Alice - Fynewood sorozat 1.

Huszonkilencedik fejezet --- Alice

"Figyelmeztetés: Soha senki nem fog magadért szeretni, csak azért, amivé én tettelek."

Két hét és Mr. Robertson hazaérkezik. Az időpont közeledtével minden egyes perccel összeszorul a gyomrom. Nem akarom elhagyni a házat, de fogalmam sincs, miként közöljem ezt a férfival. Beszélnem kéne Willel.

Shonn tuti repesne örömében az ötlettől, ám az elmúlt hónapok tapasztalata azt mutatja, nincs valami jóban az apjával. Eddig nem beszélt a kapcsolatukról és nem is merem feszegetni a témát. Őrzünk titkokat, és hiszem, hogy a másik érdekében hallgatunk.

Bár... az elmúlt két napban nem sokat beszélgettünk, inkább más kellemes tevékenységgel ütöttük el az időt. Ma reggel még a futást is kihagyta, együtt edzettünk, az ágyban. Azt hittem, az első alkalmak cikisek és mulyák lesznek, azt se tudom majd, mit tegyek vagy mondjak és végig bénázni fogok. Ezzel szemben Shonn mellett úgy éreztem magam, mintha egy közös táncot lejtenénk, ő irányít, én meg vele mozdulok.

A suliban se tudtam másra gondolni, csak az éjszakákra meg a hajnalokra. Az érintésére a testemen, az ajkára, ami minden porcikámat birtokba vette és olyan részen is kényeztetett, amelyre pirulás nélkül gondolni se merek. Ha észrevettem őt a folyosón, egyből magam előtt láttam meztelenül, verejtékben, csillogó szemmel. Már a látványa beindított.

Durván belezúgtam.

A közös órákon képtelen vagyok a tanárra figyelni, a házban eszembe sincs elővenni a tankönyveket és tanulni, csak arra várok, hogy Molly elaludjon és Shonn hazaérjen.

Két nap, és teljesen felfordult a világom.

Csak nem bűn, ha pár napig lubickolok a mámorban és hanyagolom a kötelezettségeimet. Vagy igen? Á, a bűntudat nem hagy nyugodni, hiába tologatom a feladataimat.

Will diáktanácsos kiborulása, a társasjátékparti és a hát... hmm... Shonn igazán felszabadulttá tettek az utóbbi időben, a félelmeim és az aggályaim is köddé foszlottak, ahogy a katonás rend is.

Szombaton tizenegykor még mindannyian pizsamában ténfergünk a házban. Shonnra három órás edzés vár, a csapat nagy része jobban lett és van mit bepótolniuk a nagy meccs előtt. Will a játékteremben beszélt meg találkozót pár barátjával, így rá kellett vennem Mollyt, hogy oltári buli lenne egy nagytakarítás.

Ideje összekapnom magam.

A bejárati ajtó előtti lépcsőre már rászáradtak a sáros lábnyomok, nedves falevelek kupaca pihen a sarkokban, az előtér szekrényén rajzolni lehet a porba, a tükrön meg több a kéznyom, mint egy sztriptíztáncos fenekén. A nappaliban egy hete nem porszívóztam és felmosva is csak az emeleten volt, köszönhetően a csőtörésnek. Tegnap délután érkeztek meg az új bútorok, így Shonn még az edzés előtt összerakta őket, és megígértem Willnek, hogy bepakolok helyette. Elképesztően igényes a saját kis birodalmát illetően, de a ruhahajtogatásban nem jeleskedik.

Molly a takarításban segítőkésznek bizonyul, és velem együtt tesz-vesz, nem kis örömére, mivel Will szobájában közben olyan kincsekre is lel, amelyeket szívesen lenyúlna a bátyjától. Közük a ruhái között rejlő gyerekkori Pókember jelmezt.

Este nyolc, mire eljutok Will fürdőjéig. A krémeket szemlélem. Sose hittem volna, hogy egy pasi ennyi szépségápolási szert használhat. Mondjuk, Will arca tényleg makulátlan. Nem az a markáns vonalú, a komoly, határozott típushoz tartozik, de eddig egyetlen pattanást, foltot se láttam rajta. Egy öltönykatalógusban tökéletesen mutatna.

Molly ugrik mellém és egy fotót tol az orrom elé, de olyan közel, hogy bandzsítanom kéne. Hátrarántom a fejem.

– Ezt bekeretezteted az ágyam mellé? – kérdezi édesen, de elutasítást nem tűrve.