„Szabály: Soha ne nézz rá egy fiúra se!"
Láthatónak vélem magam, és ez felettébb új érzés. Fogalmam sincs, milyen szabályok és célok nélkül mozdulni, úgy végigmenni a folyosón, hogy nem kell elrejteni önmagam.
A suliban eddig, mint egy leprást kerültek, mintha a rossz ízlés ragályos kór lenne. A ruhákat, a divat követését, az ékszereket, a legújabb kütyüket és a trendeket külső jegyekként magukra öltő lányok szemében különc vagyok. Nem szívesen mutatkoznak velem, rontom a presztízsüket.
A suli rejtegetett titka vagyok, a fynewoodi Madison gimi csúf toronyőre, aki suli után hús és krumplisütéssel keresi a betevőjét. Vagyis már csak kereste. Nincs melóm, még most sem hiszem el. Három éve güriztem a Happy Smileyban.
A munkanélküliség húzza a fejem. Egy valami nem változott: továbbra is a padlóra szegezett szemmel kódorgok az iskola folyosóján. Kösz, ex-főnök fia, hogy az egyetemet a sültkrumplira cserélted!
Érzem a rám vetülő tekinteteket. Fel-felpillantok, és megbizonyosodom róla, tényleg megnéznek a mellettem elhaladó diákok. Összesúgnak, hallom, hogy új diáknak gondolnak. Minden porcikám ég a tekintetektől, mintha a ruhám alá látnának. Meztelennek érzem magam.
Gyorsan a szekrényemhez rohanok, kikapom a tavaly bent felejtett bő kapucnis felsőmet. Kissé áporodott a szaga, por és tisztítószer keveredik rajta. A mosdóba futok vele, átöltözöm, aztán a tükör előtt állva kibontom a hajam, összeborzolom, hogy tincseim a homlokomat és az arccsontomat is takarják. Nagyokat lélegezve a táskámba gyömöszölöm anya pulóverét, és kilépek a folyosóra.
Egy csapat végzős lány közeledik felém, hangosan viháncolnak. Amint észrevesznek, fanyalogva elhúzódnak. Na, ez már ismerős, így végre helyére kerültek a dolgok. Részben. A faliújság felé indulok, remélve, hátha már év elején keresnek a könyvtárba vagy a konyhára kisegítőt.
A faliújság üres. Leszámítva azt a doboz cottont, amit valaki biztosítótűvel tűzött rá.
– Istenem! Istenem! Istenem, igen! – sikítja hangosan Star, miközben a hátam mögül elém ugrik. Ijedtemben a szívemhez kapok.
– Meg akarsz ölni? – kérdem az egyetlen barátnőmet, az egyetlen embert az iskolában, aki igazán észrevett.
Starnak is megvannak a sötét titkai, ezek kötnek össze minket. Az ő sztárügyvéd apja védte az apámat, és mellette több tucat bűnözőt. Valakinek az alvilág védelmét is el kell látnia, a Sátánnak is kijárt volna egy tisztességes tárgyalás, szokta mondani.
– Egész nyáron ezért imádkoztam.
– Azért, hogy a szívbajt hozhasd rám?
Ennyit a legjobb barátnőmről.
– Dehogy! – legyint, és tekintete az enyémbe mélyed. – Kitalálod?
– Anyád elengedett egy Harry Styles koncertre? – viccelődöm vele.
Gúnyosan megrántja a száját, majd semmitmondóan legyint.
– Annál sokkal jobb dolog történt, de úgysem találod ki – elém tol egy összekaristolt papírlapot, egyet hátra kell lépnem, hogy bandzsítás nélkül megnézhessem.
– Egy órarend – sóhajtom érdektelenül. – A tiéd?
– Ez az órarend majdnem egyezik a tieddel.
– És? – Megrántom a vállam, ez nem ér meglepetésként, majdnem mindig ugyanazokra az órákra járunk.
Star ajka csalóka mosolyra húzódik.
YOU ARE READING
Alice - Fynewood sorozat 1.
Teen FictionALICE Nem tudok hazudni, anyám szerint minden az arcomra van írva. Csak egy dolgot kért, négy hónapig a lehető legkevesebb időt töltsem otthon. Szorgalmasan tanulni, dolgozni, és kerülni apámat, nehogy rájöjjön mennyi sebet rejt a szívem és a teste...
