Alice - Fynewood sorozat 1.

Első fejezet --- Alice

„Szabály: Egyedül bennem bízhatsz."

Többé nem üthet meg.

Büszkén, felszegett állal várom Rain tombolását. Vicsorogva végigpásztázza az öltözetem, és semmi kivetnivalót nem talál rajta. Helyeslően biccent a szűk farmerem és a térdig érő kapucnis pólóm láttán. Megkönnyebbülés kúszik a bőröm alá. Korábban ormótlan munkásnadrágokat kényszerített rám, de ma kockáztattam és úgy tűnik, sikerrel jártam.

Rain leül, dölyfösen a szék támlájának veti a hátát, érdes, rézbarna ujjaival kopogni kezd az asztal lapján. Az idegesítő, ritmusos koppanásoktól kiver a víz. Valamire készül.

Nagyot nyelek, torkom elszorul, ahogy a bennem ébredt fesztelen pillanat tovaröppen, mintha ott se lett volna. A füsttől szürkés falak közé sűrű, nyomasztó légkör telepszik.

Rain olajbarna szemében állatias őrület villan.

– Reggelit! parancsolja.

A hűtő feletti órára pillantok, a csavarhúzó formájú percmutató lustán mozdul, kinevet, és az arcomba kiáltja, hogy bőven van még időm a suli kezdetéig. Négy nagy lépés az ajtó. Kicsi a ház, túl kicsi ahhoz, hogy Rain egy ugrással ne ránthasson vissza az ajtóból, ha megpróbálnék elrohanni.

Feszítő gyomorral a linóleumra ejtem az iskolatáskámat, és a pulthoz indulok. Az este kint felejtett toastkenyér zacskója tátott szájjal pihen a mosogató mellett, elemelem és egy keménnyé szikkadt darabot a pirítóba dobok. A kávé kihűlt. A mikró két napja elromlott. Ő rontotta el, amikor a pohárban felejtette a kanalat és úgy próbált kávét melegíteni magának. Megígérte, hogy hoz egy másik mikrót, de nem tette, ezért merem a hideg feketét kitölteni, és elé tenni.

A kenyérpirító fémesen kattan. Visszafordulok a pulthoz.

Mögöttem a szék lába nagy robajjal csusszan végig a burkolaton, majd a következő pillanatban Rain ujjait érzem a tarkómon. Olyan erősen markol a nyakamra, mint aki el akarja törni. A szívem zakatol, levegő után kapok. Egyik karom a magasba rántja, miközben arccal az asztalra nyom. Homlokom beütöm az öreg falapba. A fájdalom végigcikázik a fejemen, le egészen a gerincemig.

– Ez hideg! – üvölti a fülembe. Szavaitól zsong az agyam.

Kiáltani szeretnék, segítséget kérni.

Apa, hol vagy?

Apámról egyből eszembe villan a változás, amit ő hozott az életünkbe. Már van, aki megvédjen. Már nem vagyok egyedül! Apám vére csörgedezik az ereimben, és ezt ideje Rainnek is megtudnia.

– Eressz el! – Remeg a hangom, ahogy életemben először ellenszegülök.

– Különben mit teszel? – Gúnyos, öntelt kérdés.

– Ha még egyszer hozzám érsz, mindent elmondok apának.

Rain nevetése betölti a teret, a testemben is érzem, a mellkasomban, ami egyre jobban feszül az idegességtől.

– Ha akartad volna, már rég eljárt volna a szád.

Karommal hátra csapok, de csak a mellénye alját érem el.

A következő pillanatban a földön találom magam, a könyököm, mint kő ütődik a padlóhoz, alig bírom elfojtani az üvöltésem.

Rain felém áll, léptei nyomán nyikorog a linóleum. Bakancsa a hátamba mélyed. Lenyom.

– Te is tudod, hogy kussolnod kell. Ugye?

– Dögölj meg!

Bakancsa súlyosabbá válik, nem kapok levegőt.