Apu

Boldog kezdet

Egy óra múlva, egyedül a víz csöpögését és a szenvedélyes csókok cuppogását lehetett hallani. Már egy kád, habos vízben ültek. Csóktól lihegve elváltak egymástól, Wendy a fiú ölében ült a nyakába kapaszkodva, jobb kezét az arcára tette és hüvelykujjával simogatta, bal kezét pedig a mellkasára. Péter a lány derekát szorongatta. Egy ideig még nézték egymást majd hirtelen a lány, bal kezével átkarolta és szenvedélyesen újra megcsókolta, a másikkal pedig a hajába túrt és kissé felemelkedett. Ezután összerakták a homlokukat és elmosolyodtak. Péter hátradőlt a kádnak, Wendy pedig követte őt, nekifeküdt a mellkasának és simogatta a felületet és puszikat nyomott rá. Péter a hátát simogatta a bal kezével, a másikat pedig a kád szélén fektette. Péter adott egy puszit a fejére és ráfektette az állát. Lágyan megszólította a lányt, aki hümmögött egyet.

- Veled akarok lenni.

- Hisz, velem vagy, Péter.

Mondta mosolyogva és egy csókot nyomott a mellkasára.

- Nem érted. Én, veled akarok élni!

Wendy elhajolt tőle és döbbenten ránézett. Belekapaszkodott a vállaiba majd jobb kezével megfogta az arcát. Kellett neki egy kis idő, míg meg tudjon szólalni. Összeráncolta a szemöldökét.

- Ezt komolyan gondolod?

Péter már sokszor hazudott neki és már nem tud olyan könnyen hinni neki. Péter megerősítette az állítását, mintha egyértelmű lenne. Elmondta, hogy egyedül már csak ő maradt neki. Rajta kívül nincs neki senkije. Kivel, mással is élhetne, ha nem vele. Mondta, hogy most új életet kezdhetnek, együtt. A lány még mindig nem tudott megszólalni. Legszívesebben a nyakába ugrott volna, de nem tudott most.

- Ígérem! – mondta határozottan

Wendy szemeiben kétely látszódott. Akarta, hogy újra együtt legyenek, de nem hitte volna, hogy mikor eljön ez a pillanat, pont Péter fogja ezt mondani, és hogy ilyen nehéz lesz. A fiú megdöntötte a fejét. Hangjában szinte kétségbeesést lehetett kivenni. Kérdezte, hogy mit akar, mit csináljon. Őszintén bevallotta, hogy vele akar lenni, mit akar még? Az előbb szeretkeztek, többször is, csókolóztak, eddig szépen éltek, akkor ezek után miért ne tudnának. Wendy kételkedve összeráncolta a szemöldökét.

- Nem is tudom, Péter! – sóhajtott fel, bár kissé húzta is az agyát

Ki akart kelni a már lassan hűlő vízből, de Péter nem engedte neki, mert szorosan megfogta a derekát. Szigorúan nézett a lány szemeibe, akinek még mindig kétely és egy kis félelem is látszódott.

- Bármit megteszek neked, csak kezdjünk új életet!

- Bármit? – húzta fel a szemöldökét

- Bármit.

- Jól van. – bólintott

Péter arcán egy elégedett mosoly terült el, ami aztán el is halványult Wendy következő mondandójától.

- De akkor, bocsánatot kell kérned. Legalább tőlem. – mondta szigorúan

- Madár, én nem kérek soha bocsánatot semmiért.

- Rendben van. Akkor szedd szépen össze a holmidat és menj innen.

Kelt volna ki a kádból, hogy Pétert ne akadályozhassa majd a csomagolásban, de ő ijedve visszarántotta a vízbe.

- Rendben, értem! – mondta idegesen

A fiatal anyuka felhúzott szemöldökkel várta következő mondatát. Pán nagyot sóhajtott és belenézett a zöld szemeibe. Kellemetlenül elhúzta a száját. Elkezdte, de az első betűnél tovább nem jutott. Nehéz volt neki, mint hitte volna. Bár bocsánatot kérni tényleg nem a legkönnyebb dolog, főleg Pán Péternek, aki egy eléggé önző és beképzelt ember. A barna hajú közelebb hajolt hozzá és csipkelődve megszólalt, hogy nem hallja, mondta, hogy hangosan és rendesen beszéljen. Péter dühösen morgott, összeszorított fogakkal. Wendy elégedett volt, hogy egyedül nem csak Pán tud belőle kihozni olyan szavakat és hangokat, amiket nem akar.