Apu

Újra béke és újra botrány

Lehunyta a szemét. Ezt az egészet álmodta csak. Biztos elaludt a kanapén. Megmutatja neki, hogy mi történt, mikor nem volt mellette. Látta, hogy mosolyognak, és óvatosan simogatták a babát. Legszívesebben mindenkit ellökött volna a közelükből, hogy még csak hozzájuk se érjenek. Aztán hirtelen ugrott az esemény. Ugyanúgy még a kórházban volt csak egy folyosón. Egy hosszú üvegablakot látott. Odament és kisbabákat látott feküdni a nekik tervezett ágyban. Meghallotta Wendy hangját a jobb oldaláról. Arra nézett és a hálóruhájában meg a köntösében állt ott. Odament hozzá és meg akarta simogatni a fejét, de most is átment rajta. Bosszúsan összehúzta a száját majd követte a szeme tekintetét. Jane-t látta meg, aki a hátán aludt. Eszméletlen aranyos volt. Egy rózsaszín ruha volt rajta, sapkával. A sapkán két hosszú nyuszifül volt, a fenekénél pedig egy fehér pamacs. Egyetlen babának sem volt ilyen. Látta, Wendy-n hogy legszívesebben egész nap itt lenne és nézné. Felé nézett és azt hitte, hogy végre észrevette. Egy megkönnyebbült mosoly terült el az arcán, de az nem is tartott sokáig. Wendy arcára mogorvaság ült.

- Nézd csak meg, a többi büszke apát. Dicsekszenek egymásnak és lefotózzák őket. Ostoba pofát vágnak a gyerekeiknek. Persze a te apád véletlen sincs köztük. Nem mintha ő csinálna bármi ilyet. – lett egy rövid mosoly az arcán

Péter is elmosolyodott röviden majd visszanézett a lányára. Ott volt minden irat rajta. Név, dátum, idő, hogy hány kiló. Hasonlót talált otthon is a hálószobában. Akkor látta meg Jane teljes nevét. Nem tudja mi keletkezett benne, mikor látta, hogy Jane Pán Darling van ráírva. Büszkeség, meghatódottság? Visszafordult Wendy felé, aki újabb beszédbe kezdett. Határozott és magabiztos volt, de azért hallott egy kis idegességet a hangjában.

- Ne aggódj, kicsikém! Mindent megteszek, hogy te semmiben sem szenvedj hiányt! Nekem te vagy a legfontosabb! Nem fogom éreztetni veled, hogy szükséged lenne egy apára. Ketten jól elleszünk. – mondta majd lágyan elmosolyodott

Péter arcáról újra lehervadt a mosoly majd szarkasztikusan hümmögött egyet. Azért az is igazságtalanság, hogy ki akarta zárni az életéből. De is lehet, hogy azért gondolja ezt, mert a szívéhez nőtt és megszerette. Először próbálta elnyomni magában ezt az érzést, de nem sikerült neki. De már nem is bánja. Újabb időugrás történt. Már otthon voltak. A házban katasztrófa uralkodott. Mosogatlan hegyek álltak, dolgok szétdobálva, Wendy pedig a kanapén ült, nagy fáradtság látszódott rajta. Egy rövid ujjú fekete póló volt rajta, ami bele volt tűrve egy szürke csőszárú pamut nadrágba. Haja fel volt kontyolva és vizes volt. Vagyis Péter azthitte. Sóhajtva, lassan felkelt onnan. Bár a kicsi elaludt, de akkor is muszáj volt ránéznie. Nem érdekelte a kupleráj a lakásban. Péter követte be a szobába. Kíváncsi volt fog e mondani valamit. Jobban megnézte és látta, hogy pirosak a szemei. Azt is észrevette, hogy legalább egy-két órát aludhatott naponta. Rátámaszkodott a kiságyra, majd bal kezével megtámasztotta az állát. Péter is odanézett. A hátán aludt és olyan pici volt. A lány szipogott egyet.

- Néha már nagyon kétségbe tudsz ejteni. És néha már elegem is van belőled, de akárhányszor rád nézek, tudom, hogy te vagy nekem a legfontosabb és érted érdemes élnem.

Folytak ki a könnycseppek a szeméből. Péter legszívesebben letörölte volna őket, de tudta, hogy nem teheti meg. Az újdonsült anyuka mosolyt erőltetett az arcára majd letörölte pár kósza könnycseppét majd megsimogatta a kicsi hasát.

- Csak pár hetes vagy, de az első pillanattól fogva megláttam, hogy nagyon hasonlítasz az apukádra!

Péter lepillantott és egy elégedett, de apró mosoly terült el az arcán. Igen, aki már találkozott Pán Péterrel és ránézett Jane-re, nem is lehetett mást mondani rá, hogy ő az apja.