Clarity {Teen Wolf fanfiction}

~28~

*Hasonlóan éreztem magam mint ő. Én is hallottam, és pont ez volt a baj. Ugyanis Allison nem, és látszólag csak mi ketten diliztünk be Lydiával, hiszen itt nincs semmi. A világon semmi...*

A következő sokk akkor ért, amikor a pultnál nem volt ott az idős hölgy, és a 198 már 201 volt. Igyekeztem nem kétségbe esni. Lydia arra gondolt, hogy lehet az is, hogy az a három még nem halt meg, csak meg akar.

Ebbe a reményszálba kapaszkodtam, abban a hitben, hogy minden jobb lesz.

Közös megegyezés alapján írtunk SMSt Stilesnak, aki egy perccel később már ott is volt nálunk. Amikor meglátta az arckifejezésem, egyből odajött hozzám, és megkérdezte mi a baj. Elmondtam neki mit láttunk. Stiles reakciója sem nyugtatott meg.

Mindannyian nyomok, vagy inkább remény után kutatva elindultunk kötbe a szobában. A szemem megakadt az egyetlen könyvön ami a szobában volt. Felemeltem, letöröltem róla a port, és kimyitottam. Egy lap repült ki belőle, és szállt le a padlóra. Lehajoltam érte.

Egy újságcikk volt, egy öngyilkos férfiről, aki a 217-es szobában vetett véget az életének. Remegő kezekkel szóltam a többieknek, akik azonnal körém gyűltek.

Ez az ember itt halt meg. Ebben a szobában, alig húsz évvel ezelőtt. Méghozzá önszántából. Ez... rémisztő.

Stiles kikapta a kezemből a könyvet, és vadul rázni kezdte. Egyre több újságpapírdarab esett ki az elnyűtt könyvből, és landolt a padlón. Visszatette a könyvet a helyére, és felszedte a lapokat.

Kiterítettük mindet az ágyra, és tanácstalanul meredtünk egymásra.

Mindegyik egy helyi újságból volt, csak az évszám és a halott személy neve tért el.

- A többi szobában is kell lennie. - gondolkoztam el. - Nem hiszem, hogy ezt a taktikát csak nálunk alkalmazták.

- Igazad lehet. - suttogta Allison.

- Menjünk át a 216-osba. - vonogatta a vállát Lydia.

Stiles nem szólt semmit, csak egy aggodalmas pillantást küldött felém, aztán már mentünk is, ki a folyosóra.

De az ajtó zárva volt. Ez meg hogy lehet?

- Az előbb még nyitva volt! - rángatta a kilincset Lydia. - Nem hiszem el, hogy bezárták! Nincs is bent semmi, csak fólia meg festék.

Stiles csendre intette, és felemelte az ujját. Most már én is hallottam. Motor zúgás, furcsa recsegés.

- Olyan mintha egy láncfűrész lenne. - meredt az ajtóra Allison.

- Van bent valaki. - suttogta Lydia, és újra rángatni kezdte az ajtót. - Nyílj már ki!

Stiles is besegített, és én is nekifeszültem az ajtólapnak, ami hamarosan hála nekünk, kulcs nélkül kitárult.

Amit odabent láttunk, az csak rosszabb volt, mint amire számítottam. Ethan állt a fólia közepén, félmeztelenül, a kezében a láncfűrész, amit a saját hasa felé kezdett el tolni.

Üveges szemekkel meredt a semmibe, mmintha nem lenne ott, mintha hipnotizálták volna.

- NE! - sikította Lydia.

Stiles odaugrott Ethan elé, és megragadta a fűrészt a másik oldaláról. Húzni kezdte, de Ethan erősebb volt. A fiúk megborultak, néma sikolyra nyitottam a számat, és kinyújtottam a kezem. A szívem összeszorult az aggodalomtól. Ha ők ketten elvágódnak a fűrésszel... bele sem mertem gondolni.

Lydia épp időben rántotta ki a csatlakozót az áramból, és a fűrész leállt. A hirtelen beállt csendbe ziháltan meredtünk egymásra. Allison döbbenten nyitotta a száját. Ethanre néztem, aki most kiengedte a karmait, és maga felé irányította.