Veled ellentétben én igen –vágott vissza Grace, mire majdnem elnevettem magam. Daniel anyukája a nappalin keresztül a konyhába sietett, mi pedig kettesben maradtunk. Kínos csend telepedett közénk, és reménykedtem abban, hogy Isaac felbukkan valahol és megtöri ezt a kialakult helyzetet. De a kisfiú kint maradt játszani, és senki nem jött be a házba rajtunk kívül.

- Szóval, van kedved akkor feljönni? –kérdezte végül, mire zavartan a főnökömre néztem.

- Persze.

Látszott rajta, hogy kínosan érzi magát pedig nem volt ebben semmi. Fehér lépcsőn mentünk fel az emeletre, majd a harmadik barna faajtónál megálltunk és Daniel kinyitotta az ajtót. A sötétkék falak és barna bútorok álltak a helyiségben. Egy kisebb polcon pár könyv állt, és néhány autómodell. Egy régebbi számítógép is elhelyezkedett az ablak mellett, és a középen lévő franciaágyon kívül, szinte semmi más nem volt itt.

- Nem sok cuccot hagytam itt –jegyezte meg ő is.

- Azt látom –néztem körbe.

- Három házam közül mindegyikbe vittem valamit innen –ahogy ezt kimondta, hirtelen félre nyeltem a nyálamat.

- Neked három házad van? Minek? –néztem a főnökömre, mire elnevette magát.

- Mert megtehetem –kacsintott vigyorogva, és letelepedett az ágy végére.

- Hol vannak ezek a házak? –kérdeztem és leültem mellé.

- Van egy Beverly Hillsben, az a kedvencem majd megmutatom –bár nem volt ennek túl nagy jelentősége, még is úgy éreztem mintha lenne. A gyomromban lévő pillangók hirtelen felébredtek, és a kétségbeesés is átfutott a testemen.

- Itt is van egy nem messze, majd a futam után megnézhetjük, ha gondolod...

- Meg ugye a Monacói ház –ahol szintén nem jártam még.

- Biztos nagyon szépek és puccosak –mondtam, mire elvigyorodott szokásához híven.

- Hát jó az ízlésem –vont vállat.

- Köszönöm, hogy ilyen jól elviseled a családomat –komolyodott el, miközben legszívesebben hátra dőltem volna az ágyon, olyan szinten elvoltam fáradva, bár inkább most lelkileg, mint testileg.

- Nagyon aranyosak a családtagjaid és Isaac csodálatos –mosolyogtam rá.

- Te is az vagy –válaszolta, és észrevehetően rájött ő is, hogy mit mondott és ekkor már tényleg kínossá vált minden. Úgy döntöttem jobb, ha úgy teszek mintha nem hallottam volna, még ha a szívem ezerrel is dobogott.

Egy órával később lementünk vacsorázni, és így már tényleg kezdett későre járni. A vacsora végére Mrs. Ricciardo előállt egy remek ötlettel, amit igazából én és Daniel sem támogattunk.

- Aludjatok itt, van bőven hely! –mondta, mintha a holmink nem a szállodában lenne.

- Anya, nem lehet –mondta Daniel.

- De igen! Van itt pár ruhád, tudsz adni egy pólót Charlottenak és legalább végre itthon alszol –erősködött Grace.

- Igaza van anyádnak –szólalt meg Mr. Ricciardo is.

- Charlotte? –nézett rám végül Daniel.

- Nekem jó –hazudtam, mivel inkább mentem volna vissza a szállodába a holmimhoz, mint egy idegen házban, mindenem nélkül eltöltsek egy éjszakát.

- De jó! Akkor a vendégszobát meg is csinálom neked –pattant fel Grace és mindent otthagyva elindult az emeletre.

- Köszönöm a vacsorát –néztem Daniel apukájára, aki mosolyogva biccentett.

- Felmegyek anyud után, mondom neki, hogy nem kell túl sok mindent előkészíteni –fordultam a főnököm felé.

- Úgy látom egy nap alatt kiismerted –nevette el magát, én pedig elmosolyodtam és szó nélkül elindultam az emeltre. A vendégszoba a folyosó végén volt. Amikor beléptem, mályvaszínű falak fogadtak és fehérbútorok. Ízlésesen volt berendezve, és kellemesen érzéssel töltött el a vanília illatú gyertya, ami fokozta a szoba hangulatát.

- Nem kell nekem sok minden –mondtam Grace-nek, aki éppen megágyazott.

- Bevallhatod, ha inkább Daniellel alszol, amúgy is már akartam felhúzni huzatot a párnákra –mondta, mire azonnal elvörösödtem.

- Nem, Daniel és én csak barátok vagyunk, meg ugye a főnököm –motyogtam.

- Értem, értem –legyintett Grace és egyértelműen nem értette.

Úgy döntöttem inkább ráhagyom és miután végzett az ággyal, átment Daniel szobájába, ahova én is követtem és kivettem egy pólóját a szekrényből. Egy fekete darab volt, ami hatalmasnak tűnt, így nekem teljesen megfelelt.

- Lezuhanyzom –mondtam Gracenek, aki biccentett. Visszamentem a folyosóra, majd a fürdőszobát befoglaltam. Rövid idő alatt lezuhanyoztam, majd mezítláb léptem ki a hideg padlóra és úgy siettem át a vendégszobába, mintha üldöznének. Leültem az ágyra felhúzott lábakkal, majd a telefonomat a kezembe vettem. A szüleimtől semmilyen üzenet nem jött, sőt nem is kaptam én, csak Daniel emaileket. Felsóhajtottam, majd bebújtam a takaró alá. Még csak nyolc óra volt, de az álmosság eluralkodott rajtam és ahogy lekapcsoltam a villanyt, az álom el is nyomott.

Legyen ma még egy fejezet? :D

Instagram: dkamilla_iroioldal

TikTok: dkamilla