Alice - Fynewood sorozat 1.

Harmincharmadik fejezet --- Alice

„Figyelmeztetés: Sokan akarnak majd ártani neked, én csak felkészítelek a legrosszabbra."

Ólomsúly nyomja a fejem. Le kéne feküdnöm, de minden mozdulattal úgy érzem, mintha satuba szorult volna a koponyám. Amint az ágy melletti hófehér keretű, rózsaszín fiókos éjjeliszekrényhez fordulnék, villámként hasít a fájdalom a halántékomba.

– Majd én! - Will beviharzik a szobába és leül az ágyra. Még a matrac süppedésétől is lüktet a fejem.

Will a kezembe ad egy pohár vizet, aztán felveszi és megszemléli a gyógyszeres dobozt, mielőtt kivenné a levelet.

– Elvileg fájdalomcsillapító. – Kipattint egy szemet.

– Akkor kettőt kérek.

– A fickó szerint erős, három óránként vehetsz be egyet.

Hallottam, amint a seb ellátása közben végig vonalban volt valakivel, de túl kába voltam, hogy én is szóljak. Nem először sérült meg a fejem, nem egyszer volt agyrázkódást, tudom jól, milyen érzés, mik a tünetek, és abban is biztos vagyok, hogy ezúttal ezt elkerültem. Kaptam egy jó nagy kokit, de biztosan tudom, hogy holnapra csak a heg húzódása fog kínozni. Segíthettem volna Willnek, ha nem üt ki annyira a fényképkeret. Összerándul a mellkasom, ahogy észreveszem a fiú nyúzott arcát, remegő ujjait. Megrémült, talán nálam is jobban, és nem tudtam megnyugtatni. Egy idegenre kellett hagyatkoznia.

– Ki volt az a férfi?

Will alig észrevehetően megrántja a vállát.

– Nem tudom biztosan. – Mélyet sóhajt, tekintetét továbbra is a gyógyszeren tartja, ahelyett, hogy átadná nekem. – Victor, apa biztonsági embere listát vezet azokról, akikkel a bátyám kapcsolatot tart, arra az esetre, ha megint eltűnne. Elvileg, amikor nem jön haza és nem éppen egy csajnál éjszakázik, akkor egy hajléktalan fazonnal lóg. A pasi korábban orvos volt, amíg el nem itta az eszét.

Hosszan kifújom a levegőt.

– Tehát egy részeges ex-doki javaslata alapján kéne ezt bevennem? – Már cseppet sem vágyom a gyógyszerre. – Akkor inkább passzolnám.

– A google szerint is fájdalomcsillapító, és pihenned kéne. Szükséged van valamire, ami elnyomja a fájdalmat, hogy alhass.

Ebben igaza van.

– A konyhában, a mikró melletti szekrényben van egy doboz, tele gyerekgyógyszerekkel. Inkább válasszunk valami olyat, amit Mollynak is beadnánk, mintsem bármit Shonn mérgeiből.

Will végre felemeli a fejét. Az éjjeliszekrényre csúsztatja a levelet és a kivett egy szem bogyót, közben szorosan összeszorítja az ajkát.

– A Molly korabeli gyerekeknek nem lehetne fejfájásuk, csak ha komoly dolog áll mögötte. Abban a dobozban csak vitaminok, köptetők meg lázcsillapítók vannak.

– Láz-és fájdalomcsillapító, nem?

– Legyen! – morogja lemondóan. – Egyéb kérés? Milyen ízesítésűt keressek? – kérdezi játékosan, miközben feláll.

– Málna, ha van. És Will? – Megvárom, hogy visszaforduljon felém. A tekintetében ülő szégyentől összeszorul a gyomrom. Nem akarom, hogy így érezze magát. Kellemetlenséget és felfordulást hoztam az életébe, nekem kéne a föld alá süllyednem. Nagyot nyelek és kinyögök egy köszönömöt.

Kérdően felrántja a szemöldökét, értetlenség suhan át az arcán, de gyorsan el is illan és vonásain ismét eluralkodik a bűnbánat. Ami aztán áttelepszik rám. Menedéket láttam ebben a házban, a munkában, és kezdetben még Shonn jelenléte sem ingatott meg az elhatározásomban. Úgy véltem, jól döntöttem, mert idővel minden annyira tökéletessé vált, álomszerűnek tűnt. Mind a négyen lubickoltunk a magunk teremtette kis harmóniában, mígnem minden felrobbant. Miattam!