Apu

Újra rosszban

Másnap kora délelőtt, Wendy kislányát tette tisztába. Már sokkal jobban volt tegnap óta, tűrhető fájdalmai voltak csak. Épp hogy felöltöztette, szólalt meg a telefonja, ami a dohányzó asztalon volt. Egyik kezébe a kislány volt a másikkal pedig felvette. Emma kereste. Kedvesen köszöntötte nevelő anyját. Pár szokásos kérdezés után, a seriff rátért a lényegre. Mondta, hogy Pánnal akar beszélni. A lány elkezdte védeni a fiút, hogy már nem kell, tegnap mindent megbeszéltek és kibékültek. De Emma akkor is beszélni akart a fiúval. Wendy mondta, hogy jól van. Átadja neki az üzenetet. Pont, amikor letette, akkor ment hozzá Péter, aki átölelte a derekát és adott egy puszit a szájára. Megkérdezte, hogy kivel beszélt. Elmondta, hogy Emmával és hogy akar beszélni vele. Péter vigyorogva felhúzta a szemöldökét. Kíváncsi, vajon már megint mit akarhatnak tőle. Végül egy óra múlva találkozott vele a Granny-ba. Önelégül mosollyal, zsebre tett kézzel ment oda hozzá majd leült vele szemben. Megkérdezte, hogy mi az a fontos dolog, amiért ide kellett jönnie.

- Idefigyelj, tudom, hogy mesterkedsz valamiben, de azt ajánlom, hogy állj le mihamarabb. Wendy-t pedig kíméld meg attól, hogy folyton fájdalmat okozol neki. Nevelőanyjaként is kötelességem elmondani neked.

- Igen, sajnos az vagy neki. – fintorodott el

- Senki sem bízik benned, Pán.

- Nem is kell, hogy ti bízzatok bennem Elveszett lány. – mondta gúnyos hangon – Elég ha Wendy bízik bennem. Neked tulajdonképpen nincs közöd hozzájuk! - sziszegte

- Wendy, nem csak a fogadott lányom. Én gondoskodtam róla, mikor magára maradt. A szívembe melengette magát. Én mentem be hozzá, mikor szült. Én hoztam vissza a halálból! – emelte fel kissé a hangját

Pétert ezek a szavak úgy érték, mintha villám csapott volna belé. Mi az, hogy a halálból hozta vissza? Emma gúnyosan hümmögött egyet, mikor meglátta Pán arckifejezését. Folytatta tovább, hogy igen így volt. Nemsokkal azután, hogy megszülte Jane-t leállt a szíve.

- Úgyhogy, pont te ne mond, hogy semmi közöm sincs Wendy-hez!

Ezzel felállt és otthagyta a még mindig döbbent férfit. Idegesen beletúrt hajába majd ő is eltűnt. Ez most nagyon felidegesítette. Wendy épp teregetett a nappaliba, mikor megjelent. Jane a játszóágyában volt. Kemény hangon szólította meg őt, hogy beszélniük kell. Wendy-t megdöbbentette ez a kifejezésmód, de felé fordult és mosolyogva mondta, hogy már csak pár ruha van, aztán beszélhetnek, amiről akart. Péter szorosan lehunyta a szemét.

- Nem Wendy, most! – emelte fel a hangját

A lány halkan, kissé félénken elmondott egy rendben szót és odament a fiúhoz. Kissé belecsapott az oldalába és megkérdezte, mi olyan sürgős, ami nem várhat. Péter szigorú arckifejezéssel nézett le rá.

- Miért nem mondtad el nekem? – emelte fel a hangját

- Micsodát, Péter? – kérdezte összezavarodva – A vérszegénységemet? Tényleg semmi komoly. – mosolygott mit sem tudva

- Nem azt. Hanem, hogy mikor Jane-t szülted meghaltál.

- Mi? – képedt el

Szó szerint lesápadt. Reménykedett benne, hogy Péter nem fogja megtudni és nem kell róla beszélniük. Biztos Emma mondta el neki. Szóval erről akart vele beszélni. Péter parancsoló hangon mondta, hogy most azonnal hallani akarja mi történt akkor, mikor Jane született. Wendy szomorúan sóhajtott majd és a kislányára nézett, aki nagy érdekeltséggel tapogatta az egyik játékát. Elkezdte mesélni, hogyan történtek a dolgok. A Granny-ba volt mikor megindult a szülés. Azonnal értesítették Emmáékat a történtekről. Mire a kórházba értek, arra már ők is ott voltak. Ruby volt vele a mentőben. A szobában pedig Mary Margaret és a lánya. A többiek addig kint várakoztak. Eszméletlen nagy fájdalmai voltak. Minden egyes összehúzódásnál azt hitte ott hal meg. Péter itt dühösen sóhajtott egyet. Aztán keserves háromnegyed óra múlva végül kitágult annyira, hogy bevihették a szülőszobába. Egyedül volt bent és nagyon ijesztő volt. Három óráig tartott.