„Örökké melletted leszek. Tőlem a halál sem választhat el, és igen, ezt vedd fenyegetésnek." (Clara)
Csak ülök a motoron a ház előtt, és hagyom, hogy az eső teljesen eláztasson. Percek óta őrlődöm, és nem tudom eldönteni, mit tegyek. Apa üzleti vacsorán lehet, se biztonsági embereket, se autókat nem látok a ház előtt, pusztán egy ócska tragacsot. Biztos valamelyik új alkalmazotté, aki még nem tudja, hogy a garázsok mögött kéne parkolnia.
Muszáj beszélnem Willel.
Betolom a garázsba a motort, nagy levegőt veszek, és jöjjön, aminek jönnie kell. Kitárom az ajtót.
Senki nem rohan elém, senki nem vesz észre. Az ilyen hazaérkezésre még évek múltával is fájdalmasan összeszorul a szívem, ezúttal viszont némileg jólesik, mert apa nem ront nekem. A nappaliból tévé zaja szűrődik ki. Remek! Erről jut eszembe, az új holmik beszerzése is kiment a fejemből, ezt is Willnek kellett megoldania.
Az emeletre indulok. Will szobája üres. A fürdője is. Lekapok egy törülközőt, megtörlöm a nedves arcom, aztán folytatom a keresést.
Idegen hangra figyelek fel, Molly szobájából jön. Egyenesen oda megyek, és a hallucinációim ismét megszédítenek. Clara – vagy Alice – éppen a köntösbe burkolt húgom haját törölgeti. A lány arcát most nem takarja a haja, rendezetlen kontyba csavarta, és így még jobban látni az ijesztő hasonlóságot: a csontos arcot, a kiugró állat és a beteges sápadtságot.
Haján vízcseppek csillognak, ázott tincsek lógnak a homlokába, és szűk, fekete rövid ujjú felsőjén át is látni, mennyire törékeny és apró teremtés. Clara sportosabb volt, a csípője férfiasabb, a keble sokkal, de sokkal kisebb. Utóbbi láttán a vérem akaratlanul is forrni kezd. Minden porcikám reagál a látottakra. A telt idomok csábosan hívogatnak, mígnem Alice leveszi a bal kezéről a hosszú gumikesztyűt – amivel a kötését védhette a víztől –, és meglátom a karját. Tele van vágásokkal, hegekkel. Egy tenyérnyi ép rész, annyi sincs rajta.
Az emlékek újra elsodornak.
Nem vigyáztam Clarára. Miattam ilyen a karja.
Gyorsan kifordulok, mielőtt észrevennének.
Lerohanok a földszintre. A konyha, a cselédek lakrésze, a dolgozószoba, a játékszoba, mind-mind üres. A másik szárnyban lenne?
– Will! Will! – kiáltom, de nem jön válasz. – Bassza meg! Gyere elő!
Mire észbe kapok Molly apró sarkacskái nagyokat dobbannak a lépcsőfokokon, és elsuhanva mellettem majdnem fellök. A kis szemtelen az új kanapéra vetődik, és nevetve, megállás nélkül ismételgeti a káromkodásomat, miközben pajkosan farkasszemet néz velem.
– Basszameg, basszameg, basszameg – kántálja.
– Ezt ne mond!
– Nézel velem meszét? Naaa! Nézel? Nézel?
– Oké, igen. Csak mond meg, hol van Will.
– Én választok!
– Hol van Will? – ismétlem.
– Boltba ment.
– Miért ő?
– Mert kipocsoltam a vizet, és azt mondta, többé nem fürdet.
– És apa?
– Dolgozik. Mikor jön haza? Meddig maradsz? Holnap viszel te az oviba? Menjünk a motorral!
Oh, atyám! Még csak az kéne!
– Majd!
– Mikor?
YOU ARE READING
Alice - Fynewood sorozat 1.
Teen FictionALICE Nem tudok hazudni, anyám szerint minden az arcomra van írva. Csak egy dolgot kért, négy hónapig a lehető legkevesebb időt töltsem otthon. Szorgalmasan tanulni, dolgozni, és kerülni apámat, nehogy rájöjjön mennyi sebet rejt a szívem és a teste...
