Alice - Fynewood sorozat 1.

Huszadik fejezet --- Shonn

„Fogalmad sincs, milyen érzés, amikor piszkosul vágysz valamire, és bárki megkaphatja, egyedül te nem. Ezért nincsenek barátaim. Az irigység miatt meggyűlölném őket." (Clara)

A tegnap történtek nem mennek ki a fejemből. Képtelenek vagyunk Alice-szel egy értelmes beszélgetést lefolytatni. Más lányokkal olyan könnyű, mosolyognak, nevetnek, a fociról vagy a motoromról kérdeznek, aztán hagyom, csipogjanak ők magukról.

Alice hazajött miattam, egyértelműen fontosabb vagyok neki, mint Kip, de utána a szememre vetette, hogy kibaszott domináns fasz vagyok, aki csak azért hajt rá, mert nemet mondott nekem. A francnak van kedve és ideje olyan csajok után loholni, akik nem akarnak, amikor sorba állnak azok, akik szívesen a karomba omolnának. Alice észrevehetné, hogy nála azért próbálkozom újra és újra, mert ő az a lány, akiért érdemes harcolni. Akire igazán szükségem van. Ő nem csak egy lány, ő maga a lány.

Gondolataimból Parker feldúlt arca rángat ki. Őrült bika módjára csörtet elém. Az iskola folyosója izzik a belőle áradó dühtől.

– Beszélnünk kell! – szól katonásan. Ha nem ismerném a végtelenül szende természetét, megijednék. Amekkora állat a pályán, annyira érzékeny a való életben.

A fal mellé állok, lazán nekitámaszkodom és várok. A nyugodtságom láttán Parker merevsége elillan. A tarkóját dörgölgeti, láthatóan kellemetlenül érzi magát, a szavakat keresi. Határozott kiállása ellenére sem mer lecseszni, pedig le merném fogadni, ha tehetné, torka szakadtából ordítozna.

– A következő négy hétben végig kell csinálnod az edzéseket. Hiába maradsz a próbajátékig, ha azt félbe hagyod, edző bá úgy veszi, mintha ott sem lettél volna. Azon filózik, hogy kispadra tesz.

Akkor inkább kiszállok a csapatból. Nem leszek tartalék a taknyos másodévesek mellett. Felnézek Parkerre. Tőlem egy fejjel magasabb, szikár, de kemény srác, mégis most úgy mered rám, mint egy kiskutya.

– Leszereltem Kipet. Jó vagyok. Ez neki nem elég?

– Szabályos szerelés volt, tovább kellett volna játszanod.

– Valld be, csak hiányzik, hogy a zuhany alatt bámulhasd a farkam. – Az arcába nevetek, de most nem vevő a poénjaimra. Máskor lepisszegne, pedig nem csak én sejtem, hogy nem a foci miatt képtelen időt szakítani a csajozásra.

– Nem alapozhatsz arra, hogy az első két negyedben kiállítanak. És ha végig kell játszanod, menne? A negyedik negyedben is képes lennél egy ilyen szerelésre?

Olyan erősen szorítom össze a fogaimat, hogy az állkapcsom is belesajdul. Úgy tűnik, már a többieknek is feltűnt, mennyire csökkent az állóképességem, és ez rohadt gáz. Azt hiszik a bulik és a lustaság tehet róla, és az én hedonista életemnek köszönhetik majd a vereséget.

Egyszerre kedvelem és utálom a bandát. Jófejek, bármikor számíthatnék rájuk, mégsem bírok őszintén viselkedni velük, és ezt Alice is szóvá tette. Hallgatnom kéne rá... részben.

Iszonyat koncentrálnom kell, hogy ne remegjen a kezem. Az arcomra mutatok, a szemem melletti zöldes foltra, a karcolásokra.

– Látod ezt?

– Bunyóztál – mondja a szemöldökét ráncolva, mintha ez nem is lenne kérdés.

Körülnézek, csak páran lézengenek mellettünk és Parker takarásában állok. Kissé felhúzom a pólóm, megmutatva a derekamtól a köldökömig tartó tapaszokat, amik körül kékes-vöröses árnyalatú a bőröm.