Sztárszerelem

Szent a béke?

2 nap telt el. Szerdán elmentünk ugyan a hármas randira, Krisztián Sümegre vitt minket a lovagi játékokra és igazi középkori lakomára, majd a Hotel Kapitány-ban szálltunk meg, ahol Szabó Ádám késő estig adta a talp alá valót, a harmonikájával és a csodás hangjával, de mégsem éreztem jól magam. A program maga fantasztikus volt, de az, hogy Krisztiánnal egymáshoz sem szóltunk, tönkre tette a szép napot. Melissza nem egyszer megpróbált beszélgetést kezdeményezni, faképnél hagyott minket, hogy kettesben legyünk, de semmi sikert nem ért el. Krisztián és én nem beszéltünk és ettől minden percben sírhatnékom volt. Egyedül csak akkor engedtem fel kisé, amikor Melisszával beöltöztünk középkorú ruhákba és megtanultunk íjjászkodni. Akkor még nevettem is, egészen addig, míg észre nem vettem, Krisztián milyen komoran méreget. Utána már nem mertem jól érezni magam, csak hallgattam és csendben lépkedtem mögöttük. Este korábban ott hagytam Melisszát és Krisztiánt a bárban és a Melisszával közös szobánkba vonulva felhívtam a csajokat és egy teljes órán át sírtam nekik. Nem mondtam semmit, csak sírtam, olykor a párnát ütlegeltem és kiátkoztam mindenkit. Az, hogy Krisztiánnal rosszban voltam, lelkileg teljesen megviselt. Nem voltam éhes, nem tudtam aludni, legszívesebben csak sírtam volna. Csütörtök délután éreztem azt, hogy már nem bírom tovább. Krisztián elment hajókázni Annával és Tündivel, hajnalban összefutottam vele a konyhában, de semmit se szólt így én se mondtam neki semmit. Ha nem lettünk volna rosszban, akkor megkérdezte volna, hogy miért ültem a sötétben egyedül, hogy aludtam-e valamit, de most rám se nézett.

-         Merre találom Zalánt? – kaptam el Alexandert, aki a villa felé sietett.

-         Mi van veled? – kérdezte válasz helyett.

-         Szóval?

-         Ja, odabent, de… most ne nagyon zavard, mindjárt feladatotok van, hamarosan megjönnek Krisztiánék. Vagyis most – vándorolt a tekintete a hátam mögé.

-         Muszáj beszélnem vele – kerültem ki és a másik házrész felé siettem.

Zalán szó szerint nekem jött, amikor az ajtó elé értem és csak a reflexeinek volt köszönhető, hogy nem estünk el mindketten.

-         Beteg vagy? – vonta fel a szemöldökét.

-         Aha, felhívtam a dokimat, haza kell mennem, hogy befeküdjek a kórházba – csaptam le rá azonnal és némán könyörögtem, hogy higgyen nekem.

-         Nem vagy vicces! – mordult rám és félre tolt, hogy folytassa az útját.

-         Én feladom a versenyt – kiáltottam utána.

Szavaimat nem csak Zalán hallotta, hanem Krisztián is, aki éppen a garázsajtót csukta be, de most megfeszült és felém fordult. Semmit se tudtam leolvasni az arcáról, csak nézett engem közömbösen. Elkaptam róla a tekintetem és Zalánra néztem, aki visszasétált hozzám és felém tornyosult.

-         Ismétlem, nem vagy vicces!

-         Nem viccelek! Nem bírom tovább! – sütöttem le a szemem. – Túl sok ez nekem, túl fiatal vagyok egy ilyen műsorhoz, már hasznod se lenne belőlem. Megtörtem és…

-         Jó rendben. Később vissza térünk rá, de most feladat van.

-         Menj csak, én addig összepakolok – bólintottam.

-         Ne bassz fel ennél is jobban könyörgöm! – ragadott karon és maga után rángatott be a villába, majd lenyomott Melissza mellé. – Figyelj rá, hogy ne lépjen le! – villant a tekintete Melisszára, aki csodálkozva pislogott, de engedelmeskedett Zalánnak, lábát átvetette rajtam.