Zuhanás szabadsága D.R

Tizenharmadik fejezet

Daniel Ricciardo

Charlotte elég hamar elaludt, és én is szerettem volna így tenni, mert a holnapi napra kipihent akartam lenni, de este tizenegykor még mindig csak forgolódtam az ágyamban. Végül kimásztam a takaró alól és kockás pizsama nadrágomban, meg az egyik fekete pólómban kiléptem a folyosóra. A házban csendhonolt és ennek köszönhetően hallottam meg a halk sírást a folyosóvégéről. Először a képzeletemnek tudtam be, de aztán rájöttem, hogy valóban hallom. A vendégszobához sétáltam és ott már megbizonyosodtam róla, hogy Charlotte az. Bekopogtam, de választ nem kaptam. Végül benyitottam és a sötétben láttam, ahogy az ágyon fekvő alakja mozgolódik.

- Charlotte? –indultam el felé. Majd lassan rájöttem, hogy rosszat álmodik. A nyöszörgése és a sírása rémísztő volt. Azonnal az ágyhoz léptem, majd ahogy feltérdeltem elkezdtem szólongatni.

- Charlotte! Charlotte! –simogattam meg az arcát, majd karját mire kipattant a szeme. A sírása csak erősebb lett ahogy felébredt, én pedig felültem az ágyra majd a lábaim közé húztam, a mellkasomra hajtotta a fejét. Rázkódó vállakkal hullajtotta a könnyeit és reméltem, hogy valahogy megtudom vigasztalni.

- Itt vagyok, ne sírj –húztam magunkra a takarót, és kicsit lejjebb csúsztam, hogy fekvő pozícióba kerüljünk. Nem volt rendben, ez egyértelművé vált, főleg, hogy más esetben eszében sem lett volna, hogy rajtam maradjon, most pedig az egész testével rám feküdt és úgy kezdett lassan megnyugodni. Az illata betöltötte a körülöttem lévő teret és rájöttem, hogy ezt minden este eltudnám viselni, hogy rajtam aludjon el.

Charlotte Wells

Március 26. péntek

Fájdalmasnak éreztem kinyitni a szemem, de ahogy kezdett tudatosulni bennem, hogy valaki szinte szétnyom a karjaival, kipattant a szemem. Daniel tetovált karján feküdtem, a másik keze pedig a hasamon pihent. Az ajkai pedig a fejem tetejét súrolták. Szinte azonnal elkellett volna húzódnom, kipattanom mellőle és menekülni, de ez helyett úgy maradtam, mert a biztonságérzet, amit nyújtott, pillanatnyilag minden mással szemben győzött. Nem akartam, hogy vége legyen ennek a pillanatnak. Viszont pár órán belül szabadedzés következik és addigra visszakell érnünk a paddockba. De hagyni akartam még pár percig pihenni és jól is tettem, mert végül magától felébredt és megbeszélnünk se kellett, úgy tettünk mintha semmi sem történt volna. Míg én csak felültem, ő már szó nélkül ki is ment a szobából. Nem tudtam eldönteni, hogy most akkor mi is történt, de valahogy azt éreztem ez így nincs rendben.

Március 28. vasárnap

A paddockban teljes káosz uralkodott. Esőre állt az idő és olyan hirtelen jött a rossz idő, hogy senki sem számított rá. Egy óra volt a futamig és mindenki oda vissza rohangált, de közben teljesen levoltak fagyva. Daniel és én péntek óta is ugyan úgy kommunikáltunk, mint az együtt alvásunkig. Szinte olyan volt mintha megsem történt volna. És örülnöm kellett volna annak, hogy ilyen könnyedén el is felejtettük, de engem még is zavart. Mert nem tudtam elfelejteni az érintését és azt, amit mellette éreztem.

- Wells! –a vezetéknevem hallatán azonnal felkaptam a fejem, és megilletődve néztem a főnökömre.

- Igen?

- Minden oké? Vagy ötödjére szólítottalak már –nézett rám értetlenül és egyben kicsit ingerülten is.

- Persze, csak elgondolkodtam –ráztam meg a fejem, hogy egy kicsit tisztábban lássak.

- Isaac apjának eltört a lába, így a tesóm nem tud eljönni a futamra... Anyuék meg nem veszik fel egyelőre a telefont, és rád bízhatnám Isaacet? –érdeklődött, mire felvontam a szemöldököm, majd azonnal bólintottam.

- Köszi! Akkor a kapuhoz kimegyek érte, aztán ide hozom –állt fel és mielőtt megszólalhattam volna, már ki is ment a McLaren épületből. Ahogy egyedül maradtam, visszatértem a laptopom képernyőjéhez, de pár perc múlva Lando Norris és George Russell léptek be az épületbe. Utóbbi ismét rossz helyre jött be.

- Szia –köszönt George ahogy meglátott, és míg Lando intett majd tovább ment, addig George letelepedett a velem szemben lévő fotelba.

- Eltűntél a napokban –jegyezte meg.

- Itt voltam pedig –mosolyodtam el.

- Jövőhéten Monacoba utazom, gondoltam találkozhatnánk a paddocokon kívül –kellett pár pillanat mire felfogtam, hogy mit mond. De mielőtt válaszolni tudtam volna, a McLaren épületének fotocellás ajtaja ismét nyílt, és Isaac rohant be, mögötte Daniel sétált be mosolyogva figyelve a kisfiút, aki azonnal nekem rohant és épphogy letudtam tenni a laptopot az előttem lévő üvegasztalra.

- Szia –öleltem meg a kisfiút.

- Russell, te megint eltévedtél? –ült le mellém Daniel.

- Csak beszélgetni jöttem Charlotte-al –válaszolta, mire Daniel alig hallhatóan morgott egyet.

- Akkor folytassátok csak –dőlt hátra a kanapén, közben Isaac a csuklómon lévő karkötőt piszkálta.

- Igazából már befejeztük, akkor Monacoban találkozunk –állt fel George és úgy tűnt megbeszélte magával a dolgot. Ahogy kiment az épületből, Daniel előre dőlt.

- Randizol, Russellel? –nézett rám számonkérően.

- Nem.

- Nem is mondasz többet? –lepődött meg.

- Nem elég egy "nem"? –érdeklődtem és Isaac a laptopomhoz ült.

- Játszhatok rajta? –érdeklődött.

- Persze –mosolyogtam rá, majd kerestem neki egy játékot, miközben a főnököm végig figyelt.

- Még is mi bajod van? –kérdeztem amikor visszahúzódtam a laptoptól.

- Nekem semmi, csak gondolom dolgozni jössz velem nem pasizni –állt fel és elképesztően dühösnek tűnt, mintha valami halálos bűnt követtem volna el. Én pedig sértőnek találtam a hangnemét és a szavait is.

Instagram: dkamilla_iroioldal

TikTok: dkamilla