Alice - Fynewood sorozat 1.

Tizenkilencedik fejezet --- Alice

„Szabály: Otthon mindig gondoskodó és odaadó legyél!"

A pálya lelátója olyan, mint egy tyúkól. A baromfik csivitelve, fényesre sikált tollazatban ülnek a padokon és pislantás nélkül, szemérmetlen bámulják a kiszemelt kakast. Többsége Shonnt nézi. Ki mást? Szörnyen kirívok ebből a közegből. A kopott kék pulcsim ujjába húzom a kezem, fejemen kapucni, arcomon nulla lelkesedés.

Mégis mit csinálok? Azért jöttem, hogy megnézzem Kipet és utána egy forrócsoki mellett dumáljunk. Willnek matekszakköre van és Mollyért is csak négyre kell menni. A bevásárlás kész, vacsorára csak spagettit terveztem, holnapra meg nem kell tanulnom. Pedig nem ártana, az anatómia felmérőm biztos elrontottam. A tegnap este után alig tudtam tanulni rá. Mire lefektettem Mollyt, Shonn már aludt, és én ostoba annyira megsajnáltam, hogy mellé feküdtem. Reggel szó nélkül futni ment, amikor suliba indultunk, még sehol se volt. De az edzésen persze megjelent.

A cipőm bámulom. Nem hiszem el, hogy Kip miatt vagyok itt és már megint Shonnra gondolok.

– Hahó! – szól rám Star. – Mi van a bakancsodon, ami izgibb, mint a fiúk?

– Szerintem tök ciki bámulni őket.

– Te látod azokat a feszülő karokat, azokat az izmos hátsókat? Ez olyan, mint egy chippendale show.

– Izzadt pólók, lógó nyelvek és káromkodások. Ja, pont olyanok, mint a stripperek.

Star meglöki a vállam.

– Jesszusom! Legalább nézz már rá. – Megragadja a hátam és tol rajta egyet. – És húzd ki magad.

Sóhajtva kissé felemelem a fejem és kilesek a kapucnim alól. A csapatot kétfelé osztotta az edző, gyakorlómeccset játszanak, a fiúk egyik fele nem visel pólót a vállvédők alatt. Kip elkapja a labdát és megindul vele. Még sose láttam senkit így futni, elképesztően gyors, és most, hogy Star felhívta rá a figyelmem, nem tudom nem észrevenni a feszülő izmait. A póló nélküli csapatba került, így a felszerelése nem sokat bíz a fantáziára, már ami a felsőtestét illeti. Ő nem olyan vállas, mint Shonn, de ő sem panaszkodhat, sőt, jobban megnézve, sokkal arányosabb a teste, és a lábai... atyám, bele se merek gondolni milyen kemény lehet a combja, vagy a feneke. Kip megállíthatatlanul szlalomozik a társai között, kikerüli a védőket és a támadókat is. Nemhiába ő a legjobb futó. Közeledik a tíz yardhoz, pontot fog szerezni és az izgalomtól a testem is megfeszül. Drukkolni kezdek neki, levegőt se veszek. Már majdnem átlépi a vonalat, amikor Shonn a másik csapatból utoléri és teljes testével nekicsapódik. Ijedtemben megugrom, felpattanok. A két fiú a földre vetődik, a dübbenésüket a lelátón is hallani.

A lányok többsége tapsolni kezd.

Parker felsegíti Kipet és ugyanezt tenné Shonn-nal is, de ő elcsapja a kapitányuk kezét. Fejéről leemeli a sisakot és még fekve marad. Egyik térdét felhúzza és a másik lábát hetykén keresztbe veti rajta, mintha csak sütkérezne a dicsőségben, de én látom a mellkasán nyugvó kezét, amivel a sérülését érinti.

A társai obszcén módon gratulálnak neki a sikeres védéshez, az egyikük odamegy, hogy lepacsizzon vele. Aztán az edző lépked hozzá, kiabálni kezd, hogy álljon fel, folytassa a meccset, mire ő feltápászkodik és beint mindenkinek. Még odaszól nekik, hogy ezt csinálják utána, aztán az edző kiabálása közepette elhagyja a pályát. Követem a tekintetemmel, a pólóján apró vörös foltra figyelek fel. A fejem csóválom és ekkor meglátom Kipet. Engem néz, az arcán mosoly.

– Mekkora segg – dünnyögi Star tekintetével Shonnt követve. – Menőzik, aztán azt hiszi, ő a kiskirály, akinek edzenie sem kell.

Mert nem is bírna. Simán bevallhatta volna az edzőnek, hogy megsérült és nem bírja tovább, de nem, ő inkább olcsó színjátékba bugyolálta a valóságot, csak hogy menőnek tűnjön. Minek ez az álca? Miért nem képes vállalni a gyengeségét?