Alice - Fynewood sorozat 1.

Tizenegyedik fejezet --- Alice

„Szabály: Ne hagyd, hogy észrevegyenek."

Annyira zakatol a szívem, hogy mellkasom is belesajdul. Úgy tudtam, hogy beszélnem kellett volna vele az esszéről, de nem akadt rá lehetőségem. Totál kiborítottam, és megértem, miért akarta lekiabálni a fejem, de azt már nem értem, miért gondolta meg magát.

Mi történt vele?

Ennyire be lenne állva?

Megrázom a fejem, hogy észhez térjek.

Nem kereshetek magyarázatokat a tettére. Rain mellett megtanultam tisztán látni, és már nem érdekel, kinek mi a kifogása a bántásomra. Gyűlölnöm kell ezeket az embereket. Dühösnek kell lennem, különben agyontaposnak.

Titkon mégis magyarázatot keresek Shonn számára, magam se tudom, miért. Kényszeríteni kell az érzéseimet, mert bármilyen szomorúság is csillant Shonn szemében, azt feldughatja egy nagyon sötét helyre.

A következő óránk is együtt van, de mélyen a padba süllyedve elbújok, ne is kelljen látnom, ahogy belép. Szerencsémre a tanár már bent vár minket a teremben, így Shonn-nak esélye sincs újra letámadni engem.

– Figyelj csak, téged néz – figyelmeztet Star, és mögém biccent.

Megfordulok. Meglátom Shonnt, ahogy mereven engem bámul. Nem kapja el a tekintetét, egyenesen a szemembe néz. Fátyolos tekintete ábrándos.

– Szerintem csak elbambult – felelem Star felé fordulva.

– Hmm – mormogja. – Igaz, mintha máshol járna.

Feszengve ülöm végig az órát. A hátamon érzem Shonn tekintetét. Mi van, ha a következő szünetben is nekem ront? Korábban mindenáron beszélni akartam vele, de most szívem szerint a világból is kimenekülnék, csakhogy elkerüljem. Ami azért is vicces, mert elméletileg két hónapig egy házban fogunk élünk. Gyakorlatilag viszont még egyszer se jött haza.

Óra végén elsők között pattanok fel. Magamra csapom a kapucnimat, és mint egy űzött vad, kiviharzok. Star alig bírja tartani velem a tempót.

– Hé! Állj már meg! – kiált utánam lihegve. – Maratonra készülsz?

– Már nem akarok vele beszélni – felelem, amikor végre utolér.

– Kicsodával? Shonn-nal? Vagy Kippel?

Nem válaszolok, mire megragadja a karomat és megállít. Szembe fordul velem, a pupillája kitágul.

– Basszus. Követ téged – motyogja.

Megperdülök, és látom, amint Shonn nagy léptekkel felénk közeledik. Jesszusom! A bikák így szoktak nekirontani a vörös lepelnek. Szerintem még fújtat is. Ez nem jelent jót. Már majdnem elfutok, amikor észreveszem, hogy pont a női mosdó előtt állunk. Gondolkodás nélkül bemegyek, magam után húzva Start. A kézmosónak támaszkodom, és megkönnyebbülten kifújom a levegőt.

Az ajtó hangosan kivágódik.

Megrezzenve hátrálni kezdek.

Ez most komoly? Képes a női mosdóba utánam jönni? Ennyire felbosszantottam?

Shonn előbb rám, aztán Starra mered.

Shonn szeme élénken csillog, zavart kábulat tükröződik rajta, a harag és a tehetetlenség elegye ez. A mellkasára feszülő fekete pólón át minden egyes lélegzetvételénél kirajzolódnak az izmai.

– Kifelé! – utasítja Start.

Star éles hangja bezengi a helyiséget.

– Puncit növesztettél?