Clarity {Teen Wolf fanfiction}

~5~

*Stiles beindította a motort, és kigurult a parkolóból.*

-Mi volt az a lény?-szólaltam meg.-Mert hogy nem ember volt, arra magamtól is rájöttem.

Igyekeztem erősnek látszani. Ha már fele olyan magabiztosnak tűntem mint Scott, akkor jó munkát végeztem.

-Sokáig mi sem tudtunk róla.-kezdett bele Scott. Nagy levegőt vettem, és felkészültem a legrosszabbra.-De a világunk nem egészen az aminek látszik. A természetfeletti közöttünk él, emberi bőrbe bújva, elrejtve magukat a világ elől. Az amivel ma találkoztál, egy vérfarkas volt. Méghozzá egy alfa.

Felnyögtem. Ilyen nincs. Ez nem létezik. Kétségbeesetten megmarkoltam a kocsi ajtaját. Az agyam egy kicsi része már elfogadta ezt a tényt. A fogak, a karom, a vörösen izzó szempár. Annyi vérfarkasról szóló filmet néztem végig, és most már pontosan értettem miért vicsorgott és morgott. Telihold van. Szaporán kapkodtam levegő után. Pánikrohamot fogok kapni. Elhomályosult a látásom.

-Hé!-szólított meg Stiles.-Rowena!

-Ne!-szólalt meg Scott, és idegesen megfogta a vállam.-Semmi baj, biztonságban vagy, nem hagyjuk hogy bántson!

Alig kaptam levegőt. Scott hangja tompán szólt, mintha víz alól beszélne hozzám.

-Maradj velünk, jó?-szűrődött át a homályon Stiles lágy hangja.-Semmi baj Rowena.

A látásom kitisztult, és rendeződött a légzésem. A mellkasomra szorítottam a tenyerem. Francba. Stiles megszorította a kezem. Nem vettem észre mikor álltunk meg. Csak most tűnt fel hogy a kocsi nem mozdul, és tulajdonképpen én még mindig nem kapok rendesen levegőt. A kezünket bámultam. Az érintése megnyugtatott. Ma már annyiszor fogta meg a kezem, szinte ismerős volt az érintése. Mélyeket lélegeztem. Amikor tudatosult bennem hogy egy majdhogynem idegen srác kezét szorongatom, gyorsan elrántottam a karom. Idegesen a hajamba túrtam, és összekulcsoltam az ujjaimat, részben hogy ne lássák a remegésemet, másrészt, mert valamilyen fura oknál fogva megint meg akartam érinteni Stilest. Totál össze vagyok zavarodva. Mi másért gondolnék ilyenekre amikor most derült ki hogy tizenhat éve élek egy hazug világban? Fújtattam, és igyekeztem lehiggadni. Nem omolhattam össze. Nem itt, nem most. Nagy levegőt vettem.

-Szóval egy vérfarkas.-kezdtem nyugodtnak szánt hangon.-Miről kellene még tudnom? Mondjuk esetleg te meg vámpír vagy?-fordultam Scott felé.

A fiú hangosan felnevetett, mire összeráncoltam a szemöldököm. Az előbb jelentette be hogy ma éjjel egy vérfarkas támadott meg, és amikor kiejtettem a számon azt a szót hogy vámpír kinevetett. Bár így utólag ez egy kicsit tényleg viccesen hangzott.

-Nem egészen.-mosolygott Scott, amint levegőhöz jutott.

-Akkor?-próbáltam kihúzni belőle.

-Sokkal nyugodtabb vagy mint vártam.-méregetett Stiles zavartan.

-Ó, legbelül visítok az idegességtől.-vallottam be.-De mégis minek boruljak ki megint?

-Tetszik a logikád.-bólintott elismerően Stiles.

-Köszönöm.-motyogtam zavartan.

Nem egészen tudtam hogy erre mit mondjak, így hát megköszöntem. Beharaptam a számat. A telefonom rezgése szakított ki a zavaromból. Elővettem és miután szomorúan rájöttem, hogy betört a képernyő, legalább három helyen, megnyitottam az érkező SMSt, és próbáltam a repedéseken keresztül kibogarászni az üzenetet.

Wesley: Hol a fenében vagy? Minden rendben?

-Ó, a francba!-sziszegtem.

-Mi az?-hajolt át a két ülés között Scott.

-Wes. A bátyám.-motyogtam, és dühösen a homlokomra csaptam.-Teljesen kiment a fejemből!

-Hazaviszlek.-jelentette ki Stiles.

-De...-kezdtem volna tiltakozni.

-Máskor is lesz lehetőségünk mesélni.-legyintett.-Majd átugrom hozzátok.

Ez kicsit furán hangzott, de jobbnak láttam ha ezt nem mondom ki hangosan. Remélhetőleg Wes sem érti majd félre.

-Rendben.-egyeztem bele.-Ígéritek?-néztem mereven Scott szemébe.

-Becsszóra.

Bepötyögtem Wesnek hogy minden ok, megyek haza, és a házunkig navigáltam Stilest. 

Felgurult a felhajtóra, és leállította a motort. Csend borult a kocsira. Idegesen harapdáltam a számat. Úgy éreztem mondanom kellene valamit, de az agyam ködös volt, szinte már üres. Annyi sokk ért már a mai nap folyamán, hogy tényleg csodálkozom azon, hogy még nem kezdtem el idegbetegen sikonyálni és körbe-körbe rohangálni mint egy rossz szellemidéző. Ki tudja, a mai nap után simán elhiszem hogy szellemek is léteznek.

-Köszönöm még egyszer hogy ömm... megmentettetek.-szólaltam meg.

-Szívesen.-suttogta Stiles.

Kikecmeregtem az ajtón. Scott felugrott, és beült a felszabadult helyre. A leengedett ablakon keresztül bámultam be a két fiúhoz.

-Akkor...-dadogtam.-Gondolom hogy majd...

-Majd jelentkezünk.-ígérte Scott.-Vigyázz magadra Rowena!

-Úgy lesz.-bólogattam vadul.-Jó éjt!

Megfordultam, és felrohantam a lépcsőn. Ott aztán eszembe jutott hogy a kulcsomat, a táskámmal együtt valahol az erdő közepén hagytam, és erre aztán dühösen verni kezdtem az ajtót. 

Majd holnap megkeresem. Amíg a biztonságos nap az égen fénylik. Wes dübörgése hallatszott, aztán kitárta az ajtót, és leesett az álla.

Tudtam hogy rémesen festhetek. A hajam tele volt letört faágakkal, levelekkel és sárral, a karomon kötés, a pólóm csupa vér, és emellett olyan eszelős volt a tekintetem mint egy bérgyilkosnak. Wes köpni-nyelni nem tudott. Csak hápogott, és láttam, hogy igyekszik összeszedni egy épkézláb mondatot, de addig nem jutott el.

-Veled meg... mi a franc?-motyogta.

Jó hamar elkészültem a következővel, remélem tetszeni fog:)

Köszönöm szépen hogy olvassátok a történetemet! <3 Sokat jelent nekem:)

~AnotherWerewolf~