Érzelmek és életek

~ Epilógus ~

OLIVIA szemszöge

1 évvel később

Bambán nézem, ahogy a festékes rongy a vödörbe csapódik, ezzel a víz kifröccsen belőle a lábam elé. Megtörlöm a kezemet a nadrágomba, és a sírra nézve dühösen konstatálom, egy órányi sikálás után végre a sír elérte azt az állapotot, amit szerettem volna. Egy év távlatában az emberek még mindig nem szálltak le róla, napokon belül, ha lemossuk Corával, újra összegraffitizik gonosz dolgokat írva a neve mellé, holott Cora és Declan számtalanszor kiadott már közleményt, ne zargassák Josh sírját, a holtakat nyugton kell hagyni, meg különben is, aki változik az évek során, az megérdemel annyit, hogy tisztelettel bánjunk vele.

Itt nyugszik

Easton Brown

1958-2026

Natalia Brown

1989-2000

Josh Brown

1986-2027

Élj, s ha majd eljön a nap,

büszkén térj álomra

az Örökkévalóságban.

Élj, hogy majd ifjú gyermekeidnek

vígan mesélj,

hogy megélted az életed.

– Legalább Easton és Natalia nevét megkímélhetnék ezek a faszfejek! – zsörtölődök.

Cora elhúzza a száját.

– Meg nem ártana végre Josh-t is békén hagyni – simogatja meg a márványkő tetejét. Cora rám néz, a kézfejemre simítja az övét, halványan elmosolyodik, amitől én is. Ez az első alkalom, amikor mindketten tudunk mosolyogni Josh sírjánál ülve. – Hiányozni fogsz – sóhajtja.

– Csak negyedév – biztatom. – És Dzsibuti nem olyan veszélyes ország, mint a többi. A kapitány megkímélt.

– Erről Anja tudna beszélni... Szomália ott van a határon; veszélyes ország az. Magas a terrorfenyegetettség, gyakoriak a fegyveres összetűzések... – sorolja aggódva.

– Tudom – bólintok –, azért vezényelt oda az amerikai kormány.

Néhány héttel ezelőtt végérvényesen is újonc lettem a SWAT-nál, mint katonai összekötő. Hogy a képzésem véget érjen, és sikeresen elmondhassam magamról, hogy első nőként megléptem, ahhoz negyedévet külföldön kell állomásozni valamelyik amerikai szárazföldi erőnél. Tudom, hogy a bűnözési ráta ott magas, de én egyenruhát fogok viselni és megannyi fegyvert; nem lesz bajom, ráadásul ott lesznek a még ismeretlen társaim is.

Cora megsimogatja a hátam, feláll.

– Magatokra hagylak titeket – néz a sírra.

Végignézem, ahogy Cora a kitaposott, zöld ösvényen egyre távolodik, és a kihalt temetőben a halott lelkek mellett már csak a szél és én kóválygunk.

– Szia, Josh! – köszönök neki, mert tudom, hogy hallja. A most hozott százszorszépeket és liliomokat úgy rendezem a sírján, hogy ne látszódjanak azok a törések, amik a rongálásokból fakadtak. – Remélem, büszke vagy rám. Bocsánat, hogy nem jöttem hozzád ebben a két hétben, a munkám lefoglal. Mióta nem voltam, a babánk kimondta az első igazi szavát. Daltonra bökött, és csak ennyit szólt: apa. Életemben sosem láttam Daltont örömében sírni, de most mégis csak láthattam, hogy van annak a nyavalyásnak szíve. Gyönyörű barna szeme van, olyan, akárcsak a tied. A haja is barna, olyan, mint az anyjáé, és képzeld, nagyon jól kijön még mindig a pici húgával, baba Livvel, akinek, ha minden jól megy, hivatalosan is én leszek néhány héten belül a nevelőanyja. Nate rád emlékeztet, igazi kis makacs, éjjeli bagoly, sosem hagy minket aludni. Ráadásul utálja a zöld leveles dolgokat, mindig ránk köpi. Indigó, Daisy, Imre is jól van, habár Imre kezd megbékélni azzal, hogy nem sok ideje van hátra, és hamarosan követni fogja első gazdáját a Mennyországba. Ezzel én még nem tudok kibékülni, sokszor sírok éjszaka. De ő küzd, hiszen a barátaival szeretne maradni. És ha már itt tartunk... Anja, én és Dalton nagyon jól elvagyunk egymással. Azt hiszem, a hármunk közötti szerelem soha el nem pusztítandó. Bár akadnak nehézségek, de ezek mind külsőségek okán vannak a kapcsolatunkban, hiszen amikor hárman sétálunk egyet a parkban, én középen, a két srác a két oldalamon fogja a kezemen, valahogy az emberek nagyon furán néznek ránk, de hát ez van... Nem mindennapi a mi kapcsolatunk, de azt sem lehet mondani, hogy manapság ez ritka. És ami a munkámat illeti... – Leveszem a nyakamba fityegő dögcédulát, a tenyerembe rakom, és rászorítom az ujjaimat. – Egy barátomtól a katonaságnál megtudtam, az emberek, ha úgy hiszik, valaki nagyon erősen az életük minden pillanatát kitöltik, és bármi rossztól meg tudják védeni, akkor tartozunk neki valamivel. Ez a dögcédula az. Tudom, hogy mindig mellettem leszel, Josh, és ha majd szükségem lesz égi segítségre, te megadod nekem, mert mindig megadtad. Pontosan egy éve mentél el tőlünk, és azóta érzem, hogy nem hagyod, bármi rossz történjen velem, így hát, ezt most neked adom. Vigyázz rám. – Az ujjaimmal túrok egy kisebb gödröt a sír mellett, és beledobom a dögcédulámat. Betemetem, a tenyeremmel lelapítom. – Nagyon hiányzol, Josh... Nincs nap, hogy ne gondoljak rád. Azt írtad, ne gyászoljak örökké, de ebben a pillanatban én csakis gyászolni szeretnék, te megmentetted az életem, adtál egy okot, hogy folytassam tovább. Mindig hálás leszek érted. Szeretlek! Emléked örökké ragyogni fog a lelkemben.