Terhes vagyok egy rosszfiútól/Befejezett/

2.21

Cam lehunyt szemmel feküdt az ágyban és én egy pillanatra azt hittem újra vissza esett, hogy újra komában van még úgy is, hogy a doki pár perce biztosított arról, hogy minden rendben lesz. De Cam felnyitotta a szemeit és halványan rám mosolygott. De a mosoly hamar eltűnt az arcáról.

- Rengeteget váltóztál...Avery mióta fekszem itt?

Ohh én drága Camem, láttam az arcán azt a kétségbe esést. Láttam, hogy attól fél talán sokkal hosszabb ideje fekszik itt mint valójában, azt a félelmet, hogy igen hosszú és igen jelentős időt hagyott ki a lánya életéből.
-3.. - mielőtt még mondattal volna bármit is közbe vágott.
-3 éve? - életemben nem láttam így megijedni.
- Nem dehogy is, csak három hónapja. - vágtam rá és vártam, hogy kissé megkönnyebbüljön. Cam bár valamelyest nyugodtabbnak tűnt, arcán az a feneketlen káosz látszott ami épp most zajlik benne, ami épp most kínozza őt. Az ágya mellett álltam és most muszáj volt közelebb menjek hozzá. Úgy éreztem most muszáj mellette lennem, beszélnem hozzá, megérinteni őt, éreztetni, hogy itt vagyok mellette ahogy mindig is leszek neki. Tudatnom kellett vele, hogy rám mindig számíthat és együtt átvészeljük ezt az egész szörnyűséget. 

Hosszú percekig, talán órákig ültem az ágya szélén, finoman cirógattam sápadt bőrét és annak ellenére, hogy tudtam egy szavam se jut el a tudatáig beszéltem hozzá. 

Talán fejben most éli újra át azt a szörnyű napot, talán most próbálja összerakni magában a képet. Nem akartam zavarni de egy idő után úgy éreztem muszáj lefeküdnöm. Vigyázva bebújtam mellé a takaró alá és pillanatokkal később már az álomvilág földjén jártam.

Arra ébredtem, hogy Cam épp hevesen veszekedik valakivel. Iszonyatosan gyorsan vert a szíve és a mellkasa félelmetesen hullámzott. Bár még teljesen nem ébredtem fel és a szemem sem nyitottam ki, biztos voltam benne, hogy a kórházi ágyon fekvő vőlegényem, félelmet keltően néz most ki, annak ellenére, hogy még mindig elég gyenge. 

Miközben mélyen elmerültem a gondolataimban néhány szó az én tudatomig is el jutott. Cam  épp igen mérgesen próbálta elmagyarázni, hogy semmi köze valakinek sem hozzám, sem Ashhez.

-..Annyira szánalmas vagy, hogy az már hihetetlen! Képes lettél volna elvenni tőlem őket amíg itt feküdtem, kómában? -erőltetetten felnevetett. Hangjából csak úgy csöpögött a gúny.- Egy szánalmas féreg vagy,Herry! Érted? SZÁNALMAS!!

-Cam! Én csak segíteni akartam neki, te nem tudod, milyen volt nélküled, hogy miken ment keresztül amíg itt feküdtél és nem tudta valaha fel ébredsz e! És akár mit is hiszel rólam nem érdekel. Én csak segítettem! Neki és a kislányodnak is! Ott voltam amikor  te nem tudtál ott lenni nekik!- Herry akárhogy is próbálta vissza fogni magát nem igen sikerült. Minden szava egyre hangosabb és hangosabb és indulatosabb lett.

-Épp ez a baj!!- Cam már szó szerint ordított. Most már nem tehettem úgy mintha itt se lennék. Közbe kellett szólnom. Lassan felültem és minden anyai erőmet össze szedve a legfegyelmezőbb tekintetemmel néztem rájuk. És csodák csodájára be vált. Elhallgattak és mindketten lesütötték a szemüket. Igazán jól megy nekem ez a szigorú szülő szerep.

- Ne legyetek már ilyen gyerekesek. Ennek a veszekedésnek semmi értelme! Cam, Herry csak segíteni akart, semmi rosszat nem tett sem mondott. Örülhetnél, hogy ilyen barátod van mint ő. - Herry arcán halvány mosoly látszott. Elhitte, hogy őt nem fogom lecseszni. A kis naiv.- És Herry, te pedig ne viselkedj már így! Pontosan tudom, hogy Cam nem azért borult ki mert ide jöttél Ashhel.  Pontosan tudta, hogy nálad van és egy szóval nem említette, hogy kifogása lenne ellene. - mindketten némán meredtek maguk elé. Ennyi én el végeztem a dolgomat.

Félre dobtam a takarót  vigyázva, hogy Cam teljesen takarva maradjon majd hihetetlen gyorsasággal kipattantam az ágyból és Ash mellett termettem. Túl régóta nem  láttam az én kislányomat.  Hát mit ne mondjak látszott, hogy több időt töltött Herryvel.  Szegény kislány hihetetlen borzos volt, és a ruháján néhány apró foltocska díszelgett. Amint a kezembe vettem, hatalmas mosoly terült szét kis arcocskáján.  Az ágy felé vettem az irányt. Cam tátott szájal bámult minket. Amikor felé nyújtottam a kislányát előre nem értette miért is teszem azt. De nem kellett sok és már a két karja közé zárta a kislányt.

Idő közben Herry eltűnt és csak mi maradtunk hárman. Én csak álltam és könnyes szemmel figyeltem őket. A fiút akit mindennél jobban szeretek amint, arcán hatalmas mosollyal játszik a kislányával... a kislányunkkal.

C.