Sztárszerelem

Hullócsillagok

Késő este értünk vissza a villába, addigra a többiek már elaludtak. Hallkan mentünk fel az emeletre, én egy kicsit imbolyogtam, mert több koktélt ittam, mint kellett volna, de egyébként semmi bajom nem volt.

-         Gyere fel hozzám – suttogta Krisztián a számba.

-         Nem! A saját ágyamban alszok – válaszoltam.

-         Miért?

-         Mert nekem sem tetszene ha Melisszával, Tündivel, vagy Annával aludnál.

-         Nem kell nekik megtudniuk – húzott közelebb magához, de a mellkasára tettem a kezem és eltoltam magamtól.

-         Aludj jól Krisztián – mosolyogtam és hátra nyúlva lenyomtam a kilincset. – Reggel találkozunk – búcsúztam el.

Krisztián fájdalmas arccal bámult rám, szemei szomorúan pislogtam rám, de nem dőltem be neki. Rámosolyogtam és becsuktam előtte az ajtót, de nem zártam be. A szerződést tartalmazó mappát letettem az ágyra, kibújtam a ruháimból, megengedtem a vizet, és amíg vártam, hogy megteljen felnéztem a közösségi oldalakra. Visszaírtam Ritának és Timinek, küldtem nekik képeket és videókat a mai napomról, aztán megnyitottam a Zoéval való beszélgetést. Nem nézte, meg amit legutóbb írtam neki. Ez egy kicsit szíven ütött és azonnal bűntudatom támadt, amiért nem tartottam meg az ígéretem és nem számoltam be neki mindenről. Már készültem megírni neki mindent, tényleg mindent, amikor csörögni kezdett a mobilom. Krisztián hívott.

-         Igen? – vettem fel mosolyogva.

-         Olyan rég beszéltünk. Hogy vagy?

-         Arra vagy kíváncsi, hogy hogyan éreztem magam az elmúlt 5 percben, amit nem együtt töltöttünk? – nevettem el magam.

-         Nem vagy vicces. Unatkozom, folyton csak agyalok. Te mit csinálsz?

-         Mindjárt megmártózok egy kád forró vízben – vigyorogtam.

-         És aztán?

-         Aztán ágyba bújok és alszok.

-         Nem, mit csinálsz, a kádban?

-         Molnár Krisztián te telefon szexelni akarsz? – tátottam el a szám.

-         Most, hogy mondod… bár ha csatlakozhatnák…

-         Szia, Krisztián – köszöntem el tőle zavartan, és mielőtt kinyomtam volna hallottam a heves tiltakozását, hogy ne tegyem le, csak viccelt.

Fél órával később az erkélyen ültem és a szerződést olvasgattam, majd az eget kémlelve hagytam magam álmodozni, hogy mi történne, ha aláírnám a szerződést. Rengeteg munka várna rám, javítanom kell majd a regényben, ami nem mellesleg a legelső volt, amit írtam, amikor megkaptam a laptopomat 16 éves koromban. A Lázadó szívek nagyon közel állt hozzám. Egy fiatal lányról szólt, akinek látszólag tökéletes élete volt, de a szülei nem foglalkoztak vele, ezért a nagyszüleihez utazott vidékre, a nyárra, ahol rátalált a szerelem és rátalált önmagára is. Pech, hogy egy olyan fiúba szeretett bele, akit a szülei nem fogadtak el, mert túlságosan vad volt. De a főhősünknek pont erre a vadságra volt szüksége, ahhoz, hogy rájöjjön ki is ő valójában és mit szeretne csinálni. A srác nélkül nem jött volna rá, hogy utazó blogger akar lenni.

Lelki szemeim előtt láttam a pillanatot, amikor a könyvesboltokba belépve a saját könyveim köszönnek vissza a polcokról és a fiatalok engem meglátva izgatottak lesznek és összesúgnak a hátam mögött. Ekkor egy hullócsillag suhant át az égen, én pedig a szememet behunyva kívántam, aztán visszamentem a szobába, a szerződést letettem az ágyra és kiléptem a szobából. A konyhába mentem, a hűtőből kivettem egy flakon vizet, aztán kiléptem a bejárati ajtón és lesétáltam a partra. A stégen üldögélve megint elkapott a rossz érzés, hogy Zoét elveszítettem és a gyomrom görcsbe ugrott a gondolattól, hogy ezúttal nem csak beképzeltem magamnak. A lelkem mélyén valami azt súgta, hogy hiba volt nem írni neki. Legjobb barátok voltunk, az a minimum, hogy minden nap beszélünk, de alig írtam neki. Sőt nem is éreztem a késztetést, hogy írjak neki, ettől pedig szar barátnak éreztem magam.