Apu

Fusztráció

Leült mellé és megkérdezte, hogy mi szél hozta nála. Péter megrántotta a vállát, kíváncsi volt, hogy mit csinál egyetlen madara. Wendy lágyan elmosolyodott, majd hirtelen döbbenten ült ki. Bocsánatot kért, amiért nem kínálta meg semmivel. Gyorsan ugrott fel, de Pán visszarántotta maga mellé, mondván nem kell neki semmi. A mellette ülő lány felhúzta szemöldökét mondván, hogy ő viszont megiszik egy kávét. Péter elvigyorodott majd megint követte őt a konyhába. A lány mögötti pultra támaszkodott, ahol volt egy gyümölcsös tál és egy váza virág, és vigyorogva nézni kezdte őt.

- Tudod, én mindig átlátok rajtad, úgyhogy felelj!- vigyorgott

- Oh, igen? Na, mégis mit látsz rajtam? – mondta titokzatosan

Nem fordult a fiú felé, a kávégép felpakolásával foglalkozott. Péter tökéletesen leolvasta tekintetéből.

- Legfőképpen bosszúságot és feszültséget.

A fiatal anyukának döbbenten kinyitódott a szája. Tényleg még mindig jól megy neki. De aztán gonosz vigyor terült el az arcán s elmondta neki az igazat. Kíváncsi volt, hogy még mindig ki tudja e hozni belőle. Elmondta, hogy egy férfi, aki az egyik villanyoszlopot szerelte, elég feltűnően megnézte a lábait. Csalódott volt, mikor nem adott semmiféle reakciót. Megfordult és döbbenten látta, hogy kislánya apja sehol sem volt. Csalódottan rácsapta a konyharuhát a pultra. Leült a konyhaasztalra és lassan iszogatni kezdte kávéját. Kitágultak a szemei, mikor Pán hirtelen lépett be a lakásába egy emberrel, akinek a karját erősen szorongatta. Wendy szájában még ott volt a kávé, amit valahogyan most nem tudott lenyelni. Úgy nézett ki, mint egy kis hörcsög. Pontosan az a férfi volt, aki megnézte. Péter megkérdezte, hogy erről a férfiről beszélt. Csak bólintani tudott, amire Péter gonoszan elvigyorodott majd a férfira pillantott.

- Akkor barátom, most elbeszélgetünk egy kicsit, jó?

Ez a mondat kezdés sosem volt valami túlságosan is szerencsés Péter részéről. Aztán újra elment és Wendy pedig végre le tudta nyelni a kávéját. Elégedetten elmosolyodott. Pontosan ezt a reakciót várta tőle. Péter két perc múlva tért vissza, addigra már megitta a kávéját és elmosogatott. A fiú elégedetten ült le az asztalra, mint aki jól végezte a dolgát. A fiatal anyuka mosolyogva megszólalt volna, ha nem vette volna észre a véres kezét. Ijedten odament hozzá, majd a kezébe fogta. Megkérdezte, hogy mégis mi történt vele, amiért megsérült. De válaszát nem is várta meg, szaladt a fürdőbe kötszerért. Leült vele szembe és elkezdte ellátni. A fiú vigyorogva nézte, ahogy munkálkodik. A régi időkre emlékeztette, amikor még Sohaországban voltak. Kalandjaikból visszatérve szokta ellátni őket és megtisztítani piszkos arcukat. A lány megdöbbent, amikor lemosta a vért. Még egy karcolás sem látszódott rajta. Még mindig döbbenet volt az arcán, mikor Péter megköszönte az ellátást. A tizenéves bosszúsan meglökte majd kidobta a felesleges holmikat. Bement a fürdőbe, hogy morgolódjon egy kicsit. Tisztára hülyét csinált magából. Biztos azé a férfié, aki megnézte. Miközben kilépett a fürdőből, hogy leüljön a kanapéra, kérdőre vonta, hogy mit csinált azzal a szerencsétlen emberrel. Nagyon remélte, hogy nem lett semmi komolyabb baja. Péter leült mellé és elmondta, hogy most az út mentén fekszik. Azt viszont nem tudja, hogy túlélte e a verést, amit adott neki. Pán Péter nem volt híres a verekedésről, inkább fegyverekkel, legfőképpen tőrrel küzdött.

- Oh, Péter! – támaszkodott fel gondterhelten a kanapé karfájára – Miért kellett ezt csinálni? – kérdezte aggódva

- Mindenkinek meg kell tudnia, hogy az enyém vagy! Egy férfi sem nézhet rád! – sziszegte az arcába

Wendy kellemetlenül felsóhajtott. Igen, azt akarta, hogy féltékeny legyen, de azt nem, hogy félholtra verje. Volt pár másodpercnyi kínos csend, amit Wendy tört meg. Rákérdezett, hogy vele mi újság, mit akar pontosan, mit akar az új erejével. Péter fájdalmas mosollyal hümmögött egyet.