Érzelmek és életek

11. ~ Májvörös ~

Két órája bámulom a plafont. Körülbelül annyi ideje, mint amennyit aludtam. Este Cora hazahozott, leszögezte, hogy marad, de visszautasítottam. Most születtek meg a babái, nem akarom, hogy a figyelem róluk rám terelődjön. Felnőtt ember vagyok. Megoldom.

Jól vagyok.

Nem mindennap közlik bár az emberrel, hogy a szerelme a végét járja, de talán ez fog engem annyira erőssé tenni, hogy megbocsátok magamnak a múltban elkövetett tetteimért, mert hát öltem, és azt nem könnyen bocsátja meg magának az ember.

Éjszaka arra sem volt erőm, hogy a hálószobában aludjak; a kanapén fekszek, a televízióban a tegnapi Lakers kosárlabda meccset ismétlik.

Az ablakon át nyújtanak némi fényt a lámpavasak, és ez éppen elég, hogy a gondolataim megint kiszabaduljanak a cellájukból. A falra árnyékot vet a réges-rég ide ültetett tölgyfa ága. Mintha felém nyújtaná csontos karját. Felemelem a kezem, és a levegőben az egyik gally árnyékára illesztem az ujjam. Megformáljuk Ádám teremtését.

Olyan egyedül vagyok, ami gyakorlatilag az én hibám. Elutasítom Corát, Declant. Dalton nem veszi észre, hogy szükségem lenne rá, anyáék meg... az is az én hibám. Egyszer felhívtak, tegnap vagy tegnapelőtt, tudja már a fene. Apa már a repülőjegyeket is lefoglalta, hogy jönnek, de határozottan megmondtam nekik, hogy magányra vágyok. Pontosabban nem magányra, hanem Daltonra, ha már Anja kómában. Szóval most egyedül érzem magam, de mint katona a csatában, zsebemben a szerelmem képével. Meg fog gyógyulni. Muszáj. Nem veheti el tőlem a sors.

Kikaparom a telefonom a kanapé hátuljából, majd megnézem az üzeneteket.

Nulla.

Dalton csak az első üzenetet nézte meg, arra sem válaszolt. A telefont végképp nem vette fel.

00:23

Én:

Szia.

Anja nincs jól.

Az orvosok egybehangzóan azt

mondták, egyáltalán nincs esélye.

Látta.

00:41

Átjönnél?

Nem érzem jól magam.

00:59

Oké, ez éjszaka

rettentően nagy kérés, tudom.

Látom, hogy fent vagy.

Szükségem lenne rád.

1:59

Mindegy. Aludj jól, Dal. 👉👈

Most van hajnali három.

Magamhoz veszem a távirányítót, felnyitom a tévén a YouTube-ot, Pamela Reif csatornájára görgetek. Ha aludni nem tudok, edzek. Elindítom az új videóját, de hamar kikapcsolom. Olyan boldognak látszik... Pedig biztos neki is vannak rossz időszakai.

Felkelek, és a fürdőszobába támolygok. A szememet dörzsölve kapcsolom fel a lámpát, majd jéghideg vizet locsolok az arcomra. A víz zörgése annyira hangos, annyira tudatni akar velem valamit, mintha egy vízesés közelében állnék.

Megnézem az arcomat fürdőszoba szekrény tükrében. Borzalmas. A lila karikák festékfoltként csöppennek a szemgödrömre, a szám kicserepesedett, néhol sebes, a bőröm száraz, annyi erőm sincs, hogy hialuronsavat dörzsöljek bele. Ujjaimmal átgereblyézem a hajam, rengeteg hajszál tekeredik az ujjamra; nagyon hullik! Stresszelek.