Terhes vagyok egy rosszfiútól/Befejezett/

2.20

  Itt volt. Ébren volt. Ébren volt. ÉBREN VOLT... 

A világ megállt és csak néztem őt. Az agyam képtelen volt felfogni, hogy ilyen hosszú idő után újra láthatom gyönyörű szemeit és halhatom a hangját. Képtelenségnek tűnt, hogy ez igaz legyen. A rengeteg rettegés és kétely után mely lassan felemésztette a reményt lehetetlennek érződött a valóság. 

Ütemesen emelkedő és süllyedő mellkasáról felemeltem reszkető kezem és arcának hideg ám puha bőrére fektettem. Hosszú hónapok után újra éreztem azt a bizsergést amit mindig is éreztem amikor hozzá értem vagy ő ért hozzám. A koma ettől is megfosztott de vissza  kaptam... Visszakaptam ..ahogy a vőlegényemet, a szerelmemet és a kislányom apját is. 

Ahogy az agyam felfogta és elfogadta, hogy ez tényleg a valóság és nem csak holmi, kegyetlen illúzió mellkasomból hangos zokogás tört fel. A megkönnyebbülés édes könnyei áztatták arcom és Cam mellkasát. 

Meg kellett csókolnom. Hirtelen olyan szintű vágyat éreztem az ajkai érintése után, hogy magam is megijedtem és amikor ajkaimat az ö ajkaira fektettem beleszédültem abba a mámorító érzésbe. De Cam nem elégedett meg ennyivel. Finoman elmélyítette a csókot, majd hirtelen falni kezdte ajkaimat. 

Percekkel később tértem csak magamhoz, a csókunk alatt Cam maga alá fordított és lábaim közé feküdt. Homlokunkat összeérintve kapkodtuk a levegőt. Játékosan lenézett rám, majd nyakamhoz  hajolt és belém harapott mire felnyögtem majd kuncogni kezdtem, ahogyan ő is. 

-Áucs.- súgtam a fülébe nevetve. Egy szó nélkül puszikkal hintette be azt a részt ahol belém harapott. De a gyerekes kis játszadozásunk kezdett valami másba átcsapni.   Egyre forróbb és forróbb lett köztünk a levegő és mindketten égtünk a vágytól.Kezemet elszakítottam túl hosszúra nőtt hajától és szép lassan végig simítottam a nyakán, a vállai , majd szépen lassan a karjain. Csak hát egyik kezem megakadt valamiben. A kezében lévő kanülben. Abban a pillanatban eloszlott a köd az agyamról és a vágy amilyen hirtelen jött úgy is ment.  Cam nem értette miért fagytam úgy le, csak nézett rám és várt a magyarázatomra. Fejemmel a keze felé biccentettem. Lenézett és az a döbbenet ami kiült az arcára engem is meglepett. Teljes értetlenség ült ki az arcára. Karjáról felém kapta tekintetét majd a környezetét kezdte pontosan centiről centire felmérni.

-Avery... Mi folyik itt?- biztossá vált számomra, hogy nem emlékszik a balesetre, nem tudja mi történt vele és velünk.És az is világossá vált, hogy én kell elmeséljem neki a történteket és bár már régen voltak most se lesz könnyebb beszélni róla mint eddig, sőt talán neki még nehezebb lesz elmesélni ezt a nem túl boldog történetet. Nem álltam készen még arra, hogy beszéljek, kellett pár perc, hogy össze tudjam szedni a gondolataimat és ki is találtam, hogy hogyan szerzem meg a kellő időt rá.

-Cam..- szólaltam meg miközben óvatosan kicsúsztam alóla és kimásztam az ágyból.- Ez nem egy igazán rövid történet és téged látnia kell egy orvosnak. Már akkor hívnom kellett volna valakit amikor kinyitottad a szemed. Ígérem keresek gyorsan egy orvost és miután azt mondja, hogy minden rendben veled és pihenj, vissza jövök és mindent elmesélek ami eddig történt.- nem is vártam válaszra kiszaladtam az ajtón és a pihenő szoba felé kezdtem szaladni. 

Az ügyeletes orvos épp a kávéját kortyolgatta amikor kopogás nélkül beléptem az ajtón. Szegényt biztosan megijesztettem, majdnem elejtette a bögréjét.

-Valami gond van Cammel?- tette le a bögréjét és két lépésben előttem termet. 

-Nem dehogy is.-kis szünetet tartottam.-Felébredt. Doki, Cam ébren van .

A doki csak nézett rám egy darabig majd össze csapta a két tenyerét. 

- Tudtam én, hogy erős legény. - ezzel elviharzott mellettem . Mire vissza értem a kórteremhez az ajtó már csukva volt és a tej üvegen keresztül csak a két alakot láttam akik Cam ágya körül tettek vettek. 

Leültem a fal mellett lévő padra és a nadrágom zsebeit kezdtem tapogatni a telefonom miatt. De nem hoztam ki, bent van az éjjeli szekrényen. Szólnom kellene a többieknek. A szülei, a testvére a barátai még mindig azt hiszik, hogy Cam mély álomban van.Lemehetnék a váróba, hogy a vezetékest használjam, fel kellene állnom de nem teszem. Helyette csak ülök a padon, nézem az alakokat . Miért is hívnám őket, úgy viselkedtek mintha Cam nekik már nem is lenne fontos, itt hagyták egyedül az üres kórteremben, hogy bulizhassanak. És bármennyire is tudtam, hogy telefonálnom kellene nem tettem meg, túl dühös voltam és ezenkívül egy igen érdekes beszélgetés várt rám. 

A doki majdnem egy fél órát töltött a kórteremben de mosollyal az arcán lépett ki az ajtón.

-Jó hírek Avery. A vőlegénye olyan lesz mint régen csak egy kis idő kell neki. De most siessen. Nagyon össze van zavaródva és igen kíváncsi arra, hogy mi is történt vele.-ezzel az orvos elment mellettem és én beléptem a szobába. 

Cam lehunyt szemmel feküdt az ágyban és én egy pillanatra azt hittem újra vissza esett, hogy újra komában van még úgy is, hogy a doki pár perce biztosított arról, hogy minden rendben lesz. De Cam felnyitotta a szemeit és halványan rám mosolygott. De a mosoly hamar eltűnt az arcáról.

- Rengeteget váltóztál...Avery mióta fekszem itt?

C.❤