Érzelmek és életek

24. ~ Hennavörös ~

A könyvekben miért van olyan nehezen megfogalmazva, mitől jó egy anya? Lehet, nincs is erre definíció, mert minden családban más a jó, minden gyereknek mást jelent egy jó anya? De kell lennie egy közös pontnak, ami a világ összes jó anyáját összekapcsolja.

Ez lehet a szeretet?

A szemem már kifolyt a lámpától, fejjel lefelé olvasom a könyvet; lábam a kanapé háttámláján, a fejem teteje majdnem leér a parkettára.

– Szülőként arra vagyunk kárhoztatva, hogy időről időre úgy érezzük, nem vagyunk elég jók. Ha még nem volt ilyen időszakunk, biztosak lehetünk abban, hogy hamarosan lesz – olvasom hangosan, hogy a mellettem ülő Josh is hallja, bár már legalább hétszer átnyálazta ezt a könyvet (és a többi nyolcat, amit Declan és Cora javasolt nekünk). – Nos, Joshua, rossz szülőnek érzed magad?

– Rossz embernek – morogja egy másik nevelési könyv oldallapjába, majd meggondolva magát, felnéz belőle. Inkább ragadt volna a szeme az oldalakra, most megvetően méricskél. – A fejedbe fog szállni a vér. Nem tudsz egyenesen ülni?

– Enyhe ADHD-m van, nem esett le? Mindenhogy jó ülni, csak éppen a normálisan nem.

– A babánk meg hassal előre akar majd kijönni –horkantja, de pár pillanat után a kettőnk nevetése tölti be a nappalit.

– Ugyan már! – simogatom a pocakom, ami tizenhét hét távlatában sem nagy, olyan, mintha csak fel lennék puffadva. Az orvos szerint a genetika teszi. – Bébi csajszi nagyon könnyedén fog kijönni belőlem.

– Fiú lesz – ellenkezik. – Érzem.

– Lány! És majd fonhatod a haját.

Vág egy aranyos grimaszt, majd elkomolyodik.

– Azt nem tudom, hogyan kell... Most rossz szülő vagyok? – mered a könyvre.

– Jaj, dehogy vagy! – Felhúzom magam a kanapéra, miközben a könyvet az asztalra csúsztatom, és arrébb rakva Indigót, Josh közelébe ülök. – Azért, mert valamihez nem értesz, nem leszel rossz szülő! Mit gondolsz, Declan maga építette meg a babaágyakat? A lószart! Cora volt! És szerinted Cora tudta, hogyan kell álomba ringatni az ikreket. Nem! Declan tudta – pöccintem meg az orrát. – Akkor pláne nem, ha fejleszted magad. És mi most azt tesszük. Egy család vagyunk, és kiegészítjük egymást, ha nem tudsz fonni, én fonok, de ha esetleg fiú lesz, de remélem, nem, és hokizni akar majd, te fogod megmutatni annak a rejtelmeit. Kölcsönös törődés, oké?

– Mi van, ha elbaszom...? – vakarja Indigó fülét.

– Akkor én kijavítom. Ha pedig én rontom el, te fogod. Nem atombombát gyártottunk, hanem babát. Ha rosszul érsz hozzá, nem fog felrobbanni.

– Csak az anyja robbant fel tizenhét héttel ezelőtt – heherészi.

– Az apja ágyúja tehet róla. Annyira nagyot élvezett, hogy kiszakadt a gumi is.

– Jól tette, hogy kiszakadt. Hülye elgondolás, hogy ez a baba megmentett engem a múltamtól?

– Nem tudom – rántom meg a vállam. – Engem biztosan megmentett a kilátástalan jövőtől.

A telefonomra pillantok magam mellett, amikor annak arcfelismerője azonosít, Cora üzenete jelenik meg a képernyőn.

– Ó! – veszem a kezembe. – Cory írt!

CORA:
Szia!
Declan elment itthonról.
Akartok babázni?

ÉN:
Szívesen átmegyek!