Zuhanás szabadsága D.R

Huszonötödik fejezet

Daniel Ricciardo

Június 5. szombat

Ahogy az autóban ültem, csak az járt a fejemben, hogy Charlotte és Lucas a bokszutca feletti erkélyen ülnek. Egyszerűen leírhatatlan volt, milyen boldoggá tesznek. Eredményemen is meglátszott, mivel a holnapi futamot ötödik helyről indíthatom. Az időmérő után adtam egy gyors interjút, majd váltottam pár szót Zak Brownnal a csapat főnökkel. Végül pedig a McLaren konténerhez mentem át Michaellel együtt, ahol anyuék és Charlotte meg a kisfiú is vártak rám. Lucas hamar kiszúrt ahogy közeledtem, így azonnal elengedte Charlotte kezét és rohanni kezdett felém. Mosolyogva felkaptam, mire ő átölelte a nyakam.

- Na, hogy tetszett az időmérő? –érdeklődtem, mire a kisfiú elhúzódva rám nézett.

- Én is versenyezni akarok –jelentette ki, mire elmosolyodtam.

- Helyes válasz –nyomtam puszit az arcára, majd ahogy a konténerhez értünk, letettem Lucast és nem érdekelve ki mit gondol megcsókoltam Charlotte-ot, aki elpirulva bújt hozzám.

- Ügyes voltál! –ölelt meg anya, miután Charlotte arrébb lépett tőlem.

- Most jobb formámat hoztam –vigyorogtam.

- Elvisszük Lucast fagyizni, ti maradjatok csak –mondta Grace, mire Charlotte rám nézett.

- Biztos? –érdeklődtem, közben Lucas már Joe kezét fogta.

- Igen, ha nektek nem baj, hogy elvisszük –nézett Charlottera, aki megingatta a fejét.

- Dehogy is –mosolygott.

- Rendben, akkor otthon találkozunk –indultak el a kisfiúval, aki még integetett nekünk egyet.

- Anyukádék nagyon megszerették pár óra alatt –fordult felém boldogan Charlotte.

- Igen, gondoltam is egyébként –öleltem át, majd behessegettem a konténerbe.

- Átöltözöm, aztán elmehetnénk ketten valamit csinálni –dobtam fel az ötletet.

- Rendben –bólintott, majd előre engedtem az ajtóban.

Húsz perc múlva léptünk ki a kapun, pár autogramot kiosztottam és fényképezkedtem a rajongókkal, végül pedig eljutottunk a McLarenemhez. Beültünk majd Charlottera néztem, aki éppen bekötötte magát.

- Szóval hova menjünk?

- Sétáljunk egyet a part mellett –vont vállat.

- Rendben –egyeztem bele, mert már rám fért a nyugalom.

Charlotte Wells

Part melletti sétány kihalt volt, amire nem számítottam, de nagyon örültem neki. Danielnek és nekem is kellett már a nyugalom és ez a hely most pont tökéletes volt erre. Furcsa érzés volt számomra, amikor Daniel összefonta az ujjainkat, de a mosolyom azonnal előbukkant. Jóval alacsonyabb voltam, mint Daniel és a kezem is szinte elveszett az övében, de úgy tűnt neki tetszik amiért törékenynek tűnök mellette.

- Szeretnék majd utazgatni veletek a munkán kívül –szólalt meg néma percek után.

- Jó lenne –mosolyodtam el, de a következő pillanatban a jó kedvem szinte azonnal elillant.

- Viszont van valami, amit elakarok mondani –sóhajtotta, és megállt velem szembe.

- Igen? –néztem fel rá.

- Nem akarom, hogy most már nekem dolgozz –először azt hittem csak viccel, de ahogy felfogtam, hogy egyáltalán nem így van, elhúzódtam.

- Szóval kirúgsz? –néztem rá felháborodva.

- Nem kirúglak, csak...

- Csak még is! –csattantam fel.

- Értsd meg, hogy nem helyén való, hogy a barátnőm nekem dolgozik!

- És most még is mit kezdjek? Mi van, ha nem találok olyan munkát, ami mellett tudok Lucasról gondoskodni? És hogy fogok veled lenni, mikor te állandóan utazgatsz a versenyek miatt?

- Nyitok neked egy bankszámlát és nem kell dolgoznod –idegesen fújtattam egyet és teljesen elléptem tőle.

- Kösz, de nem kell a pénzed! –indultam vissza az autó felé.

- Ne már, Charlotte! Ne csesszük ezt el –indult el utánam.

- Már késő –mordultam rá.

- Miért olyan nagy baj, ha nem kell dolgoznod és kapsz tőlem egy kártyát? –értetlenkedett.

- Mert nem fogok tőled függeni azért –álltam meg és felé fordultam.

- Tegnap óta van ez a valami közöttünk és te már arról beszélsz, hogy elakarsz engem tartani –néztem rá, mint akinek teljesen elment az esze.

- Valami? Neked ez csak valami?

- Igen az! Nem fogok rajtad élősködni –jelentettem ki.

- Hiszen nálam laksz, Charlotte! Az minek számít? –a hirtelen betámadása rosszul érintett és valójában közölte, hogy élősködöm rajta. Nem reagáltam, csak némán megfordultam és telefonomat elővéve kértem egy taxit.

- Most még is mit csinálsz? –jött utánam.

- Hívtam egy taxit.

- Charlotte, ne csináld már ezt! Ne rontsd el, kérlek –hitetlenkedve ismét felé fordultam.

- Én rontom el? Te rontottad el!

- Sajnálom, hülye vagyok! Csak megkell tanulnom mivel állhatok elő nálad és mivel nem! –sóhajtotta.

- Felesleges megtanulnod –motyogtam, majd ahogy megláttam a taxit, elindultam a parkolón keresztül.

- Charlotte! Kérlek! –mire utolért volna, már beültem a taxiba. Egyenesen Daniel házához kértem a fuvart, majd megkértem a taxist, hogy várjon kint. Nagy szerencsémre még Daniel szülei sem voltak otthon, így csak pár holmimat kaptam össze és éppen kiléptem a nagy táskával, amikor Daniel megérkezett.

- Most komolyan elmész? –háborodott fel.

- Igen, mert nem élősködöm tovább rajtad –indultam le a lépcsőn.

- És még is hova mész? –követett egyenesen a taxiig.

- Oda, ahol nem akarnak megvenni –szálltam be a járműbe, majd jeleztem a sofőrnek, hogy azonnal induljon.

Instagram: dkamilla_iroioldal

TikTok: dkamilla