Liam Payne (One Direction 1.)

357 17 1
                                    

Születési név: Liam James Payne
Becenév: Payno, Daddy Direction
Születési idő: 1993. augusztus 29.
Születési hely: Wolverhampton, Anglia
Foglalkozás: énekes
Családi állapot: nőtlen, 1 gyermek
Partner: Cheryl Cole
Magasság: 180 cm
Eredeti hajszín: barna
Szemszín: barna
Csillagjegy: Szűz

KORAI ÉVEK

Liam James Payne 1993. augusztus 29-én látta meg a napvilágot egy angliai kisvárosban, Wolverhamptonban, West Midlandon az Egyesült Királyságban. Édesanyja Karen (nővér, recepciós), édesapja pedig Geoff Payne (repülőgép szerelő), valamint van két nővére Ruth és Nicola Payne. Mivel koraszülött kisbaba volt, ezért sokszor kellett kontrollra járni vele. Ez egészen négy éves koráig tartott, amikor felfedezték vesebetegségét, melyet azóta meggyógyítottak. 6 éves korában kezdett el az énekléssel foglalkozni. 12 évesen bokszleckéket vett, ugyanis ő is áldozata volt az iskolai bántalmazásoknak: Payne-nek nem voltak barátai. 10. születésnapjára senki nem ment el, ami az énekes elmondása szerint sokáig hatással volt rá. A sport emellett mindig része volt életének, a gimnáziumi évei alatt a futás volt amit csinált, ezért akár reggel 5 órakor is felkelt. A St. Peter's Kollégium iskolába járt eredetileg, ám egy Wolverhamptoni gimnáziumból érettségizett le, ahol zenei szakon volt.

X-FAKTOR

Liam először 2008-ban jelentkezett az X-Factor 5. szériájába, mikor még csak 14 éves volt. A „mentorok házáig" sikeresen eljutott, ám ott Simon Cowell úgy gondolta, hogy a fiú még nem áll készen a versenyre, így megkérte, hogy két év múlva próbálkozzon újra. Liam egyetértett a döntéssel, hiszen tisztában volt vele hogy 14 évesen nehezen vette volna az akadályokat. Liam Simon tanácsával ellentétben, már a következő évben is indulni szeretett volna, ám felemelték a korhatárt 16-ra, így a szabályok értelmében nem próbálkozhatott.

2010-ben végre elérkezett az idő, a fiú visszatért az X-Faktorba, ahol előadta a Cry Me a River című dalt, melyet 4 igennel jutalmazott a zsűri. A „Táborban" az Oasis-tól énekelte a Stop Crying Your Heart Out című számot. A mentorok közül háromnak tetszett, ám Simont nem nyerte meg.

Nicole Scherzinger tanácsára, a zsűri úgy döntött, hogy Liam folytathatja a versenyt, ha csapatban megy tovább, ezért azt javasolta az öt fiúnak (Niall Horan, Liam Payne, Harry Styles, Zayn Malik és Louis Tomlinson), hogy alkossanak egy fiúbandát, mert ugyan tehetségesek, de külön-külön nem mennek sokra. Ennek hatására a fiúk két hetet kaptak arra, hogy összeszokjanak, ezalatt pedig összebarátkoztak, és megismerték egymást, ezután már együtt el is kezdtek gyakorolni.

Mivel a zenekarnak nevet is kellett adni, Harry a One Directionnel állt elő, hiszen ugyan eddig nem ismerték egymást, de egy irányba tartanak, az énekesi pályán. Simon Cowellnek, a mentoruknak tetszett az ötlet, szintúgy a négy másik fiúnak, így lett a banda neve One Direction. Az első dal amit feldolgoztak akusztikus formában az a Torn volt, Natalie Imbrugaliától. Simon tovább vitte őket az élő show-ba.

A fiúk egyre nagyobb sikereket kezdtek elérni, és egyre több rajongójuk lett, nemcsak országon belül, de nemzetközi szinten is. A One Direction egyértelműen tömeghisztériát váltott ki. Számos tehetséget hagytak a hátük mögött a műsor során, ám a népszerűségük nem volt elég a győzelemhez, hiszen csak a harmadik helyen végeztek, bár ez is elég volt számukra. A műsor végeztével a többi előadóval együtt részt vettek az X-Faktor turnén, amely 2011 február és április között zajlott le több angol, és ír helyszínen.

ONE DIRECTION TÖRTÉNETE RÖVIDEN

Tagok: Harry Styles, Zayn Malik, Niall Horan, Liam Payne, Louis Tomlinson

Az X-Faktor után a One Direction megállíthatatlan volt. Harmadik helyezésüket rögtön egy szerződés követte Simon Cowell kiadójához, a Sycóhoz, emellett a Modest Management vette gondozásba karrierjüket. Öt listavezető, világszerte elismert és szeretett albumot adtak ki: Up All Night (2011), Take Me Home (2012), Midnight Memories (2013), Four (2014) és Made in the A.M. (2015). A One Direction megtörte a Billboard Hot 200 58 éves rekordját: ők lettek a világtörténelemben az egyetlen olyan boy band, akiknek mind az öt lemezük első helyen debütált.

HírességekWhere stories live. Discover now