Terhes vagyok egy rosszfiútól/Befejezett/

2.19

 Néhány nap elteltével Logan haza jöhetett, mindenki vígan készült a nagy eseményre, család, barátok, a szomszédok a kórházban dolgozok. Képtelen voltam részt venni a szervezésben. Mindig kitaláltam valami kibúvót egy-egy feladat alól. Ma reggel át kellett volna mennem Hannaékhoz segíteni a főzésben de azt hazudtam, hogy Asht orvoshoz kell vinnem így egy ideig nem zaklattak de ahogy egyre közeledett az a bizonyos perc annál többször csöngött a telefonom és én minden egyes hívást figyelmen kívül hagytam. Asht átvittem Harryhez csak, hogy miután Logan haza megy egyedül lehessek vele. 

A parkoló egyik sarkában lapuló padon bújtam meg és onnan figyeltem, ahogy Logant kerekes székkel a kocsihoz tolják, segítenek neki beszállni és egy kis várakozás után szépen lassan kigurulnak a parkolóból, majd a kórház területéről. Már akkor zokogtam de valahogy lábra álltam és bevonszoltam magam az épületbe, majd felmásztam a lépcsőkön és a most már túlságosan is jól ismert folyosókon végig mentem addig a bizonyos ajtóig. A szobába lépve a levegő is megállt bennem. Azt éreztem, hogy szétszakad a mellkasom a sok levegőtől ami bent ragad mégis mindjárt megfulladok.  Mintha senki nem járt volna itt hetek óta. A szoba félhomályban úszott, senki nem húzta szét a redőnyt, hogy Cam arcát egy kis fény érje és ne nézzen ki ennyire élettelenek. A másik ágy eltűnt a hozzá tartózó gépekkel együtt, helyén egy rozoga szék állt ami eddig a sarokban lapult, a fal mellett álló asztalról eltűntek a csokrok, a jobbulást feliratú lufik, az apró plüssök, a képeslapok, a fotók, egyszóval minden amit az elmúlt  néhány hónapban behoztunk nekik. Nem hittem a szememnek. Egyszerűen nem tudtam fel fogni, hogy ennyire le mondtak róla és így itt tudták hagyni.

Valahogy elbotorkáltam az ágyig, lerúgtam magamról a cipőm és bemásztam Cam mellé. A mellkasára fektetem a fejem és miközben egyre csak erősödött a zokogásom újra és újra leperegtek előttem a közös emlékeink. 

Az első pillanat amikor megláttam a mellettünk lévő ház előkertjében. Az alig 5 éves Cam boldogan, nevetve  rohant körbe-körbe, hogy lehagyja kisebb testvérét. Tudtommal az a kis farmer rövid nadrág még mindig Hannáék padlásán van, ahogy a Supermanes póló is amit akkor viselt amikor először átjöttek hozzánk. Felvillant előttem az első osztályba induló Cam képe aki nem hajlandó beülni a kocsiba és állandóan azt hajtogatja, hogy velünk akar jönni oviba. Ahogy egyre több és több emlék tör fel annál csendesebb leszek. Egy idő után már csak a gépek hangja tölti be a szobát és kettőnk reszketeg szuszogásunk hangja, de a könnyek megállíthatatlanul, folyóként szelik az arcom. 

Lassan egyre gyengébb és gyengébb leszek, már nem tudom szemem nyitva tartani és érzem ahogy lassan belep a gyógyító sötétség.

Az álmok világa csodálatos és egyben hihetetlenül kegyetlen. Amikor meglátom azokat a hihetetlen ül lenyűgöző kék szemeket. Amikor rám mosolyognak és nem engedik , hogy félre nézzek és én végre a fellegekben járók, rá eszmélek, hogy ez nem a valóság. Ez csak álomkép. És az én szívem aznap már századjára hasad ketté. 

Az álmok világa igen érdekes és kifürkészhetetlen. Egyik pillanatban épp  az ölelő karjai között rejtőztem és mélyen magamba szívtam mámorító illatát a boldogsággal együtt, majd hirtelen felbukkan a valóság és még mindig az álom képben érzem magam de most már az egész egy fájdalmas illúzió. 

-Mi a baj szerelmem? -Mintha csak az álom fátyolán szólt volna hozzám, de mégis olyan furcsa volt a hangja. Mintha csak próbálgatta volna a szavakat, bizonytalan és rekedt volt.

-Semmi..- súgtam vissza és még jobban hozzá bújtam, mintha tényleg itt lenne, mintha nem csak álmodnék.

-Hiszen sírsz... Baba.. nézz rám, kérlek. - hangja picikét határozottabbnak tűnt de még mindig gyenge és reszketeg volt.

-De ha ki nyitom eltűnsz.

- Ígérem nem fogok.- annyira őszintén hangzott, hogy lassan kinyitottam a szemeimet . Tényleg nem tűnt el. Ott feküdt mellettem, gyengén és fáradtan és rám nézett. 

RÁM NÉZETT!! Most halvány kékjeivel nézett rám. Csak bámultam rá és csak bámultam és bámultam. 

Itt volt. Ébren volt. Ébren volt. ÉBREN VOLT...

Puszi. :*

C.<3