Sztárszerelem

Ez az a pillanat

Krisztián ágyában ébredtem fel, az ő pólóját viseltem, amitől először megijedtem, de látva, hogy a bikini rajtam van azonnal megnyugodtam és álmosan pislogva néztem Krisztián irányába, aki a teraszon szorgoskodott. Hunyorogva, álmodozó mosollyal az arcomon másztam ki az ágyból és megálltam a terasz ajtóban. Percekig néztem, ahogy Krisztián pakolászik, ám, amikor már harmadjára akarta átrendezni az asztalt, nem bírtam tovább. Elnevettem magam, ő pedig összerezzent és zavartan letette a tányért, aztán elmosolyodott és beletúrt a hajába.

-         Jó reggelt – köszönt kedvesen, hangján tisztára érződött, hogy zavarban van.

-         Jó reggelt – vigyorogtam vissza rá és kiléptem a teraszra. – Micsoda mennyei reggeli – néztem végig a finomságokon.

-         Hát ezt mind meg is kell ennünk – fogta meg a kezem és magához húzott.

Csodálkozva kinyitottam a szám, de mielőtt bármit mondhattam volna, az ajka az ajkamra tapadt. Átkaroltam a nyakát, ajkam elnyílt a csókja alatt, testemmel hozzá simultam, mire felsóhajtott.

-         Bárcsak meg tudnám neked mutatni, hogy milyen érzés ez nekem – suttogta. – Olyan jó téged a karomban tartani.

Csak hümmögtem valamit, kezem a hátán barangolt, majd a szemem kipattant, amikor ujjaim karomolás nyomokon siklottak végig. A csókunkat megszakítva fordítottam meg Krisztiánt és a hátát látva a szám elé kaptam a kezem. Emlékeztem a tegnap estére, de ez a részlet nem maradt meg. Komolyan szét karmoltam Krisztián hátát? Szerencsétlen, meg fog sülni ilyen melegben, ha pólót kell folyamatosan hordania.

-         Bocsi.

-         Ne kérj bocsánatot. Imádtam minden percét – húzott vissza magához, hogy folytassuk, amit félbe szakítottam, de a gyomrom tiltakozóan megkordult. – Vársz a sorodra – pillantott Krisztián morcosan a hasamra.

-         Sajnos elsőbbséget élvez – csusszantam ki a karjai közül és lehuppantam az egyik székre. – Szóval ezt mindet meg kell enni?

-         Igen. Hosszú nap áll előttünk.

-         Miért? Hova megyünk?

-         Majd megtudod – mosolygott rám titokzatosan.

Már a kocsiban ültünk, amikor Facebookra felnézve, megláttam az értesítéseket, ami egy ma megrendezésre kerülő eseményről szólt. Pontosabban Krisztián Veszprémi dedikálásáról, amiről tudtam, hogy úgyse fogok eljutni, de azért bejelöltem, hogy érdekel, mert hátha.

-         Krisztián! – kiáltottam rá.

A kocsi azonnal megfarolt, és ha Krisztiánnak nincs elég lélekjelenléte, akkor tuti, hogy az árokban kötünk ki, de így egy kis megcsúszás után már egyenesben is volt a kocsi. Még szerencse, hogy nem volt egy kocsi sem a közelben. Megszeppenten pislogtam és Krisztiánt figyeltem, aki dühösen szorongatta a kormányt és rám se pillantott.

-         Bocsi – szólaltam meg bizonytalanul, mire rám villant a tekintete.

-         Veszélyes lány vagy hallod-e – csóválta meg a fejét. – Na, mi az?

Amint eszembe juttatta a kiáltásomnak az okát, újfent elfogott a düh. Miattam aztán nem fogja hanyagolni a rajongóit! Nem is itt kéne lennie, hanem a dedikálásán!

-         Nem felejtettél el valamit? – kérdeztem ingerülten.

-         Nem fésülködtem meg? – pillantott a tükörbe, mire dühösen a karjába boxoltam.