Alice - Fynewood sorozat 1.

Tizenötödik fejezet --- Alice

"Szabály: Én mondom meg, mikor mit érezz, és gondolj!"

Felriadok. A folyosó fénye megvilágítja a fal mellett álló komódot, ami rádöbbent, még mindig az Oak Streeten vagyok, ahol az ajtókat és a kaput is biztonsági kód és riasztó védi.

Elfelejtettem volna lekapcsolni a villanyt a folyosón?

Az ágy megsüllyed, ahogy valaki a szélére ül. Felismerem a tusfürdő illatát, amibe kesernyés izzadság és cigaretta szaga vegyül. Megfordulnék, hogy számonkérjem, de ekkor Shonn ujjai durván végigsimítanak a hajamon.

– Sajnálom – suttogja elcsukló hangon. – Mindent sajnálok. Ígérem, vigyázok rád.

Szavai zavarosak, és megijesztenek. Nem tudhatja, miket éltem meg, mennyi sebet rejt nem csak a testem, hanem a szívem is, mégis hinni akarom, hogy nem beszél félre, valójában is védelmezni akar. De honnan is tudhatná?

Nem mozdulok, ha azt hiszi alszom, talán folytatja a beszédet.

Ellenben meghallom az anyag súrlódását, a takaró megemelkedik. Shonn befekszik mögém. Meztelen mellkasát a hátamhoz nyomja, átkarol, és szorosan összefogja a takarót a hasamnál. Nyugalom árad szét az ereimben, a biztonság furcsa, megmagyarázhatatlan elegye.

Érzem, hogy egész teste megremeg.

Túlságosan erősen tart, alig kapok levegőt. Lábát átveti a csípőmön, félig rám nehezedik, és ismét megcsap a szaga. A bűze elviselhetetlen. Végül nem bírom tovább, és befogom az orromat. Shonn nem mozdul, hallom a szabályos szuszogását, a halk horkantásokat.

Lassan kibújok a takaró alól. A komód fiókját óvatosan kihúzom, előveszek egy plédet, és kilopódzok a szobából, hogy elfoglaljam a nappali kanapéját. Holnap moshatom az ágyneműt. Remek!

Az ajtóban megállva még egy pillantást vetek Shonnra, magamba szívom a látványát, a takarót szorongató, védelmező testtartását, és egyből megbánom a döntésem. Ismét bocsánatot kért tőlem, és én erre magára hagyom, csak mert bűzlik. Úgy érzem, mintha szüksége lenne rám, már majdnem visszamegyek, amikor bevillan, milyen ostobaságra készülök. Ha legalább letusolt volna, mielőtt lefekszik.

Becsukom az ajtót és a nappaliba indulok.

---

A kávéfőző sistergésére ébredek. Nagyot szippantok a levegőből. A friss, kesernyés illat egyből mosolyt csal az arcomra. Szemem még csukva, két karom a fejem felé tartva nyújtózkodom, és a lábam is kinyújtanám, de azok jelenleg olyan luxusban érzik magukat, hogy eszem ágában sincs megmozdítani őket. Lejjebb fészkelem magam, a fejem hátradöntöm, és élvezem, ahogy a bőrömet lágy érintés, simogatás kényezteti. Még félig az álmomban lehetek. Egy masszázsszalonba vagyok, ahol friss kávét szolgálnak fel. Hallom a saját elégedett nyögéseimet, amint a talpamat gyengéd nyomás éri. Ekkor gyanút fogok. Az érzés túl intenzív, túl valós.

Kinyitom a szemem. Shonn a kanapé végén ül, és éppen a talpamat masszírozza, közben a lábam nézi, a combom, a rajta lévő hegeket. Riadtan a mellkasomhoz húzom a térdem és magamra rántom a plédet.

– Mit csinálsz?

– Jó reggelt! – mosolyog szélesen, és a dohányzóasztal felé biccent. Követem a mozdulatot, ott hever a mobilom. – A telefonodat a szobában hagytad és ébresztett. Pihenhetsz. Nem kell reggelit készítened, elmentem a pékségbe, mindenkinek hoztam kaját, és készítettem neked teát.

Nekem?

Az asztalról felemel egy fehér bögrét, átnyújtja. A döbbenettől pislogni se tudok. Elveszem a bögrét, közben ujjaim az övéhez érnek. Érdes bőre súrolja az enyémet és egész testem felizzik ettől az egyetlen pici érintéstől, de ez semmi ahhoz képest, amit rajta látok. Arcát zúzódások csúfítják, az ajka felrepedt.