Clarity {Teen Wolf fanfiction}

~6~

*-Veled meg... mi a franc?-motyogta.*

-Megtámadott egy medve.-hazudtam be az első dolgot ami eszembe jutott.

Azért azt mégsem mondhattam el hogy találkoztam egy vérfarkassal. A hülye se hinne nekem amíg a saját szemével nem látja, és reméltem hogy arra soha nem kerül sor.

Wesley elsápadt, aztán vörösleni kezdett a feje a dühtől.

-Hogy micsoda?!

-Szerintem ezt ne a verandán beszéljük meg.-löktem meg a mellkasát, hogy legalább az előszobáig eljussunk.

Wes becsukta az ajtót, karba fonta a kezét, és várakozóan meredt rám. Sóhajtottam.

-Carolyn ötlete volt hogy menjek el nyári munkára, leginkább azért hogy ne itthon poshadjak.-kezdtem bele.-Az egyetlen amit találtunk az egy erdei munka volt, ami nem bizonyult veszélytelennek.-motyogtam idegesen.-Elszaladt az idő, nem figyeltem eléggé, és már besötétedett mire észbe kaptam. Nem vettem észre amíg a medve oda nem ért hozzám.-felemeltem a bekötött kezemet.-De egy karmolással megúsztam, mert szerencsémre Scott és Stiles arra jártak, és megmentettek. A kórházban összevarrták a sebemet, és Stiles hazahozott.

Wesley karján kidagadtak az erek a dühtől, de a szemében annyi aggodalom csillogott mint még soha. Ezelőtt ritkán láttam ilyennek a bátyámat. Többnyire nem is kerültem ilyen helyzetekbe, még csak egy nyamvadt iskolai verekedésem sem volt. Nem is igazán volt miért aggódni. Egyszer ugyan lezúgtam, még alsóban a mászókáról és eltörtem a lábam, de ezt leszámítva sosem történt semmi.

-Nagyon fáj?-kapta el a karom, és úgy nézegette a kötést mintha röntgen szemekkel rendelkezne és átlátna rajta.

-Nem vészes.-húztam ki a kezem a szorításából.-Jól vagyok, Wes, tényleg. De anyuéknak egy szót se! Elestem futás közben, és ennyi. Rendben?

-Rowena Lucinda Walker!-emelte fel a hangját, úgy ahogy anyu szokta amikor dühös ránk. Fintorogtam, utáltam ha valaki a középső nevemet emlegette. Hála Istennek a családomon és Carolynon kívül nem sokan ismerik.-Nem hazudhatunk anyáéknak!

-Ezt pont te mondod okostojás?-emeltem fel az orromat sértetten.-Napi szinten hazudok anyáéknak miattad! Egyszer az életben te falazz nekem, Wesley!

Erre elhallgatott. Leengedte maga mellé a karját és dacosan meredt rám. Magával viaskodott. Tudta hogy tartozik nekem ennyivel, de féltett, és el akarta mondani anyuéknak hogy mi történt igazából. Most az egyszer nem tarthatja meg a jókisfiú álcáját. Ebbe bele kell törődnie. Végül idegesen legyintett.

-Jól van.-adta meg magát.-Futottál. Elzúgtál. Elvágta a kezedet egy kavics.

-Hálás vagyok.-megfordultam, és elindultam a fürdő irányába.

-Wen...-Megfordultam. Zavartan a hajába túrt.-Ami a reggelt illeti...

-Hosszú napom volt, Wesley, és borzasztóan ki vagyok akadva. Hagyjuk most ezt.-ráztam a fejem szomorúan.-Kérlek ne most találd ki hogy beszélni akarsz róla. Most csak szeretnék venni egy jó meleg fürdőt, hogy lemossam magamról az egész szörnyűséget.

Felvonszoltam magam az emeletre, és bezárkóztam a fürdőbe. A meleg víz megnyugtatott, ellazította a merev izmaimat. Levendulát szórtam a vízbe, így kellemes illat lengte be az aprócska helyiséget. A gondolataim újra meg újra visszatértek az erdőben történtekre. Valahányszor lehunytam a szemem, élesen kirajzolódott előttem a vérfarkas képe, mintha most is előttem állna. Megborzongtam. Megmarkoltam a kád két oldalát. Eszembe jutott hogy mi történt Bobbal. Szegény fiú, Istenem. Egy könnycsepp folyt le az arcomon. Fogalmam sem volt mit fog szólni Julian amikor megtudja, de úgy érzem a munkát anélkül is lefújják hogy én bejelenthetném a medvetámadást.

Természetesen így is történt. Julian körüzenetet küldött.

Julian: A közmunkának lőttek. Ha valaki találkozik Bobbal adja át neki hogy várjuk idehaza. Tegnap éjjel nyoma veszett és senki sem találja. Kérlek segítsetek ahogy tudtok.

Megtöröltem az arcomat. Nem mondhattam el Juliannek hogy mi történt. Nem lettem volna rá képes. Amint letettem a telefont az csörögni kezdett. A képernyőről Carolyn mosolygott rám. Fenébe. Ez eddig eszembe sem jutott.

-Mit jelentsen az hogy a bátyád azzal hív fel hogy nemrég értél haza és megtámadott egy medve?!-sipította a telefonba.-Mi történt? Jól vagy? Istenem, Rowena úgy sajnálom! Az egész az én hibám! Mennyire súlyos a sérülésed?

-Lassíts Carolyn.-állítottam le.-Már jól vagyok. Nem volt egy kellemes találkozás, és őszintén remélem hogy soha többet nem kell találkoznom egy medvével sem.-a medve szót annyi gúnnyal ejtettem ki amennyire csak telt tőlem.-De túlélem.-a kötést vizsgálgattam. Nagyon reméltem hogy a vérfarkas karmában semmilyen méreg sem volt.-És nem a te hibád. Nem tudhatta senki sem előre hogy az a medve ennyire elkószál az otthonától...

Carolyn megkönnyebbülten fújta ki a levegőt.

-Nem is értem hogy került Beacon Hillsbe medve! Milyen idiótának jutott eszébe áttelepíteni ide is párat??

-Talán a kormány, megint intézkedik.-idegesen piszkálgattam a körmömet.

-Valószínűleg.-sóhajtott.-De annyira sajnálom!

-Semmi baj.-ráztam a fejem.-Jól vagyok, Carolyn.

-Biztos?

Beharaptam a számat. Annyira elmondhatatlanul utálok hazudni. Főleg a legjobb barátnőmnek. De nem tehettem mást. Scott ugyan nem mondta, de biztos vagyok benne hogy nem szeretné ha az egész város tudna a vérfarkasokról. Igyekeztem a lehető legmagabiztosabb hangot megütni.

-Persze.

Carolyn viszont sajnos túl jól ismer, és tudtam hogy érzi hogy valamit elhallgatok előle, de nem hozta szóba. Rám hagyta a dolgot.

Miután kiszálltam a kádból, egyből bezuhantam az ágyba és el is aludtam. 

Sziasztok! Ó te jó ég! 136 megtekintés és 16 vote! Igazán nagyon szépen köszönöm! :) <3

~AnotherWerewolf~