Apu

A telefon hatalma

Péter és Wendy összekulcsolt kézzel sétáltak a városban. Március elején jártak, de a téli kabát még mindig kellett. Jane-re most Mary Margaret vigyázott. Útközben a Darling lány beugrott a virágosba és vett pár szál virágot és mécsest.

- Miért jöttünk ide?

Kérdezte Péter egy fintorral az arcán. Megállította a lányt, mikor meglátta a temető kapuját. Wendy annyit mondott, hogy el akarja vinni valakihez. Pán arcán egy gúnyos mosoly terült el. Ha a drágalátos kis Baelfire-hoz akarja elvinni, akkor ne is számítson rá. Vagy, hogy ha bűntudatot akar kelteni benne, mert az nem fog működni. A barna hajú lány megdöntötte a fejét és csípőre tett kézzel mondta, hogy Bae-hez is elmennek, de eredetileg nem oda akarta elvinni. Péter arcán grimasz terült el és mondta, hogy inkább itt kint megvárja. Nem akar bemenni.

- Jaj, Péter, tényleg nem érdekel?

- Ha nem Fiona halt meg, akkor nem érdekel.

Wendy arcán egy nagyon apró mosoly terült el, hogy még Péter is alig látta meg. De aztán mondta, hogy jöjjön csak mert ez érdekelni fogja. Megfogta a kezét és elkezdte befele vezetni. Először Bae-hez mentek el, Péter bosszúságára, de ő csak a távolban állt egy fának támaszkodva. Wendy rakott friss vizet a vázába, pár virágszálat, beszélt hozzá pár szót majd elköszönt tőle. Pán megkérdezte, hogy minek beszél hozzá. Már semmit sem hall és csak egy sírkövet lát maga előtt. Wendy bosszúsan rászólt, hogy ezt nem értheti meg. A fiú ennek igazat tudott adni neki. Ő sosem csinálna ilyet. Wendy szeme egy pillanatra megrezzent. És a fiú felé fordult, aki egy lépéssel lemaradt tőle.

- Na és velem? – kérdezte felhúzott szemöldökkel

- Mi? – ráncolta össze a szemöldökét értetlenül

- Ha valami történne velem és meghalok, kijártok majd hozzám és elmeséled milyen napotok volt?

- Nem! Mivel ez nem fog megtörténni!

- Péter, ezt már nem tudod megakadályozni! – mondta lágyan

- Sajnos, de amíg én élek addig nem fogsz meghalni! Nem engedem! – mondta szigorúan, szinte már fenyegetően

Magához vonta a lányt és szorosan átölelte őt. Ott is elmondta, hogy csak a holttestén keresztül fog baja esni neki és Jane-nek. Wendy bólintott majd mikor elengedték egymást megsimogatta a fiú arcát. Aztán elindultak az eredeti célponthoz, ahova el akarta vinni a fiút. Végül elérkeztek és a fiú tekintete elképedt. Egy szürke, márványsírkövet látott maga előtt.

- Wendy. – mondta elképedt hangon

Ott álltak a sírnál, Péter leghűségesebb bajtársának nyughelyénél. Amíg Péter még mindig el volt képedve, addig Wendy lerakta a már meggyújtott mécsest. Péter tett felé pár lépést és leguggolt majd végig tekintette a sírkövet. Lenézett egy pillanatra mielőtt megszólalt volna. Mondta, már megbánta, amit tett, hogy a legjobb barátját áldozta fel, de szüksége volt rá. Nagyon reméli, hogy már megbocsátott neki. Wendy együtt érzően megdöntötte a fejét, aki pár lépéssel a háta mögött volt. Most eltekintett azoktól a gonosz dolgoktól, amit mondott, Henry-ékről és a többi felnőttől. De a hangja így is keserves volt. Letérdelt a háta mögé megfogta a vállait és rátámaszkodott majd adott egy puszit a hátára. Halkan megkérdezte tőle, hogy szeretne egyedül maradni. A legvalószínűtlenebb választ kapta.

- Istenem, kérlek ne!

Wendy aprót bólintott és adott egy puszit. Mondta, hogy akkor menjenek haza, nyilván nem szeretné, ha valaki így észrevenné. Jane-ért pedig el tudnak menni kicsit később is. Pár másodperc alatt otthon is voltak, és levették a kabátjukat. Wendy felült a kanapéra majd a két lába közé húzta Pétert és a mellkasára fektette a fejét. Egyik kezével a haját simogatta, a másikkal pedig a karját. Minden kérdezés nélkül tudta, hogy most támaszra van szüksége. Egyetlen neszt sem lehetett hallani a házban a halk légzésükön kívül. Péter ezután a nap után úgy viselkedett mintha meg sem történt volna ez az egész. Wendy tudta jól, hogy még mindig bánatos ezért arra gondolt, hogy valahogy fel kellene vidítania, vagy valamit csinálniuk. Egyik nap mosolyogva lépett be egy közepes méretű papírzacskóval a házba és egy csókkal köszöntötte a fiút. Ő megkérdezte, hogy mi ez a nagy boldogság. Mondta, hogy vett neki egy ajándékot. Pán meglepett vigyorral felhúzta a szemöldökét majd mondta, hogy általában a férfiak szokták ajándékokkal meglepni a nőket, de úgy látszik, náluk máshogy van a helyzet. De nem mintha panaszkodna. Mindig is szerette az ajándékokat. A lány megforgatta a szemeit és hozzátette, hogy ne szokjon hozzá. De amit vett neki az elengedhetetlen a mai világban már. Míg Péter kibontotta az ajándékát, addig az ölébe vette a kislányát és egy fejre puszi után kíváncsian nézte a fiút, mit fog szólni az ajándékához. Lehúzta a fehér doboz tetejét és kissé meglepetten felhúzta a szemöldökét majd ránézett a lányra. A dobozban egy fekete, fényes iPhone telefon volt. Kikapcsolt állapotában teljesen lehetett látni a tükörképedet. Megkérdezte, hogy mégis miért kapta ezt. Semmi szüksége rá. A fiatal anyuka megdöntötte a fejét és elmagyarázta, ha bármi van, akkor el tudják érni egymást és még sok minden másra lehet használni a telefont. A hatás kedvéért Jane-nek is kihozta a játék telefonját. De Pán megmakacsolta magát és mondta, hogy neki nem kell majd visszaadta neki a készüléket. Wendy bosszúsan felsóhajtott. Pán sok mindenre tudja mondani azt, hogy nem kell, ezzel azt gondolva, hogy le is tudja a dolgot, pedig nem. Mondta, hogy ne csinálja ezt, nem a semmiért dobott ki pénzt az ablakon. De Péter továbbra is azt mondta, hogy nem. Wendy arca elkomorodott. Bármennyire is fáj neki is, de ki kell mondania.

- MI van ha azt mondom, hogy Fiona is tudja használni. - mondta félrenéző tekintettel

Pán morgott egyet majd kikapta a kezéből.

- Adok én neked olyan feleségemet Wendy Darling! Hol kell ezt bekapcsolni? – kérdezte ingerülten

Wendy elé kemény órák néztek. Ez nehezebb volt, mikor a kávégép használatát kellett megtanítania. Szinte hallotta Péter fejében lévő tücskök ciripelést. Ráadásul a makacssága is rátett erre egy lapáttal. Péter is már azon volt, hogy kidobja az ablakon, mert már annyira ideges volt. De Wendy ráparancsolt ne merészelje, mivel akkor pofon vágja. Mondta neki, hogy szedje össze magát, mivel még a lányuk is jobban tudja. Itt ránéztek és látták, hogy a kagylót a füléhez tartja és a gombokat ezerrel csapkodta. Tudta, hogy nehéz ez az egész számára még mindig, de muszáj lesz neki megtanulni, beilleszkedni a 21. századba. A végén annyira elfáradt, hogy már hátradőlt a kanapéra és fejét megtámasztva nézte, ahogy a kislánya játszik és hagyta, hogy Péter csináljon, amit akar. Egyszer csak egy kattanásra figyelt fel és arra hogy egy pillanatra elfehéredett a látása. Mikor már nem látott sárga és fekete pontokat, tudta meg, hogy Péter fényképet csinált. Vakuval. Odahajolt hozzá és megnézte mit csinált. Sikeresen készített magukról egy képet. Bár mondjuk az arca csak félig volt benne, maga pedig elmélyült mosollyal nézte, ahogy lánya játszik a földön.

- Te jó ég! Borzalmasan nézek ki ezen a képen! Töröld, ki de azonnal! - szörnyedt el

- Na, ez most fejezd be! – nézett rá a fiú – Mi az, hogy borzalmas vagy? Ugyanolyan gyönyörű vagy amióta ismerlek! – akadt ki

Wendy felhúzta a pólóját és megmutatta, hogy van ott pár kiló felesleg, amit még nem sikerült leadnia a szülés óta. Meg ahogy elnézi a szoptatási idejét, egy ideig nem is fogja tudni. Sosem értette, hogy a többi anyukák, hogy tudnak pár hónappal a szülés után is úgy kinézni, mint egy modell. Mindenesetre, mikor Wendy meglátott egy ilyen anyukát, ráadásul még smink is volt rajtuk, nagyon büszkék lehetnek magukra, mivel ezek láttára még pocsékabbul szokta érezni magát. Péter megforgatta a szemeit majd ledobta a telefont az asztalra majd maga alá gyűrte és elkezdte csikizni a hasát. Wendy eszeveszettül nevetni kezdett. Pán már nem csak a kezével, hanem a szájával is támadni kezdte a hasát. A fiatal anyukának már a könnyei kezdtek folyni a nevetéstől. Jane is nevetni kezdett a szülein és odamászott, hogy csatlakozzon hozzájuk. Wendy megkönnyebbülten kifújhatta magát mikor Péter abbahagyta, hogy felemelje hozzájuk a kicsit. Ő is kapott apja csikizéseiből és anyja csókjaiból. Aztán mind a ketten elfeküdtek Wendy mellkasán. Ő viccelődve annyit mondott, hogy velük aztán meg van áldva, de aztán boldogan lehunyta a szemét és letette a fejét. De hiszen, végül is erről álmodott. Hogy egy családot alkosson Péterrel. Az álma valóra vált, amit több évvel ezelőtt el is ásott magában. De Storybrooke-ban semmi boldogság nem tarthatott örökké.