Sztárszerelem

Miénk a pillanat

A pajtába belépve tisztára úgy éreztem magam, mint általános iskolában a farsangi bálokon. Az izgatott várakozástól remegtek a lábaim, hogy hamarosan mi következünk és hamarosan ki kell állnom a többiek elé. Nem szerettem az egészet, mégis volt az egésznek valami varázsa, ami miatt mindig is vártam. A felkészülések voltak a legjobbak, a főpróbán minden tökéletesen ment élesben viszont nem volt olyan alkalom, amikor ne bakiztunk volna bele. Rendszerint én voltam az a személy, aki rontott, vagy rossz irányba fordultam, vagy kiestem az ütemből. Nem béna voltam, csak egyszerűen veszélyezett az a rengeteg ember. Most pontosan ugyanezt éreztem. Túl akartam lenni rajta gyorsan, ugyanakkor szerettem volna kiélvezni az egészet, hiszen ez nem csak egy átlagos farsang volt. Amire készültem az Krisztián egyik álma volt és szerettem volna, ha ez az álom a lehető legtökéletesebb módon valóra válik. A pajta közepe felé kezdtem el húzni Krisztiánt, aztán odaintettem a DJ-nek, aki azonnal zenét váltott és felcsendült a Little Big Down Pavements Ends. Krisztián csodálkozva kapta fel a fejét, majd a tekintete rám ugrott és felvonta a szemöldökét. Mosolyogva vontam meg a vállam, ő pedig elmosolyodott közelebb húzott magához és a megfelelő pillanatban megpörgetett. Onnantól kezdve már csak a lépésekre koncentráltam, boka összecsap, kettő lépés előre, ismét összecsap, kettő lépés oldalra, egy csapás a bal lábra, kettő lépés előre. Ennyi lépésből állt az egész koreográfia és pont ettől volt nagyon bonyolult. A szemem sarkából láttam Krisztián meghökkent arcát, amikor csatlakoztak hozzánk a többiek is, és ettől nevetnem kellett. Tökéletesen egyszerre mozdultunk, tenyerünket egyszerre csaptuk a bokánkhoz és az érzés, ami eltöltött fantasztikus volt. Soha nem éreztem magam még olyan felszabadultnak, mint abban a pillanatban. Mintha teljesen kicseréltek volna és nem Adrienn lettem volna, hanem csak egy lány, aki jól érzi magát és boldog, amiért örömet tudott szerezni a férfinek, akit szeret. A dal végén hangos taps hangzott fel, a többiek mintha mi sem történt volna szétszéledtek, mi pedig ott maradtunk a pajta közepén.

-         Te – karolta át a derekam Krisztián enyhén lihegve és szorosan magához vont.

-         Én? – kérdeztem mosolyogva és átkaroltam a nyakát.

Lassan billegni kezdtünk a lassú számra, ami felcsendült, tekintetünket le se vettük egymásról, a világ teljesen megszűnt számomra létezni. Csak mi maradtunk és a lassú spanyol dal.

-         Honnan tudtad? – kérdezte csendesen.

-         Megemlítetted az egyik interjú során.

-         De az nem most volt – ráncolta össze a homlokát.

Mosolyogva vontam meg a vállam, fejemet a vállára hajtottam és behunytam a szemem.

-         Odafigyelek a részletekre! Tényleg azért jöttem el ide, hogy beszéljek a fejeddel. Túl értékes ember vagy ahhoz, hogy egy üres fejű tyúk mellett kössél ki.

-         És még mindig haza akarsz menni?

-         Persze – mosolyodtam el, mire felkuncogott.

-         Akkor ezen még dolgoznom kell.

-         Ne fáradj, esélyed sincs – húzódtam el tőle és ránéztem.

-         Azt majd meglátjuk – húzta édes mosolyra a száját és megsimogatta az arcomat. – Olyan csodálatos lány vagy, nem engedhetem meg, hogy eltűnj az életemből!

A szívem teljesen megkergült a szavaitól, tekintetem az ajkára esett, majd visszatért a szemére és teljesen elvesztem. Krisztián tekintete vágytól és csodálattól csillogott, ahogy engem nézett, keze lágyan siklott végig a meztelen karomon, majd meleg tenyere a tarkómra simult és lehajolt hozzám. Hátra döntöttem a fejem, ajkam várakozóan elnyílt, szemeim félig lecsukódtak és egész testembe remegve vártam a csókját. A csók viszont nem történt meg, és ezúttal is én voltam az, aki megakadályozta. Pontosabban a látóterembe feltűnő kamerás és a vele vitatkozó Alexander látványa tette tönkre a tökéletes pillanatot. Csalódottan sóhajtva fordítottam oldalra a fejem, így Krisztián ajka az arcomra simult, majd amikor értetlenül rám nézett megcsóváltam a fejem és szorosan hozzá bújtam.