Terhes vagyok egy rosszfiútól/Befejezett/

2.16

Amikor vársz valamire az idő vagy túl gyorsan vagy túl lassan telik . És van amikor egyszerre mindkettő igaz. Az órák, a napok csiga lassúsággal telnek, de a hetek csak úgy repülnek el melletted és amikor észhez térsz, már egy másik hónapban vagy.  A nyaralás és a baleset június végén történt, ma viszont már augusztus van. Pontosabban augusztus 19. Ma van Cam születésnapja. Az én hercegem ma betölti a 18-at és nincs magánál. Ma végre nagykorú lesz és elmarad a hónapokkal ezelőtt megtervezett hatalmas buli. Csak ülök a két ágy között, bámulom a kórterem kopott padlóját és a fejemben hatalmas a káosz. Alig tudom elhinni, hogy milyen gyorsan eltelt ez a borzasztó két hónap. Ash holnap hét hónapos lesz és már én is betöltöttem a 17-et.
Lassan eltelik a második hónap is, belegondolni is szörnyű. Majdnem két  hónapja nem hallottam a hangjukat és  nem nézhettem a szemükbe.
- Avery? - Jenna hangja térít magamhoz. - Szia. - jön beljebb. - Azt hittem Hanna lesz itt.
- Cseréltünk. El kell valamit intézzen a városban ezért most én jöttem és délután jön ő. - egy halvány mosolyt küldök felé és elkezdtem össze szedni a cuccaimat.
- Hogy vagy? - hangja félénk és nem mer rám nézni, fél a válaszomtól.
- Mint tegnap, és te?
- Megvagyok. - amíg én egy kicsit össze szedem magam ő elfoglalja a helyem. Leteszi a táskáját elővesz egy könyvet és kényelemben helyezi magát.
- Megyek is oké? Ash anyánál van és hamarosan meg kell etetnem.
- Persze menny csak. - bólintok és Logan ágyhoz lépek, megpuszilom, majd átmegyek Cam ágyhoz.
- Még egyszer boldog születésnapot, szeretlek. - suttogóm a fülébe és lágy csókot nyomok kemény, száraz ajkaira. Érzem hogy a sírás újra össze szorítja a torkomat.
Egy szó nélkül indulok az ajtó irányába. Úgy érzem ki kell jutnom innét, nem kapok levegőt.
- Ha valami változik hívlak. - suttogja Jenna. Kinyitom az ajtót és mielőtt kilépnék elsuttogok egy halk okét és egy erőtlen sziát.
A folyosón köszönök a nővéreknek akik mosollyal az arcukon köszönnek vissza és biztosítanak arról, hogy vigyázni fognak a fiúkra és meghagyogassák, hogy ha haza értem egyek valamit. Én biztosítóm őket, hogy úgy lesz és megyek tovább.
Ezalatt a két hónap alatt az összes nővért és orvost meg ismertem az osztályon. És minden nap ugyanaz a párbeszéd zajlik le közöttünk.
Ezalatt a közel két hónap alatt teljesen új napirend állt be az életünkben. A napot hát részre osztottuk, mindenkinek meg van a saját ideje a kórházban. Hanna jön reggel, ő váltja le azt aki aznap éjjel bent marad, majd jön Jenna, anya , apa, én és végül Aiden. Az éjszakákat pedig általában én, Hanna vagy Aiden vállaljuk. Amíg én bent vagyok a kórházban vagy anya vagy Hanna vigyáz Ashre, de éjjelre mindig behozom magammal. Hihetetlen, hogy mennyire megváltozott az életünk. Hanna depressziós lett, abból az élet vidám nőből akit a második anyámnak mondottam anno, egy megkeseredett idegroncs lett. Aiden akinek mindig volt egy jó poénja és soha nem állt be a saját egy csendes megfontolt ember lett. Anyu és apu is bele keveredett ebbe az egészbe. Jennát senki nem értette, hogy miért akart ő is részt venni ebben az  egészben. Egy darabig én se, de egy nap véletlenül meghallottam, hogy beszél Loganhez. Csak álltam a kórterem előtt és zokogtam. Tudtam mit él át. Hiszen az én szerelmem is ott feküdt az övé mellett. Csak az egészben az a csavar, hogy Jenna soha nem mondta el az érzéseit Logannek és fogalma sincs arról, Logan vajon viszonozza-e az érzéseit. Annyira elvoltam veszve a saját kis világosban, annyira csak magammal foglalkoztam, hogy nem vettem észre azt ami a szemem előtt volt. Jenna már egy jó ideje szerelmes az én drága barátomba. Egy egész hétig magamban tartottam az egészet, aztán egy este át hívtam. Muszáj volt megbeszélnem ezt vele. Több óra beszélgetés és egy kiadós sírás után a kapcsolatunk egy új szintre lépett.
Én pedig úgy érzem lassan elvesztem a reményt. Egy hónappal ezelőtt Logant lekapcsolták a gépekről, majd egy héttel később Camet is. Mindannyian boldogak voltunk. Úgy nézett ki hamarosan minden rendbe lesz. Csak vártunk és vártunk de eddig semmi. És mi mit teszünk? Tovább várunk. Az egyetlen pozitív dolog az életemben Ash. Ha ő nem lenne, biztosan eddig se bírtam volna. Számtalanszor éreztem úgy, hogy nem bírom tovább, hogy fel akarom adni. De ezekben a nehéz pillanatokban elhunyom a szemem és magam elé képzelem a kislányom arcát. Ez a kép újult erővel tölt el. Újra neki fogok harcolni és az ő édes kis arcocskája tartja bennem a reményt.
   A nap folyamán még egyszer be kellett menjünk a kórházba. Hanna hajthatatlan volt és egy rögtönzött kis szülinapi partit rendezett Camnek. Ott voltak a barátai a családja, volt torta meg lufi és még énekeltünk is. Szívszaggató volt az egész. De mindenki mosollyal az arcán ült a kórteremben és úgy tett mintha minden rendben lenne, ha ez az egész normális lenne. Én akartam bent maradni éjszakára, azt akartam hogy együtt legyünk, a születésnapján, Cam, Ash, én persze Logan. De amikor Hanna oda jött hozzám és könnyes szemmel arra kért maradhasson nem tudtam nemet mondani. Így olyan kilenc körül haza mentem. Fürdetés, etetés következett és  már mentünk is lefeküdni. Általában nehezen tudtam elaludni és alig aludtam valamit de ma este miután láttam, hogy Ash már alszik engem is elnyomott az álom.
Egy ideig csak gondolkoztam mi a fene lehet ez a zene aztán leesett, hogy a csengőhangom. Amint  az agyam felfogta ezt az infót kapkodva a telefon után nyúltam és nem is nézetem, hogy ki hív csak hozzá értem a zöld kis körhöz és a fülemhez emeltem a telefon.
- Igen?- szóltam bele.
- Avery, egyikük magához tért.... - Aiden hangja szíven ütött. A szív verésem felgyorsult és lélegzet vissza fojtva  vártam, hogy végre elmondja, melyik fiú tért magához.

Sziasztok! 😍
Hoztam egy újabb részt. Sajnálom hogy olyan hosszú időkre tűnök el de most egy picit össze kuszálódtak a dolgok. Amint tudom hozom a következőt! 😊
Puszi mindenkinek! 😘
C. ❤️