Egy kis baleset

451 27 2
                                    

Másnap reggel, pontosabban inkább tizenegy órakkor, arra riadtam fel, hogy valami iszonyatosan sípol. Úgy ahogy voltam ugrottam ki az ágyból és téptem fel az ajtót. Azonnal körbe vett a füst, ezért köhögve szaladtam le a lépcsőn, be a konyhába és döbbenten meredtem a konyhára.
- Mi a francot műveltél? – kiáltottam rá a nőre, aki egy helyben állt halálra vált arccal és úgy meredt a füstölgő sütőre.
Ingerülten löktem félre, felhúztam egy kesztyűt, kinyitottam a sütőt és köhögve a levegőt magam előtt legyezve, kivettem a szénné égett oldalast, majd a mosogatóba vágtam úgy, ahogy volt és engedtem rá vizet.
- Mi történt? – rontott be Zalán idegesen és beütött valami kódot, majd felkapta a telefont. – Jó napot! Történt egy kis baleset, tűz nem keletkezett szerencsére. Természetesen ki fogjuk fizetni, megköszönném, ha visszahívná a tűzoltókat.
Tekintetem Zalánról az ebédünkre villant aztán a nőre, aki még mindig sokkos állapotban ácsorgott. Mégis ki az, aki 35 éves létére nem tud főzni? Jézusom, még sütni a legegyszerűbb, beízesíti az ember ízlés szerint, beteszi a sütőbe, aztán ügyel rá, hogy nehogy megégjen. Mégis mi olyan nagy ördöngösség van ebben?
- Magyarázatot várok – fordult felénk Zalán idegesen.
- Mi van a kezeddel? – állt meg mellettem Krisztián és felemelte a kesztyűs kezemet.
Csak ekkor jutott el a tudatomig a fájdalom és, hogy a kesztyű megolvadt, a tenyerem pedig már olyan vörös volt, mint egy paradicsom.
- Ó baszki – szaladt ki a számon.
- Gyere, bemegyünk a kórházba – fogta meg az épp kezem Krisztián. – Tudom, hogy egy randi kellős közepén vagyok, de akkor is én megyek el vele – mordult Zalánra, aki már épp ellenkezni akart.
- Addig én elintézem ezt – szólalt meg Melissza és a mosogatóhoz lépett. – Minden rendben lesz Adri – mosolygott rám megnyugtatóan, amikor találkozott a tekintetünk.
- Meg se érzem – legyintettem, pedig amúgy, de nagyon is éreztem. – Nem kell orvoshoz menni, nem vészes.
- Biztosra megyünk! – villant rám a tekintete.
- De itt nincs is kórház – motyogtam.
- De orvos az biztos van!
Szótlanul követtem Krisztiánt a garázsba, majd becsusszantam a fehér Toyota anyósülésére, közbe pedig a kezemet szemléltem. Míg Krisztián beült mellém addig én megpróbáltam levenni a kezemről a kesztyűt, de akárhányszor hozzáért a sérült bőrömhöz felszisszentem így hagytam, úgy ahogy van.
- Nézzük a dolog jó oldalát – törtem meg a csendet.
- Van ennek jó oldala? – pillantott a kezemre aggódva.
- Aha, legalább tudjuk, hogy nem tud főzni így vasárnap ki is dobhatod a szűrét. Hány lánytól kell megválni amúgy?
- Amennyitől szeretnék. Na, jó háromnál azért nem lehet több. Így, hogy a hazugságvizsgálatok után is esnek ki, így nem köszönhetek, el annyitól amennyitől szeretnék.
- Akkor túlságosan is hamar véget érne a műsor – húztam keserű mosolyra az ajkam. – Hé – csillant fel hirtelen a tekintetem.
- Mi az?
- Te is látod? Úristen – kiáltottam fel boldogan és nevetve Krisztiánra néztem, aki csodálkozva szakította el a tekintetét az útról és rám nézett. – Nincsenek kamerák – jelentettem be ünnepélyesen a felfedezésemet, mire Krisztián ajka halvány mosolyra húzódott.
- Jól áll neked az őszinte mosoly, olyankor a tekinteted is csillog.
- Minden nap láthatnád ezt a mosolyt – jegyeztem meg, aztán imára kulcsoltam a kezem, illetve kulcsoltam volna, ha nem okoz azonnal fájdalmat. – Köszönöm, te drága, 35 éves nő, hogy nem tudsz főzni, így legalább elszabadulhattam a kamerák elől!
- 36 – javított ki.
- Pláne. Ki az, aki 36 évesen nem tud főzni? – akadtam ki teljesen.
Krisztián mosolyogva hallgatta, ahogy egyik témáról a másikra csapongtam, a szám be nem állt folyamatosan mondtam és csak mondtam. Ez annak volt köszönhető, hogy végre nem kellett attól tartanom, hogy a kamerák mikor fognak felvenni, végre tudtam önmagam lenni és fantasztikus érzés volt. Ez az érzés addig tartott, míg az orvosi rendelő előtt ki nem szálltam a kocsiból. Akkor aztán egy másik kocsiból kiszállt a kamerás és minket vett miközben besétáltunk a rendelőbe.
- Hé, ha nem akarod elveszíteni az állásod, most kikapcsolod azt a kamerát. Itt betegek vannak! – pördültem a kamerás felé.
- Igaza van, ilyen helyen tényleg nem kéne filmezni – jelentette ki Krisztián.
- Zalán azt mondta benne kell lennie a műsorban.
- Majd beszélünk róla és ennyi. Adri is elmondja mennyire jól esett neki, hogy én hoztam el őt, és, hogy egyre jobban azt érzi, nekünk együtt kell lennünk – hadarta Krisztián, aztán megragadta a vállam és betolt a váróterembe. – Jó napot!
- Jó napot – köszöntem én is illedelmesen aztán Krisztián felé fordultam. – Nekünk együtt kell lennünk? – sziszegtem.
- Kellett valamit mondanom, hogy ne ellenkezzen – morogta, mire felsóhajtottam.
Meglepően hamar sorra kerültünk, mondjuk ez annak is köszönhető volt, hogy Krisztián szóba elegyedett egy idős hölggyel, aki meghallva mi történt velem rögtön maga elé engedett minket, mert ő csak receptet jött íratni az pedig ráér. Ezután maga elé engedett minket egy fiatal lány is, cserébe csak egy közös fotót kért Krisztiánnal, aztán rajtam volt a sor, hogy megfűzzem a pocakos bácsit, hogy engedjen maga elé. Nemet mondtam, Krisztián, pedig nem mert nála próbálkozni, így megvártuk, míg a pocakos bácsi végez, majd csak aztán kerültünk sorra. Mondanám, hogy megérte várni, ugyanis egy nagyon jóképű fiatal orvossal találtam szembe magam, amikor beléptem az ajtón és leültem a székre. A dokinak szőke haja volt, kék szeme, kisfiús mosolya és kellemes hangja volt. Én pedig az ilyen jóképű férfiak előtt mindig zavarba jövök, így jóformán csak Krisztián beszélt, én hallgattam mintha még mindig kicsi lennék és apu magyarázna a dokinak, hogy milyen betegségem van. Az arcom pipacspiros színben kezdett pompázni, amikor a doki gyengéden megfogta a kezem és levágta rólam a kesztyűt, aztán bekente az égett területet és bekötözte, aztán írt egy receptet a kenőcsre és megígértette velem, hogy minden reggel és este bekenem és cserélem rajta a kötést, ha pedig rosszabbodna, a helyzet keressem fel azonnal. Még egy névjegykártyát is kaptam tőle, rajta a rendelői és a privát számával is.
- Na, ilyenekkel ne gyere össze sose – szólalt meg Krisztián, amikor kintre értünk.
- Miért? Aranyos.
- Miért? Mert egy szót se szóltál mégis úgy bámult rád, hogy rossz volt nézni. Nagyon kevesen múlott, hogy ne nyomjak le egy spatulát a torkán – morogta, majd egy laza mozdulattal kikapta a kezemből a névjegykártyát és a kukába dobta.
- Szörnyű vagy – horkantottam fel és dühösen néztem, ahogy beszállt a kocsiba és becsatolta magát.
Megfordult a fejemben, hogy sarkon fordulok és visszabemegyek a rendelőbe, csakhogy bosszantsam Krisztiánt, de aztán inkább a kocsi felé vettem az irányt és beültem mellé.
- Ugye nem féltékeny vagy? – kérdeztem hosszas hallgatás után.
- Miért lennék az? – kérdezte vissza.
- Mert úgy viselkedsz, mint aki féltékeny. Krisztián, ha féltékeny vagy, akkor az lesz a legjobb, ha most hazamegyek. Világosan megmondtam, hogy…
- Tudom mit mondtál! – csattant fel. – Nem vagyok féltékeny oké?
- Oké – biccentettem.
Visszaérkezve a villába Krisztián folytatta a félbe hagyott randiját, én pedig csatlakoztam a konyhában lévőkhöz és elmeséltem, hogy mi történt az orvosnál nem említve Krisztián féltékenységét, mert tudtam azzal sok minden megváltozna. Ráadásul Krisztián azt mondta nem féltékeny, én pedig megpróbáltam neki ezt elhinni, még akkor is, ha nehezen ment.
- Olyan aranyos volt tőle, hogy azonnal ment és segített – mosolygott az egyik nő álmodozva. – Bárcsak az én kezem sérült volna meg.
- Ne akard. Nem olyan kellemes ez – pillantottam a be kötözött kezemre.
Komolyan hálát adtam az égnek, hogy az ujjaimnak semmi baja nem lett. Teljesen meghaltam volna, ha nem tudtam volna írni, egy teljes hétig.
- Engem azért érdekelne, hogy értünk is megtette volna-e, vagy csak Adri van kitüntetve ilyen figyelemmel.
- Semmivel nem állok közelebb hozzá, mint ti – villant a tekintetem a nőre, akinek felismertem a hangját.
Ő volt az, aki azt mondta, hogy csak kéretem magam, aztán nagyon hamar ágyba is bújok Krisztiánnal.
- Valamennyire azért mégis – mutatott rám. – Többet keresi a te társaságod, mint a miénket.
- És ha így van, akkor mi van? Talán pont azért keresi a társaságom, hogy tudjon egy kicsit levegőt venni, miután olyanokkal töltötte az idejét, mint te – pattantam fel dühösen, majd a lépcső felé indultam, de aztán inkább a bejárati ajtót vettem célba és kimentem az udvarra.
Igazából azt se tudtam, hogy kihez megyek vagy kit keresek, de aztán megpillantottam Zalánt, aki egy nyugágyon fekve napozott, ezért azonnal felé indultam. Elé állva vártam, hogy mikor tűnik fel neki, hogy kitakarták előle a napot.
- Ne álld el a napot – motyogta.
- Megmondanád annak a lotyónak, hogy akadjon le rólam? – kérdeztem idegesen.
- Adrienn. Gondolhattam volna. Hogy van a kezed?
- Köszöni szépen, csodásan! Kérlek Zalán! Állítsd le! Hívd össze őket és mond meg nekik, hogy semmit se akarok Krisztiántól!
- Nem tehetem… most bevallom, hogy tényleg átvettem a rendező szerepét – nyitotta ki a szemét. – A nézőknek tetszik a feszültség, most gondolj bele. Úgy érne véget egy rész, hogy veszekedtek, és várniuk kell egy napot, míg kiderül, hogy mi lett a vita vége.
- De ez nevetséges! Miért lenne féltékeny rám? Rám? – mutattam magamra.
- Azt én nem tudhatom. Nem mondta el neked?
- Többet keresi az én társaságomat. Hát aztán? Tehetek róla, hogy hozzám nyugalomért jár? Mert én nem akarok a kegyeibe férkőzni és lefeküdni vele? Olyan nagy bűn ez? – fakadtam ki.
- Mit reagáltál?
- Azt, hogy azért keresi a társaságom, hogy egy kis levegőhöz jusson. De most nem ez számít.
- Csüccs, le és élvezd a napfényt – sóhajtott fel.
- Á, tudhattam volna, hogy leszarod amit mondok – legyintettem felé. – Akkor majd…
- Eszedbe ne jusson Krisztiánt zavarni! – szólt utánam ijedten.
Pedig pontosan ezt terveztem, ám amikor megpillantottam a pléden smároló párocskát már nem igazán akartam odamenni hozzájuk. Fintorogva néztem, ahogy Krisztián beletúr a csaj hajába, akinek a keze Krisztián hátán barangolt, aztán a fejemet rázva sarkon fordultam és bementem a házba. Egy részem szerette volna odavetni a féltékeny picsának, hogy az igazi ellensége odakint smárolt Krisztiánnal, de nem tettem, mert Krisztián döntése volt, hogy beavatja-e a többieket, vagy sem. A nap további részében a szobámba voltam és Ritával video chateltem, aki teljesen eksztázisba esve mutatta meg a szobáját és a házat. Megvolt az okom, hogy Timi és Zoé helyett Ritát hívtam fel, mégpedig az, hogy Rita imádott magáról mesélni és most volt is mit bőven, amikor pedig megkérdezte velem mizu és én annyit mondtam, hogy nem sok, nem erőltette a témát és ezt imádtam benne. Most pontosan arra volt szükségem, hogy Rita elterelje a gondolataimat.
- Szeretnél köszönni Tylernek? – kérdezte izgatottan és a képernyőn már meg is jelent Tyler.
Tipikus amerikai srác. Barna hosszabb haj, barna szemek, ragyogó mosoly, lebarnult bőr. Olyan srác, aki odakint biztos rengeteg csaj szívét összetörte már, aki nem félt az apja kocsijának a hátsó ülésén szexelni, vagy bulit rendezni, amikor az ősök távol vannak.
- Hello. My name is Adrienn Bartha – mutatkoztam be mosolyogva.
- Hello. Tyler Jonas – intett vissza lazán.
- Ugye milyen szexi? – kérdezte Rita magyarul.
- Igen nagyon szexi.
- Képzeld, tanítom neki a magyar szavakat. Már tudja azt, hogy szeretlek, csókolj meg, akarlak – sorolta.
- És tudja is, hogy mit jelentenek ezek a szavak? – nevettem el magam.
- Persze, hogy nem – tárta szét a kezét, mire még jobban nevettem.
- Szeretlek – nézett a kamerába Tyler.
Egyébként nagyon édes akcentusa volt.
- Igen én is nagyon szeretlek. I love you – töröltem meg a szemem, mert már annyira nevettem, hogy a könnyem is kicsordult.
- I love you? – ráncolta a homlokát. – Oh, thank you!
Végem volt, szakadtam a röhögéstől, miközben Tyler kérdőn meredt rám és Ritát faggatta, hogy mégis mi bajom van. A nevetéstől már a csuklás is rám jött, így felbontottam az éjjeliszekrényen lévő fahéjas kólát és meghúztam, de a csuklás csak nem akart elmúlni.
- Ó, Rita segíts már – kiáltottam fel, miközben folyamatosan csuklottam.
- Igyál egy kis citromlevet – tanácsolta, aztán közelebb hajolt a kamerához és kikerekedett a szeme. – Te. Szentséges. Úr. Isten! Az ott ő?
- Mi? Hol? Ki? – hajoltam én is közelebb, aztán hátra kaptam a tekintetem az ajtó felé és Krisztiánra meredtem.
- Helló – köszönt zavartan.
- Kopogni ki fog?
- Jézusom Adri, ne piszkáld már szerencsétlent. A helyedben én örülnék, hogy benyit a szobámba – szólt rám Rita. – Á a csajok sárgulni fognak az irigységtől, ha elmondom nekik, én láttam előbb a nagy Molnár Krisztiánt! Légyszi gyere közelebb!
- Szeretlek Rita – vigyorogtam a barátnőmre.
- Hé, bemutattam neked Tylert, az a minimum, hogy te is bemutatsz álmaid lovagjának, akinek az élője miatt, vagy ezerszer lepasszoltál minket – panaszkodott.
Elvörösödve sandítottam Krisztiánra, aki szórakozottan mosolyogva becsukta az ajtót és leült az ágy szélére, aztán a lehető legszélesebb mosolyt villantotta Ritára, aki pár pillanatig még pislogni is elfelejtett tőle.
- Szia, Rita! Megköszönném, ha írnál nekem Instagrammon és elmesélnéd pontosan hányszor passzolt le titeket Adri! Csak mert most, hogy itt van, nagyon elhanyagol engem – panaszkodott.
- Nem én dugtam le a nyelvem más pasi torkán – morogtam, mire Krisztián rám pillantott és sóhajtott egy nagyot.
- Várom az üzenetet – mosolygott Ritára, aki csak bólogatni tudott. – Te pedig gyere le, ha már nem vagy féltékeny! – vetette oda nekem elégedetten és az ajtó felé indult.
Felháborodva meredtem utána, aztán utána dobtam az első kezem ügyébe kerülő dolgot, ami történetesen egy Poket zsebkönyv volt. Imádtam a Poket zsebkönyveket, mióta lehetett őket kapni hála Vecsei H Miklósnak a megszállottjuk lettem. A Poket által olyan könyveket is elolvastam, amiket más esetben nem olvastam volna el. Ilyen volt például a Nevem Halil, vagy pedig A halál ki lovagolt Perzsiából. Szerintem én voltam az első, aki ha megtudta újdonságok vannak az automatákba mindent félbehagytam és mentem megvenni őket, mielőtt valaki elvinné előlem. Most ahogy néztem a hátának csapódó zsebkönyvet gondolatban bocsánatot kértem Hasitól, amiért eldobtam és megígértem, hogy soha többé nem teszek ilyet. Krisztián lehajolt a könyvért, elolvasta a címét, aztán zsebre vágta, kiment a szobából és becsukta az ajtót. Tátott szájjal néztem utána.
- Meglopott – dadogtam.
- Te megdobtad egy könyvel?
- Meglopott – ismételtem meg csodálkozva.
- Bartha Adrienn, te megdobtad egy könyvel Molnár Krisztiánt? – röhögte el magát Rita hitetlenkedve.
- Megyek és visszaszerzem a könyvemet – bólogattam elszántan. – Mennem kell, az a kis köcsög meglopott – meredtem Ritára. – Szia, puszi, szeretlek, majd jelentkezek – köszöntem el, aztán ledobtam a telefont az ágyra és kisiettem a szobából.
A szalonba érve azonnal Krisztiánra szegeztem a tekintetem, aki kényelmesen terpeszkedett a fotelben, ölében ott hevert a könyvem, tekintetét a kivetítőre szegezte. Mögé osontam, vártam pár pillanatot, aztán előre vetettem magam és a könyvért kaptam, csakhogy olyan fürge volt, hogy csak a combját sikerült megmarkolnom, ami viszont jó kemény volt.
- Mi a pálya Adri?
- Kérem a könyvem – sziszegtem a fülébe. – De… előtte segítesz? A levegőbe lóg a lábam – röhögtem el magam.
Krisztián oldalra fordította a fejét, csodálkozva rám meredt, aztán látva, hogy igazat mondok, kirobbant belőle a röhögés, erre viszont minden szempár felénk fordult, de szerencsére nem láttam senkit, mert a hajam mind előre hullott.
- Melissza? – kérdeztem reménykedve.
- Segítek nyugi – kuncogott fel, majd éreztem, hogy megragadják a derekam és már két lábbal a földön is álltam, a hajam pedig tiszta oroszlánkirály.
- Oké, most pedig fogd le, amíg én visszaszerzem a könyvem.
- Ti sosem bírjátok nyugton végig ülni ezt a pár percet? – kérdezte az egyik csaj, mire felé kaptam a tekintetem és majd felnyársaltam a tekintetemmel.
Pláne akkor, amikor feltűnt, hogy ő volt az a csaj, aki nem is olyan régen még Krisztiánnal smárolt.
- Nincs valami mondanivalód nekünk? – kérdeztem vissza kedvesen, aztán merészen belehuppantam Krisztián ölébe, aki csodálkozva meredt rám.
- Mi a szándékod? – kérdezte csendesen.
- Idegesít a csaj, neked pedig rohadtul ízlésficamod van – mosolyogtam rá szélesen.
- Csak nem ki akarsz sajátítani? – villant meg a tekintete.
- Testőr vagyok! Testőr! Melisszát kedvelem, vele mehetsz bárhova – engedélyeztem.
- És mindenki mással mi van? – nevette el magát.
- Őket még nem ismertem ki, de ő tuti hazamegy, szóval remélem kiélvezted – villant meg a tekintetem.
Nem tévedtem. A csaj szépen elbukott a hazugságvizsgálaton, én pedig nem tehetek róla, de elégedetten figyeltem, ahogy Krisztiánnal együtt kimennek a teraszra és a csaj zokog, mint állat.
- Olyanok vagytok, mint két rossz testvér – vigyorgott rám egy vörös hajú lány, akinek azt hiszem Tündi volt a neve, de nem mernék rá mérget venni. – De tényleg. Mintha magamat és a bátyámat látnám.
- Tudom milyen. Nekem is van egy bátyám – nevettem el magam. – Folyton öltük egymást, de ha a másikunkat piszkálta valaki, annak sose lett jó vége. Még most is így van, csak egy gyerekes apukaként már sokkal meg fontoltabb – mosolyogtam és meglepve tapasztaltam, hogy könnyes a szemem.
- Akkor már csak rajtad a sor – bökött oldalba Melissza.
- Igen apa is ezzel jön. Neki kell egy unoka, vagy kettő tőlem is, szóval gyorsan keressek magamnak pasit, különben bevezeti a régi szokást és ő jelöli ki számomra a tökéletes férfit. Aki nem más lenne, mint, egy traktoros csávó, amivel nem lenne gond, ha nem lenne olyan, mint a visszaköszönt vacsorám – fintorogtam.
- Ú… - borzongtak meg a többiek és csak ekkor jöttem rá, hogy kb. mindenki körénk gyűlt.
Furcsa volt bevallani, de élveztem a társaságukat. Jó azért akadtak kivételek, például az a nő, aki beszólt nekem korábban, na, őt nagyon nem kedveltem, de például Melisszát és Tündit nagyon is szimpatikusnak találtam. Szinte már el is felejtettem, hogy Melissza az elején mire kért engem.
Egy órával később, amikor már megfürödve ültem az ágyamon és a Tv csatornák között váltogattam, halk kopogtatás hangzott fel, aztán a válaszomat meg se várva Krisztián belépett a szobába és becsukta maga mögött az ajtót. Már épp készültem elküldeni melegebb éghajlatra, amikor a tekintetem megakadt a kezében lévő kenőcsön és a kötszeren.
- Az orvos utasítása – mosolygott leülve az ágyamra és egy kis ollóval levágta a korábbi kötést.
Nem mertem a tenyeremre pillantani, ezért Krisztiánt figyeltem, aki a homlokát ráncolva koncentrált, nyelvét enyhén kidugta, annyira lekötötte a figyelmét a tenyerem kenése. Ujjai alig érintették a tenyeremet, és ettől a könnyed érintéstől, valamint a kenőcs hűvösségétől megborzongtam.
- Fáj? – hagyta abba a kenegetést Krisztián azonnal.
- Meg sem érzem – suttogtam, ő pedig tovább folytatta, majd bekötözte a kezemet a végén pedig leragasztotta.
- Holnap az első dolgunk lesz cserélni – pillantott rám szigorúan.
- Igenis apa – mosolyogtam rá, mire a fejét csóválva felállt és kidobta a kukába a kötszert, a krémet pedig zsebre vágta.
- Aludj jól Adri – fordult vissza felém és lehajolva megpuszilta a homlokomat. – Holnap egy újabb feladat vár rád!
- Milyen feladat? – kérdeztem azonnal.
- Azt én se tudom, de feladat lesz – hátrált el tőlem, aztán kinyitotta az ajtót, kilépett rajta, majd behúzta.
Nem telt el 10 másodperc, amikor újra kinyitotta és bedugta a fejét.
- Ne felejtsd el bezárni az ajtót – tanácsolta.
- Én? De hisz csak te vagy itt…
- Pont azért – nézett a szemembe, aztán behúzta az ajtót és megint egyedül hagyott, csak ezúttal nem a küszöbre fagytam oda, hanem az ágyra.

SztárszerelemUnde poveștirile trăiesc. Descoperă acum