Clarity {Teen Wolf fanfiction}

~43~

*Eltelt egy perc.

Aztán még egy...*

- Mi történik? Miért nem jöttek már fel? - fakadtam ki.

Úgy remegett a kezem, hogy felkavartam a vizet. A gyomrom olyan kicsire zsugorodott össze hogy egy mákszemet nem bírtam volna lenyelni.

- Nem tudom.

- Micsoda?! - kaptam fel a fejem. - Maga a doktor! Mi az hogy nem tudja? Nem halhattak meg!

- Vissza fognak jönni. - nyugtatott. - Csak idő kérése.

Leguggoltam, a kezemet nem mozdítottam Stiles jéghideg válláról.

Eltelt negyed, aztán fél óra, és még mindig nem történt semmi.

- Én felhúzom. - jelentettem ki egy óra elteltével.

Kezdtem nagyon kiborulni.

- Ha most felhozod biztos vagyok benne, hogy halott lesz. - mondta nyugodt hangon Deaton. - Ha lent tartod, fel fog jönni.

Mély levegőt vettem, és próbáltam visszanyomni a készülő pánikrohamot.

- Miért nem fejlesztettük ki inkább a belső GPS-emet? Akkor nem kellett volna...

- Wen nem tudtad volna ilyen gyorsan felerősíteni - szólalt meg Isaac is, aki eddig csendben volt.

Még fél órán át fogtuk őket, aztán a doki segített úgy elengedni őket, hogy lent maradjanak.

Isaac magához ölelt. Mindketten remegtünk.

Kimentünk a kisebb helyiségbe és leültünk. Isaac vállára hajtottam a fejem. Üveges szemekkel meredtem magam elé.

Beszélgettünk. Semleges témákról mint iskola, tanárok, barátok. Időnként megkérdeztem a dokit mi lesz már, de ő csak azt mondogatta hogy maradjak türelmes.

Amikor már kezdett minden reményem elszállni, lehunytam a szemem, és a fáradtságtól elaludtam.

Nem tudom meddig nem voltam fent, de amikor felriadtam, még mindig nem jöttek fel a víz alól.

- Mennyit aludtam? - kérdeztem pislogva.

- Majdnem tizenkét órát. - sóhajtotta a doki.

Soha életemben nem aludtam ennyit egyhuzamban. Ha hozzá számolom azt a kettőt amikor lenyomtuk őket, akkor pontosan 14 órája vannak a víz alatt.

Felültem, és az eddig párnámnak használt Isaacre néztem.

- Bocsánat... - suttogtam.

- Semmi baj. - mosolyodott el. - Hé, vissza fognak jönni.

- Gondolod? - szipogtam, és megtöröltem az arcom.

Utáltam hogy ennyire gyenge vagyok.

- Stiles miattad vissza fog jönni.

- Miről beszélsz? - csodálkoztam.

- Rólatok.

- Nincs olyan hogy mi. - suttogtam.

- Majd lesz. - fogta meg a kezem.

Viszonoztam a szorítást, és vártunk a csodára.

Eltelt egy újabb óra néma csendben, az egész idegőrlő volt. Beszélni kezdtünk, megint semleges témákról. Isaac nagyon rendes volt, és azt sem hagyta hogy teljesen kiboruljak.