Azért vannak a jó barátok...

516 25 2
                                    

Zoé nem hazudtolta meg magát, fél órával a telefonbeszélgetésünk után már be is rontott a lakásba, nyomában a csajokkal, majd amikor észrevette, hogy a gép előtt ülök, mint egy buldózer nekem jött és lelökött a földre.

-         Idióta – röhögtem el magam hitetlenkedve.

-         Ez meg mégis mi? – kiáltott rám idegesen. – Komolyan képes lettél volna visszalépni? Hahó! Molnár Krisztiánról van szó, órákat álltál a fagyban, csakhogy dedikálja a könyved! A legrosszabb pedig, hogy engem is magaddal rángattál! A semmiért fagyoskodtam veled?

-         Ne dramatizáld túl – kértem és segítség kérően a többiekre néztem.

-         Szerintem is el kéne menned. Ha nincs meg a kémia köztetek, akkor úgyis hazajössz hamar – mutatott rám Timi.

-         Rita! Legalább te állj mellém!

-         Csajszi, épp itt az ideje, hogy elkezdj egy kicsit élni. Végre történne valami a szerelmi életedben, ha más nem is, már az nagydolog lesz, hogy Molnár Krisztiántól kapod az első csókodat.

-         Én nem fogok vele csókolózni, mert el sem megyek – pirultam el tetőtől talpig.

Mind a hárman rám meredtek, én pedig pár pillanattal később belesikítottam a párnámba, mert tudtam, hogy de, nagyon is elfogok menni! A fenébe már, hogy ennyi akaratos barátnővel vettem körbe magam, akik mindig képesek befolyásolni engem! Komolyan, néha már azon gondolkodtam, hogy eladom őket és veszek helyettük újakat.

Utáltam vásárolni, de tényleg. Ha már meghallottam azt a szót, hogy shopping, legszívesebben a világból kiszaladtam volna, mert tudtam, hogy az azt jelenti, hogy órákat fogunk tölteni a plázában, ruhaboltról, ruhaboltra járva. Általában ilyenkor én mindig leváltam tőlük, és a könyvesboltba ragadtam, de most ezt nem tehettem meg, mert ma miattam róttuk az Etele pláza folyosóit.

-         Ne, már csajok. Tele a szekrényem ruhákkal – sóhajtottam elcsigázottan.

-         De most olyan ruhák kellenek, amikkel magadra vonod Krisztián figyelmét – jelentette ki Timi és belém karolt. – Bízd csak rám magad, tudom, mit csinálok!

Timi volt a csapatunk két lábon járó divatikonja. Mindig a legújabb trend szerint öltözködött, ruhatárjában egy olyan ruha sem volt, ami nem illett az éppen aktuális divathoz. Éppen ezért, amikor már nem voltak trendi a ruhái, hagyta, hogy kedvünkre garázdálkodjunk és haza vigyük magunkkal azokat, amik tetszenek. Timivel együtt vásárolni, egyet jelentett, a legdrágább boltokba kalauzolt minket és általában sikerült is rábeszélnie minket a méregdrága darabokra. Sajnálatos módon néha engem is, de mivel egyedül éltem, egyedül tartottam fenn egy lakást, így tudnom kellett hol a határ. Jól kerestem az irodai munkámmal, de azért nem voltam gazdag, még úgy se, hogy az ország legmenőbb magazinjának dolgoztam. Én voltam a kisfőnök, titkárnőjének a helyettese. Persze bármikor hazamehettem volna a szüleimhez, vagy kérhettem volna tőlük pénzt, de leszögeztem, hogy ha Pestre költözök, a saját lábamon fogok megállni. Magam fizettem az egyetemet, amíg ösztöndíjas nem lettem, de utána is dolgoztam, hogy ki tudjam fizetni a lakbért, mégpedig azért, mert ismertem magam és tudtam, hogy jobban meg becsülöm a dolgokat, ha tudom, hogy megdolgoztam azért a pénzért és nem a fenekem alá tolták a szüleim. Most, hogy megvolt a diploma, nekiálltam félre tenni a jogsira és teljes állást vállaltam a magazinnál, ahol eddig csak délutánonként dolgoztam. Fogalmam sincs, hogy fogják megérteni, hogy elutazok négy hétre, mert szerepelek a Sztárszerelemben. Ettől a gondolattól kellőképpen be paráztam és oda se figyeltem Timire, aki sorra pakolta a kosárba azokat, amikről úgy gondolta muszáj magammal vinnem.

SztárszerelemWhere stories live. Discover now