Zuhanás szabadsága D.R

Huszonegyedik fejezet

Charlotte Wells

Június 4. péntek

Valószínűnek tartottam, hogy Daniel még vagy egy hétig haza sem jött volna, ha nem Monacoban van a verseny. Csütörtök reggel érkezett meg, köszönt Lucasnak majd ment is a pályára. De előtte közölte, hogy nem akarja, hogy megjelenjünk a versenyen. Tudtam, hogy a magánéletét nem szereti kiteregetni és szinte nem is akarja, hogy bárki tudjon bármit is, de még is rosszul esett. Úgy éreztem, mintha a harag még mindig dúlna benne ellenem. Kezdtem roppantul megunni ezt a viselkedést. Jól tudtam, hogy megbántottam és szemét dolog volt tőlem, de akkor a harag beszélt belőlem és ezt neki is bekellene látnia. Mivel péntek délelőtt nem volt semmi dolgom, úgy döntöttem Lucassal még is ellátogatunk a mai szabadedzésre. Az asszisztense voltam, így jogom volt megjelenni a pályán.

- Hova megyünk? –kérdezte a kisfiú, amikor feladtam rá a sportcipőt, meg a farmerkabátot amire igazából sok szükség nem volt. Elég jó idő volt kint és én is egy hosszú egybe ruhát vettem fel, egy öt centis sarokkal ellátott nyári topánkával.

- Megnézzük Danielt munka közbe –mondtam, mire Lucas szeme felcsillant.

- És fog velem játszani délután? –egyértelműen hiányzott neki Daniel és dühös voltam amiért a hisztije miatt nem foglalkozott a kisfiúval, akit örökbe akar fogadni. Vagy talán már nem is akarja? Erre a gondolatmenetre a gyomrom összerándult. Ugye ezt nem tenné meg egy háromévessel?

- Még nem tudom –egyenesedtem ki, majd megfogtam a kezét és kiléptünk az ajtón. A taxi már a kapuban várt ránk. A pályára menet a folyamatos rossz érzés kerített hatalmába. Mi van, ha tényleg leakar Lucasról mondani? Igaz míg távol volt, minden este érdeklődött felőle, de tegnap óta szinte alig nézett a kisfiú felé.

- Hölgyem, jó lesz itt? –kérdezte a sofőr, mire kizökkentem a gondolataimból. A pálya bejárata nem volt messze, így bólintottam. Kiszálltunk Lucassal majd elindultunk.

- Danny apu versenyezni fog? –kérdezte a kisfiú, miközben sétált mellettem.

- Igen –bólintottam, és ahogy megérkeztünk a kapuhoz, lehúztam a kártyámat és besétáltunk a paddockba. A konténerek közé beérve, nem sokat kellett arra várnom, hogy valaki észrevegyen.

- Kezdem érteni miért koptattál le –a hang George Russelltől jött. Zavartan néztem a pilótára, aki megállt előttünk.

- Szerintem félre érted...

- Hát egy kisgyerek kezét fogod és még hasonlít is rád –nézett Lucasra, majd lepacsizott vele.

- Apu barátja vagy? –kérdezte Lucas, mire elvörösödtem.

- Ki az apukád? –érdeklődött, mire közbe szóltam.

- Ez hosszú történet –vágtam rá, de Lucas válaszolt a kérdésre.

- Danny apu –mondta, mire George egy pillanatra lefagyott, majd „mindent értek" arckifejezéssel nézett rám ismét.

- Lucas, megnézed azokat a lufikat? –mutattam a kerítés mellett elhelyezett lufi halomra, amiken a csapatok lógói díszelegtek. Lucas elengedte a kezem, majd oda szaladt a kerítéshez.

- Nem a gyerekünk, csak Daniel magához fogja venni –magyaráztam a Williams pilótának.

- Így már kicsit kellemesebb a dolog –nevette el magát.

- Igen –biccentettem zavartan.

- Szóval nem lőttek annak, hogy randizz velem? –érdeklődött és más esetben azt mondtam volna, hogy nem, de azt hiszem felnőtt módjára kell cselekednem és nem még jobban magamra haragítani Danielt.

- Sajnálom, de nem lehet... Most nem alkalmas –válaszoltam, mire George mosolyt erőltetett magára.

- Persze, megértem –biccentett, majd inkább hátrálni kezdett.

- Daniel a McLaren konténerben van –mutatott a paddock végébe.

- Köszi –mosolyogtam rá, majd a kisfiú felé néztem, aki egy Ferrari lufit fogott.

- Hozz egy narancssárgát is –lépkedtem közelebb hozzá.

- Ez Daniel csapata –mutattam a narancs lufira.

- De nekem a piros jobban tetszik –nyomta a kezembe a McLaren lufit.

- Jól van, gyere –fogtam meg a kiskezét, majd elindultunk.

Éppen befordultunk a konténerhez, amikor Daniel lépett onnan ki. Szinte lefagyott, amikor meglátott minket.

- Mit kerestek itt? –összeszorult a szívem a hangneme hallatán.

- Gondoltuk kijövünk szurkolni –mondtam kicsit kétségbeesetten.

- Megmondtam, hogy ne gyertek ki! –morogta.

- Attól, hogy engem gyűlölsz, legalább őt ne lökd el magadtól –böktem a fejemmel a kisfiúra, majd könnyekkel telt meg a szemem, mert kezdett egyre jobban fájni a viselkedése. Lucas mellettem állt a lufiját fogva, és úgy tűnt érzékelte Daniel mennyire nem örül nekünk. Nem szaladt hozzá, csak szorosan fogta a kezemet.

- Menjetek el –kérte, nem is érdekelve mit mondtam.

- Ki ez a cuki kisfickó –jelent meg mögöttem valaki, és ahogy hátra néztem Lando Norrist pillantottam meg.

- De kis cuki vagy –guggolt le Lucashoz, majd pacsit kért tőle.

- Mi most megyünk, bocsi Lando –húztam el a kisfiút.

Alig tudtam visszafogni a könnyeimet, ahogy a paddockon keresztül siettem ki. Egyértelműen nem akart engem, se Lucast látni. És utóbbi még inkább fájt. Hiszen Lucas is érzékelte ezt. A kisfiú szótlan volt, ami szintén elárult mindent. A parkolóba érve megálltam, majd leguggoltam a csöppséghez.

- Nem akarok visszamenni Rosberg nénihez –pityergett Lucas, mire elszomorodva néztem rá.

- Édesem, nem fogsz visszamenni! Itt vagyok, érted? –simogattam meg az apró baba arcát.

- Danny apu miért mérges rám? –szipogta, majd hatalmas krokodilkönnyekkel kezdte áztatni a ruháját.

- Nem mérges rád! Rám az, de majd minden rendben lesz! Ígérem! –töröltem le az arcát.

Instagram: dkamilla_iroioldal

TikTok: dkamilla