Alice - Fynewood sorozat 1.

Huszonegyedik fejezet --- Alice

„Szabály: Csak egy senki vagy, de ha engedelmes leszel, akkor általam sokra viheted."

Lopva nézek hátra, éppen csak egy pillanatra. Shonn szorosan Blair mellett ül, és innen is jól látom, hogy a lány tenyere Shonn combján pihen. Gyorsan visszafordulok. Kavarogni kezd a gyomrom, hányingerem támad a saját gyengeségemtől. Emlékeztetem magam Shonn tegnapi szavaira. Megvet, csak a testi vágy és az elutasítás miatti bosszúság hajtja hozzám. Az a csók meg nem számít. Nem is volt igazi csók, csak szájra puszi. Vannak országok, ahol a férfiak így üdvözlik egymást, tehát nem kéne jelentőséget tulajdonítanom neki.

Mégis azt teszem.

Bosszúsan döfködöm az ételt, turkálom, de egy falat sem csúszik le a torkomon.

Shonn és Blair jól néznek ki egymás mellett. Gyönyörű párt alkotnak, ráadásul Blair egy tisztességes, vagyonos családból származik. A nyomába sem érhetek.

Star látva a hangulatomat gyorsan befejezi az étkezést, és felajánlja, hogy fojtsam édességbe a bánatom. Egy röpke pillanatig eltöprengek azon, hogy beavatom az érzéseimbe, de ismerve a Shonn iránti utálatát, inkább hallgatok. Nem ez a jó pillanat az őszinteségre. Inkább a csokit választom, mintsem a beszédet.

Megrohamozzuk az automatát. Az étkező folyosóját elhagyva befordulunk a sarkon és újabb kellemetlen meglepetés ér. Megdermedek.

Kip éppen töprengve válogat, miközben már egy kupac csoki hever a lába előtt. Ez mi a fenét művel?

Star hangosan nevetni kezd, úgy sétál a fiúhoz.

– Kifosztod az automatát? – kérdezi tőle merészen.

A kémia órán történtek miatt még mindig haragszom Kipre, így a mellkasomnál keresztbe font kézzel caplatok Star után.

– Téged nem tiltottak el a cukortól? – böki oda Kipnek.

– Miért tették volna? – fordul Star felé, de amint észrevesz felcsillan a szeme. Szélesen mosolyogva megvillantja a hófehér fogsorát.

Az orra vöröses és duzzadt, de még így is túlságosan jóképű, főleg a csapzott hajával, amit válogatás közben összeborzolhatott.

– A cukor pörget, hiperaktivitást és koncentrációs zavarokat okoz – magyarázza Star.

– Azzal nekem nincs bajom.

– Tényleg? – kérdezzük egyszerre Starral. Ha barátnőm nem téved, Kip mindig is mozgékonyabb volt a kelleténél, ezzel mentegette ebéd alatt is.

Kip meg sem hallva a reakciónkat, feltart egy karamellás szeletet.

– A kedvencem. Az van ráírva, hogy minden ötödik nyer, de én még sose nyertem.

Ekkor jobban megszemlélem a lábánál heverő kupacot, egyik sincs kibontva. Ez a srác nem komplett, egy nagyra nőtt gyerek, és pont emiatt észre sem veszem, de a korábbi dühöm ellenére elmosolyodom.

– Ha ki sem bontod őket, honnan tudod, hogy nem nyertél? – kérdezem.

Kip zavartan zsebre dugja a kezét.

– Minden nap eszem egyet, de ezeket most nem magamnak szántam.

– Kit utálsz ennyire, hogy cukorkómába akarod taszítani?

Kip arca megnyúlik.

– Szerinted ez már túl sok? – szegezi nekem a kérdést.

– Egy csoportnak nem, de egy embernek igen.