Clarity {Teen Wolf fanfiction}

~1~

Idegesen doboltam az ujjaimmal a kormányon. Az a nyavalyás lámpa csak nem akart zöldre váltani. El kellett jönnöm otthonról. Nem bírtam már, egyszerűen elegem van. Az egyetlen mentsváramhoz, a legjobb barátnőmhöz, Carolynhoz igyekeztem. Beharaptam a számat. A zebrán átrohant egy család. Az apuka rámosolygott a fiaira. Dühösen morogtam. Az élet szeret kiszúrni velem.

Amikor már közel jártam ahhoz hogy idegbajt kapjak, a lámpa zöldre váltott. Beletapostam a gázba.

Gondolatban még otthon voltam, és erősen igyekeztem kitörölni az emléket az agyamból. Csak egy újabb volt a sok közül... Legalábbis az lett volna, ha életemben először nem mondom ki a véleményemet hangosan.

Minden úgy indult, ahogy szokott. Felébredtem, felöltöztem, és kimentem a folyosóra.

Amikor nyílt a bátyám, Wes ajtaja, már automatikusan gyorsítottam a lépteimen, de nem tudtam elkerülni a közelgő katasztrófát.

Egy lány sétált ki az ajtón. Platinaszőke haja kócosan meredezett mindenfelé, és csak egy hosszú póló volt rajta, hogy takarja magát.

Wes, egy szál alsógatyában ácsorgott az ajtófélfának dőlve. Egyébként gondosan zselézett hollófekete haja most kuszán állt a fején, mint egy szénaboglya. Igyekeztem meghúzni magam a szekrény mellett, hátha ezzel elrejthetem magam, elkerülve egy újabb kínos beszélgetést. De késő volt. Wes tekintete megállapodott rajtam.

-Hugi.-nyögte döbbenten.

-Wes.-biccentettem neki, mintegy köszönésképpen.-Szőke lány.-vigyorogtam erőltetetten.

A csaj, hosszú műkörmeivel rám mutatott, vádlón, mintha legalábbis egy bűntettet követtem volna el. Nem akartam megjegyezni, hogy kettőnk közül, itt ő van rossz helyen, és nekem lenne okom ujjal mutogatni.

-Ki ez a lány?

-A húgom.-válaszolt Wes, és idegesen a hajába túrt.

-Azt mondtad, hogy senki sem lesz itt!-nyafogott.

Leesett az állam. Elképedve fordultam a bátyám irányába. Gondosan kerülte a tekintetem, nehogy megtörjön, vagy gyengének mutatkozzon az új csaj előtt.

-Nem tudtam hogy Wen hamarabb jön haza.-motyogta, sokkal inkább magának mint nekünk.

Egy pillanatra rám nézett, de gyorsan el is kapta a fejét, amikor találkozott a dühös tekintetemmel. A beálló kínos csendben, azon gondolkoztam, hogy mégis hogy kerülhettem már megint ebbe a helyzetbe? A legutóbbi ilyen alkalommal megfogadtam hogy soha nem jövök a megbeszéltnél hamarabb haza. Ez az én szerencsém.

-Majd csörögj.-törte meg a csendet a szöszi, és a kis táskáját felkapva lement a lépcsőn.

Talán annyi agysejtje neki is van, hogy egyedül, segítség nélkül is kitalál a bejárati ajtón. Amint hallottam a kattanást, ami az ajtó záródását jelentette, karba font kézzel a bátyám felé fordultam.

-Nos?-vontam fel a szemöldökömet, amikor láttam, hogy magától nem fog beszélgetést kezdeményezni.

Wes idegesen arrébb lépett. Kitartóan néztem rá.

-Ne kérd hogy magyarázkodjak, Wen. Te is tudod mi történt.-morogta, és egyszer sem nézett a szemembe.

Ez volt az egyetlen ok amiért nem köptem be soha anyuéknak. A bátyám, és szeretem, akkor is ha egy idióta hülyegyerek. Plusz láthatóan zavarban volt, és ezt jó jelnek vettem.

-De igen Wes, magyarázatot várok, de nem pont erre a lányra, hanem az összes többire is.-mutattam rá, hogy ez nem az első eset volt.-Miért csinálod ezt?

-Nem tudom.-vágta rá, és végre a szemembe nézett.-Ne nézz már így rám, kérlek. Tudod, hogy...

-Nem, nem tudom.-ráztam a fejem dühösen.-Egy dolog van, aminél semmit sem utálok jobban. Ha az emberek kihasználnak másokat, és ezt te nagyon jól tudod! Miért nem vagy olyan srác aki szerelmes lesz és a barátnőjét bemutatja a húgának? Miért kell neked minden héten másik lánnyal ágyba bújnod?

A nagy kék szemeivel bűnbánóan nézett rám, de most nem hagytam ennyiben a dolgot. Nem hagyhattam. Valakinek fejbe kellett már kólintania a srácot, különben egy életre ilyen marad.

Eddig azért hagytam rá, mert én naiv azt hittem, hogy mivel Wes 18 éves, megjön az esze. De arra aztán várhatok.

Olyan mintha szándékosan a szemébe húzná azt a kapucnit, teljesen mindegy hányadszorra. Mintha félne szembenézni a valósággal.

-Elegem van abból, hogy mindig másik lánnyal futok össze a konyhában, valahányszor anyáék továbbképzésre mennek.-kezdtem bele. Nem emeltem fel a hangom, nem akartam kiabálni. Épp eléggé ideges voltam anélkül is.-Dühít hogy a bátyám, aki egyébként egy rendes srác lenne, ilyenné vált. Mi lett a régi Wes-szel? Hova tüntetted és ki vagy te?

A bátyám idegesen nyitotta a száját, de leintettem. Nem akartam a szokásos szöveget hallani arról hogy ne haragudjak, és hogy megígéri hogy megváltozik. Úgy tűnik eddig minden egyes ígérete csúfos kudarcba fulladt.

-Szállj le a magas lóról Wes, és legyél férfi végre.-böktem meg a mellkasát.-És csak hogy tisztázzuk.-tettem hozzá.-Mondtam hogy ma alszok ott Carolynnél. Ha figyeltél volna, most nem tartanánk itt.

-Sajnálom.-nézett rám szomorúan.

Tudta, hiába magyarázkodik, nálam süket fülekre talál.

-Én is, Wesley. Én is.-ráztam a fejem lemondóan.

Olyan volt mintha ezzel a beszélgetéssel nem előre hanem hátrafelé léptem volna a társasjátékban. Megigazítottam a vállamon a táskámat, és lementem a lépcsőn. Ittam egy pohár vizet, aztán az ajtóhoz léptem.

-Holnap délben jövök.-kiabáltam oda a semminek, és becsaptam magam után az ajtót.

Ez mind nagyjából öt perccel azelőtt történt, hogy ráléptem volna a gázpedálra. A hátsó kerék kipörgött, és a mögöttem álló Jeep-et telibe lőttem sárral. A visszapillantóban még láttam, ahogy a volánnál ülő fiú dühösen káromkodik. Ez nagyon nem az én napom.

Begurultam Carolynék felhajtójára, és leállítottam a motort. Egyesével fejtettem le az ujjaimat a kormányról, és mélyeket lélegeztem. Majd' beleőrültem hogy nem tudok segíteni Wesen. 

A szüleim segítőkészsége valahol három éves koromban kihalt. Feladom. Belefejeltem a dudába, és reméltem hogy elnyomja a dühös sikolyomat. Angela döbbenten nézett fel a veteményesből. Felemeltem a fejem és elmosolyodtam. Utáltam ha gyengének láttak. Ez egy közös tulajdonságunk volt Wes-szel. Kinyitottam az ajtót, és a vállamra vettem a táskám. Az erőltetett mosolygásba belefájdult a szám, de nem hagyhattam abba.

A családunk évek óta a csőd szélén állt, teljesen széthullott. Belefáradtam a ragasztó szerepébe.

-Szia, Wen!-intett nekem mosolyogva Carolyn anyukája.-Mi történt?

-Jó napot!-köszöntem vissza.-Minden a legnagyobb rendben van, Angela.-hazudtam szemrebbenés nélkül.

-Akkor miért dudáltál?-meresztette rám a majdhogynem fekete szemeit.

-Leejtettem a telefonom.-emeltem fel az említett tárgyat.-És ahogy lehajoltam érte pont belefejeltem a kormányba.

-Ó, értem.-bólogatott Angela, de tudtam hogy nem hisz nekem.

Ő egy volt azon kevesek közül, akik felismerték ha valami nem volt rendben velem. Utáltam hogy hazudok neki, de nem szerettem amikor ők is amiatt aggódtak hogy mi lesz Walkerékkel.

-Carolyn a szobájában van.-intett az első emeleti ablak felé.-Nyitva hagytam az ajtót, menj csak fel.

-Köszönöm.-mosolyogtam, és elindultam be a házba.

Ez lenne az első rész. Remélem tetszeni fog. Bármilyen kritikát szívesen fogadok. Részeket körülbelül hetente fogok hozni, a suli miatt nem igazán tudom mennyi időm lesz. Köszönöm hogy elolvastad! :)

~AnotherWerewolf~