Zuhanás szabadsága D.R

Tizenötödik fejezet

Daniel Ricciardo

Március 28. vasárnap

Mire felértem az emeletre Charlotte és Isaac behúzódott az egyik szobába. Annyira belemerültek a mesébe, hogy nem vették észre ahogy megálltam az ajtófélfának dőlve. Sokkal tökéletesebb Charlotte, mint ahogy azt az elején gondoltam. A haja most felkötve lógott és éppen, hogy súrolta a nyakát pár tincs. Szinten tilosnak éreztem, hogy végig nézzek rajta még is megtettem. Úgy éreztem, mintha tiltott gyümölcsre éheznék. Miközben őt néztem, észrevette és elvette a tekintetét a könyvről, majd rám mosolygott egy pillanatra, de én képtelen voltam a mosolyra. A mellkasomból, mintha kiakart volna szakadni a szívem, akkorát dobbant. Akartam őt és megrémített ez a hirtelen vágy a személyi asszisztensem felé. Hiszen huszonegy éves még is mit képzelek magamról? De mi van, ha őt ez nem is érdekelné? Akkor engem miért kellene zavarnia, hogy tizenegy év van közöttünk?

- Minden rendben? -kérdezte hirtelen, mire kizökkentett és összeszedtem magam.

- Persze, mit olvastok? -léptem be a szobába, majd megkerültem az ágyat és ledobtam magam Isaac másik oldalára.

- Verdákat -felelte Isaac.

- Azt csak nekem szoktad megengedni, te áruló -csiklandoztam meg Isaacet, aki nevetve bújt Charlottehoz.

- De most már Charlotte is olvashatja -közölte a kisfiú.

- Jól van -játszottam a sértetett.

A mese végére Isaac elaludt és felkapcsolva hagytuk az egyik éjjeli lámpát, majd kimentünk a folyosóra. Charlotte már elindult volna az egyik szoba felé, amikor utána szóltam.

- Hoztam fel a konyhába bort, nincs kedved inni egy pohárral? -érdeklődtem, mire felém fordult.

- Hát nem szoktam nagyon inni, de egy pohárral megkóstolhatom --vont vállat és úgy éreztem, mintha valami győzelmet sikerült volna megszereznem. Lementünk a konyhába, majd a pulthoz visszaültünk. Öntöttem két borospohárba az italból, majd az egyiket Charlotte elé toltam. Ahogy bele kortyolt, el is fintorodott, amin elnevettem magam.

- Elsőnek iszol bort?

- Ennyire látszik? -pirult el, mire megingattam a fejem.

- Csak egy kicsit.

Azért jól esett, hogy próbálja meginni a bort, amit amúgy az én vállalatom készített.

- Minden rendben van otthon? -érdeklődtem.

- Anyu nem írt azóta, fogalmam sincs -ingatta a fejét.

- De őszintén, nem akarok hazamenni addig míg Sam otthon van -vallotta be.

- És tudsz hova menni?

- Nem, de majd megoldom -vont vállat.

- Van egy pár vendégszoba nálam, szívesen látlak -mondtam, mire megilletődve rám nézett.

- Nem hinném, hogy jó ötlet lenne a főnökömnél lakni -ingatta a fejét és egyszerűen megint felbosszantott, hogy csak a főnökének tekint.

- Barátok is vagyunk tudtommal -ittam bele a borba.

- Jó, de ez nem is tudom... -húzta el az ajkát, amin fénylett a szájfény.

- Ragaszkodom hozzá -simítottam a kezemet az övére, ami a pulton pihent. Apró keze szinte eltűnt az én tenyerem alatt.

- Rendben, köszönöm -nézett rám, és egy pillanatra úgy tűnt mintha ugyanazt érezné, amit én.

Charlotte Wells

Március 31. szerda

Furcsa volt ismét Daniel házában ébredni, csak most Monacoban. Egyértelműen haza akartam menni, legalább annyira, hogy megnézzem anyuékat, de egyelőre még nem éreztem magam elég erősnek, hogy elinduljak és találkozzak Sam-mel. Kicsoszogtam a konyhába, ahol Daniel póló nélkül és csak egy pizsama alsóban majszolt egy szendvicset. Egy pillanatra leragadtam a felső teste látványán, aztán gyorsan összekaptam magam és inkább öntöttem magamnak kávét.

- Hogy aludtál? -érdeklődött, és elém tolt egy szendvicset.

- Csináltál nekem reggelit? -lepődtem meg.

- Igen, de ha nem szereted, akkor csak hagyd ott -legyintett.

- Nem, tökéletes, köszönöm --mosolyogtam rá, majd válaszoltam az előző kérdésére.

- Jól aludtam, az-az ágy valami elképesztő.

- Az enyém még jobb -ez a válasza annyira félre érthető volt, hogy majdnem megakadt a torkomon a szendvics, de szerencsére sikerült lenyelnem és nem furán reagálni.

- És te, hogy aludtál? -érdeklődtem zavartan.

- Én is jól -biccentett.

Ezután pár percre beállt közénk a csend, miközben a kávémat szürcsölgettem, elidőztem ismét Daniel tökéletes felsőtestén. Jó pár helyen tetoválások díszitették, és ettől valahogy még jobban nézett ki.

- Mész ma Lucashoz? -kérdezte, mire elkaptam róla a tekintetem.

- Igen, de nem Lucashoz megyek konkrétan -javítottam ki, mert így is már túl közel kerültem a kisfiúhoz érzelmileg és ez a szóhasználat csak rontott helyzeten, ami amúgy sem volt túl fényes.

- Persze, tudom -mosolyodott el.

Instagram: dkamilla_iroioldal

TikTok: dkamilla