Alice - Fynewood sorozat 1.

Harminckettedik fejezet --- Shonn

„Fogalmad sincs, milyen érzés, amikor csak egyetlen ember ért meg, de ő magasról tojik a fejedre." (Clara)

A hideg faltól fagyosak a csontjaim. Whisky melegíti a vérem, de nem elég mámorító. A gondolataim hol sötétek, hol foszlanak, mint egy több évtizedes rongydarab. Bárcsak minden szála porrá válna. Bárcsak ne emlékeznék semmire.

Mozdulataim lassúak, a hideg vagy a szesz teszi, már nem számít. Ha a testem feladja a harcot, egy idő után az elmém is visszavonulót fúj?

Kétlem.

Vannak dolgok, szavak, képek és illatok, melyek csak a halállal szűnnek meg.

Minden nőt, akit valaha szerettem, elvesztettem: anyámat, a nővéremet és most Alicet is. Alice szemében nem vagyok más, mint egy újabb erőszakos, zsarnokoskodó alak, aki rákényszerítette az akaratát. Aki sakkban tartotta. Ki akartam menteni a családi környezetből, helyette viszont egy újabb poklot teremtettem a számára. Választás elé állítottam, és a biztonságát a szíve elé helyezte, mellettem maradt, dobta Kipet, engedett a közeledésemnek, és mindezt kényszerből.

Iszok és iszok, mígnem már csak a levegőt szürcsölöm az üres üveg aljáról.

Akadnak pillanatok, amikor elég erősnek érzem magam ahhoz, hogy lássam, amint Kip és Alice kéz a kézben végigsétálnak a folyosón, máskor viszont tudom, vadállattá tenne a látvány.

Már értem, miért akarta Alice titkolni a kapcsolatunkat. Magában se vállalt fel, hát még mások előtt.

A falhoz vágom az üveget, élesen csattan, mielőtt szilánkokra hullva a hideg betonra zuhanna. Én vagyok az az üveg. Káros, bódító tartalmú, de ha kiürül, darabjaira esik.

Meg kéne kérdeznem Willt, Alice felmondott-e. Ha igen, meg kell győznöm, hogy nem zavar a szakítás – á, ez rohadtul nem hazugság –, és maradjon a házban a tesóim és persze maga miatt.

A telefonom forgatom. Döntenem kell a saját szívfájdalmam és Alice épsége között.

A kijelző zsúfolásig értesítőkkel. Blair és a fiúk is hívtak, ma lett volna valami programunk, az agyam túl zavaros ahhoz, hogy rájöjjek, mi is. Valamin megakad a szemem. Kip passzolja a kedd esti csocsózást, mert randija lesz.

Ujjaim görcsösen megrándulnak. A mobil megreccsen az öklömben.

Úgy érzem, elárultak és átvertek. Ráadásként ebben a sztoriban én vagyok a gonosz, pedig magamat áldozatnak látom. Amint ez a gondolat megszületik bennem, rájövök, nem is tévedtem. Engem is átvertek! Alice varázslatos módon elhitette velem, hogy érek valamit, és van helyem a családomban és az életében. Hülyére vett! De ennek a játéknak még nincs vége.

Megfeszítem a hátam. Jones szavai villódznak előttem, és utolsó mentsvárként azokba kapaszkodom. Itt az ideje átkapcsolni és meghódítani a lányt, akit szeretek. Részben az enyém, többet tudok róla, mint bárki, olvasok az arcáról, ismerem a testét, már csak a gondolatait kell kifürkésznem, hogy elérjek a szívéhez. Meg tudom csinálni!

Vagy mégsem. Lehet, összezavarnám és még jobban meggyűlölne.

Imádnak a csajok. Sőt, a nők is. Kizárt, hogy pont az a lány ne vonzódjon hozzám, aki miatt másként dobban a szívem.

Percenként változnak a gondolataim, és ez őrjítőbb, mint a depresszió.

Az üvegért nyúlok, de csak a hideg beton porát markolom.