Clarity {Teen Wolf fanfiction}

~20~

*Wesley még nem volt otthon, de anya és apa már igen.*

- Jól érezted magad, szívem? - kérdezte anyu.

- Egész jól. - mosolyogtam szomorúan. - Hiányzik Heather.

- Elhiszem, édesem. - simogatta meg a fejem. - Csinos lettél. Jól áll neked ez a haj.

- Köszönöm. - préseltem ki magamból illedelmesen.

Akármennyire is akartam örülni annak hogy anyám szépnek tartott, ha nem hal meg Heather, most ez se tűnt volna fel neki.

Gyorsan megráztam a fejem mielőtt megint elsírom magam.

Most a vezetékes telefon kezdett el csörögni. Anya leült mellém.

- Majd megmutatod miket vásároltál a lányokkal? - kérdezte kedvesen. - Allison és Lydia. Nem is meséltél róluk.

Mintha lett volna lehetőségem mesélni.

- Csak nemrég kezdtünk el barátkozni. - vallottam be. - És szívesen megmutatom.

- Rowena! Carolyn van a vonalban.

Beharaptam a számat. Mindig elfelejtem hogy vezetékes telefonunk is van.

Felálltam és odamentem apuhoz, aki átadta a telefont.

- Halló? - szóltam bele.

- Rowena. - szipogott Carolyn. - Egész nap próbáltalak elérni...

- Tudom... - suttogtam bűntudatosan. Megint önző voltam. Csak azzal foglalkoztam hogy nekem jobb legyen, de abba bele sem gondoltam hogy Carolynnal szüksége van rám. Olyan buta vagyok! - Sajnálom Carolyn. - ráztam a fejem és nekidőltem a falnak. - Nem tudtam volna beszélni róla. Túlságosan fáj...

- Te ne haragudj! - szakított félbe. - Ebbe nem gondoltam bele...

- De most itt vagyok. - vettem egy nagy levegőt. - Mikor tudtad meg?

Nagyot nyeltem. Carolyn is mélyeket lélegzett.

- A suliban. Stiles nem volt hajlandó elmondani semmit, amikor meg kérdeztem tudja-e merre vagy. Azt mondta nem jöttél suliba. És ott hagyott. Az órán tudtam meg, amikor Heather se jött be. - a neve után elcsuklott a hangja. - Azt hittem csak lógtok vagy valami. - elsírta magát. - Hogy történhetett ez?

Bárcsak elmondhatnám neki... bárcsak beavathatnám hogy ő is tudjon segíteni... nem tehettem meg.

Én is sírtam.

- Nem tudom. - szaggatottan lélegzetem. - Hazamentél?

- Igen.

Csend állt be közöttünk, amit néha a szipogásunk tört meg.

Egyikünk sem tudta mit mondjon, hogy mivel enyhíthetnénk ezt az őrjítő fájdalmat.

- Kegyetlenség hogy Heathernek meg kellett halnia. - suttogtam.

Carolyn kifújta az orrát.

- Nem tudom hogy leszek képes úgy tenni mintha minden rendben lenne. - folytattam.

- Azt én sem tudom. - hallatszott az erőtlen hangja.

Beharaptam a számat. Ha most Heather itt lenne megrázna és azt mondaná miatta ne sírjunk, inkább gondoljunk azokra a dolgokra amiket együtt csináltunk régen. Hogy itt lesz velünk, akkor is ha mi nem tudjuk hogy itt van.

Talán most is itt áll mellettem és engem figyel. Sosem fogom megtudni.

- Emlékszel... amikor kitalálta hogy másszunk be a lezárt játszótérre és a végén a rendőrségen kötöttünk ki? - kérdeztem mosolyogva.