Alexandra Daddario

194 6 11
                                    


Születési név: Alexandra Daddario
Becenév: Andi, Alex
Születési idő: 1986. március 16
Születési hely: New York City, New York, USA
Foglalkozás: Színésznő
Családi állapot: hajadon
Magasság: 169 cm
Eredeti hajszín: barna
Szemszín: kék
Csillagjegy: Halak

Alexandra Daddario 1986. március 16-án született New York Cityben, Amerikában. Már kicsi kora óta érdekli a színészet, azonban csak 16 évesen kapta meg az első lehetőséget. Egy New York-i lányiskolába járt, a Brearley-be. Nem tetszett neki, így hamar ott is hagyta az iskolát.

Első szerepét 2002-ben kapta az All My Children című sorozatban. Ő formálta meg Laurie Lewis-t. Ezután kisebb szerepek követték egymást. Láthattuk a Sopranos (Maffiózók), a Law & Order (Esküdt ellenségek) és a White Collar (A nagy svindli) sorozatokban. Utóbbinak 2009 és 2011 között volt állandó szereplője, összesen hét részben.

Főként mellékszerepek jellemzik az eddigi karrierjét. 2010-ben végre eljött az ő pillanata. Őt választották ki Annabeth Chase, Pallas Athéné lányának szerepére a Percy Jackson & The Olympians - The Lightning Thief (Percy Jackson és az Olimposziak - A villámtolvaj) című kalandfilmben.

2011 márciusában hazánkban is bemutatták az Elhajlási engedély (Hall Pass) című filmjét, melyben Owen Wilson mellet tűnt fel. 2011-ben és 2012-ben, összesen öt rész erejéig szerepelt a Parenthood (Vásott szülők) című sorozatban. 2012-ben az It's Always Sunny in Philadelphia (Felhőtlen Philadelphia) egyik részében láthattuk viszont, méghozzá Ruby Taft szerepében. Ezenkívül szerepelt az Imagine Dragons egyik videklipjében, amely Radioactice című számukhoz készült.

2013 januárjában mutatták be a Texas Chainsaw Massacre 3D-t (A texasi láncfűrészes: Az örökség), melyben ő alakítja az egyik főszereplőt. Leforgatta új sorozatát, mely True Detective (A törvény nevében) címmel 2014-ben került bemutatásra. 2013 augusztusában jelent meg a Percy Jackson folytatása, Sea of Monsters (Percy Jackson: Szörnyek tengere) címmel. Ennek alkalmából részt vett a Chelsea Latelyben, ahol a színészkedés előtti életéről mesélt. Ugyanebben az évben szerepelt még Life in Text című rövidfilmben is.

2014. február 4-én bejelentésre került, hogy Alex megkapta a női főszerepet Dwayne Johnson oldalán a San Andreas (Törésvonal) című filmben, melyet Ausztráliában és az USA-ban forgatnak. A Szikla lányának megformálása miatt rengeteget kellett edzenie. A forgatásra 2014. áprilistól júliusig került sor. Kapott egy kisebb szerepet Will Forte TV műsorában, a Last Man on Earth bevezető epizódjában. 2015-ben szerződést kötött a Movado nevű, svájci órákat árusító céggel. Ugyanebben az évben vendégszerepelt három rész erejéig az American Horror Story: Hotelben, melyben Natacha Rambova fikcionalizált változatát formálta meg.

2016-ban mellékszerepben tűnt fel a Nicholas Sparks regényén alapuló Válaszúton című filmben. Szerepet kapott a The Layover című vígjátékban, melyet William H. Macy rendezett. Alex szerepét eredetileg Lea Michele kapta, de ő végül nem vállalta el, más feladatok miatt. A történet két legjobb barátnőről szól, akik a vakáció alatt összevesznek egy srácon. Megkapta a női főszerepet a Baywatch filmadaptációjában, melyben ismét Dwayne Johnson mellett lesz látható. Ő alakította Summert, akit az eredeti sorozatban Nicole Eggert formált meg. Karakterének szerelmét Zac Efron formálja majd meg. Adam DeVine oldalát láthatjuk majd a When We First Met című romantikus vígjátékban. Csatlakozott a We Have Always Lived in the Castle című film stábjához, ami az azonos című Shirley Jackson-regény első filmadaptációja lesz. A filmben Constance Blackwoodot alakítja majd. Mindkét film bemutatója 2017 folyamán várható.

2017 februárjában Henry Cavill a Facebook és Instagram oldalán jelentette be, hogy Alex csatlakozik hozzá és Sir Ben Kingsley-hez a Nomis című pszichothrillerben, amit a hónap végén kezdtek el forgatni Winnipegben, Kanadában. A forgatás április kezdetével ért véget, a film bemutatója pedig 2018-ban várható.

 A forgatás április kezdetével ért véget, a film bemutatója pedig 2018-ban várható

Ops! Esta imagem não segue nossas diretrizes de conteúdo. Para continuar a publicação, tente removê-la ou carregar outra.

Sziasztok! Ezt a részt NatasaMadr és elenco_de_soy_luna ajánlotta😘. Őt a Baywatch c. filmben és a Percy Jackson filmekben megszerettem, főleg azért mert ezeket a filmeket nagyon szeretem❤.

HírességekOnde histórias criam vida. Descubra agora